Az utóbbi időszakban a közösségi médiában és a nemzetközi pénzügyi sajtóban is egyre nagyobb figyelmet kap egy újfajta pénzügyi szemlélet.
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható - közölte a K&H felmérése alapján. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.
Az országszerte több mint 300 megkérdezett pedagógus 68 százaléka gondolja úgy, hogy az általános iskolások elsősorban a családban tanulnak a pénzügyekről és csupán 10 százalék voksolt amellett, hogy az iskolának is meghatározó szerepe van ebben. Tapasztalatuk szerint ugyanis pénzügyi fogalmakkal alig találkozhatnak diákok az iskolában, ha mégis, akkor inkább pár matematikai példán keresztül. (A vonatkozó adatgyűjtési előírások miatt a felmérés végzői a gyerekeket nem kérdezhették, így a velük napi kapcsolatban lévő pedagógusoktól, szülőktől érdeklődtek a kiskorúak pénzügyi szokásairól.)
A középiskolásoknál az internet szerepét, befolyását hangsúlyozták a pedagógusok: a válaszadók szerint náluk az online tájékozódás a fő információszerzési mód. A webes felületeken már több szó esik a pénzügyekről, mint az általános iskolai évek alatt, így a középiskolai tanárok 31 százaléka tartja az iskolát lényeges tényezőnek a gyerekek pénzügyi oktatásában és 47 százalék gondolja ezt a családról.
A tanárok fele szerint az általános és középiskolások megtakarítási célja között szerepel az általános tartalék képzése, 24 százalékuk pedig úgy vélte, hogy a gyerekek célzottan tesznek félre. A válaszadók többsége, 78 százaléka szerint az általános iskolások többet költenek édességre és rágcsálni valóra, míg a divatos, márkás ruhákra egyértelműen az idősebb korosztály vágyik.
A szórakoztató elektronika vásárlásában nem feltűnő a korosztályok közötti különbség, a kicsik és a nagyok is nagyjából 50-50 százalékban szeretnének okostelefont, okosórát, tabletet, hangszórót. Azonban a számítógépek, laptopok, illetve a konzolok kivételt képeznek: a megkérdezettek 61 százaléka gondolta úgy, hogy az előbbiekre inkább a középiskolások gyűjtenek. A konzolok és videójátékok esetében viszont a megkérdezettek 60 százaléka ítélte úgy, hogy ezekre inkább az általános iskolások vágynak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







