31 °C Budapest

Ezeket a megtakarítási formákat kedvelik legjobban a magyarok: valóban jól járnak?

2019. október 8. 11:57

Készpénz, bankbetét, életbiztosítás: ezekben az eszközökben tartják a pénzüket a megtakarítással rendelkező, internetező magyarok, de nagyot nőtt az állampapírok népszerűsége is. Egy augusztusi kutatás szerint emellett többségében nagy ívben kerüljük a kockázatot, és mivel kényelmesek is vagyunk, ha a pénzügyeinkről van szó, nagyra értékeljük azokat a megtakarítási megoldásokat, amelyekhez nem kell menet közben hozzányúlni. Ennek ellenére is kevesen ismerik például a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetében elérhető, az ezeket az előnyöket kínáló céldátum eszközalapokat, pedig már rövid bemutatás után is minden ötödik megkérdezett szimpatizál ezzel a lehetőséggel.

Továbbra is a készpénz vezet a befektetési formák között azoknál a 24 és 59 év közötti magyar internetezőknél, akik hat hónapi nettó jövedelmüket meghaladó megtakarítással rendelkeznek - derül ki az NN Biztosító megtakarítási szokásokat vizsgáló felméréséből. A két évvel ezelőtti adatokkal összevetésben az is látható, hogy a bankók még jobban vezetnek, mint 2017-ben: akkoriban a megkérdezettek 37, jelenleg már 41 százaléka tartotta így a spórolt pénzét. Ennél nagyobb változás csak az állampapíroknál tapasztalható: a korábbi 15 helyett 21 százalék mondta, hogy befektetett ilyen eszközökbe. A fő megtakarítási célok továbbra is a vésztartalékképzés és a saját otthon: két év alatt 34-ről 42 százalékra nőtt azok aránya, akik lakásvásárlására vagy felújítására gyűjtenek. 

Ezen rövidebb távú tervek mellett azonban továbbra is fontos célként jelenik meg a nyugdíj-előtakarékosság. Ezeket a megtakarításokat elsősorban a jelenlegi életszínvonal megtartása ösztönzi, hogy ne kelljen másokra támaszkodnunk időskorunkban, valamint, hogy kisebb-nagyobb kiadások is beleférjenek majd a mindennapokba. 

Magyarországon is elindult egy abszolút pozitív szemléletváltás: a többség már leginkább azért takarékoskodik, hogy jó dolgokat élhessen át nyugdíjas éveiben, a puszta megélhetésen túl élvezni szeretnénk a munka utáni éveket. Főként igaz ez a fiatalabbakra, akik programokra, élményekre vágynak időskorukra is, ezért pedig tenni is készek már most

- emelte ki Baranyai Dávid, az NN Biztosító értékesítési vezetője. Hogy mi alapján választunk az egyes megtakarítási lehetőségek között, a felmérés tanúsága szerint a többség (60%) kockázatkerülőnek tartja magát, még azok is, akik soha nem veszítettek befektetésen. Emellett a megkérdezettek alig 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy maga kezelné a megtakarításait, míg a többség ezt inkább szakértőkre bízná: a befektetés "önjárósága" - a kutatásban résztvevők közel harmadának nyerte el a tetszését. 

A kutatás ennek kapcsán külön kitért az úgynevezett céldátum eszközalapokra is, és bár ez a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetében elérhető eszközalaptípus egyszerre kínálja ezt a fajta kényelmes automatizmust, méghozzá fokozatosan csökkentve a kockázati szintet a céldátumhoz közeledve, csupán 6 százalék mondta, hogy ismeri ezt a megoldást. Ennek a kifejezetten hosszabb távra szóló eszközalaptípusnak a lényege, hogy az adott időpontra optimalizálja a befektetés értékét, és fokozatosan csökkenti a kockázati szintet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A céldátum eszközalap épp ezzel nyújt pluszbiztonságot a megtakarításhoz: meghatározott rendszerességgel csökkenti a részvények részarányát és halad a biztonságosabb eszközök túlsúlya felé, így ráadásul az ügyfélnek erre magának elég ritkábban is figyelmet fordítania, ami külön hasznos lehet a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások esetén

- tette hozzá Baranyai Dávid. Bár mindössze a megkérdezettek 6 százaléka ismeri a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetében elérhető céldátum eszközalapokat, rövid bemutatás után már minden ötödik válaszadó gondolta úgy, hogy az ilyen típusú megoldások megfelelnek nyugdíjcélú megtakarításra. Ezen a téren külön vonzónak azt találták benne, hogy a tartam vége felé egyre biztonságosabb lesz a befektetés.

NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 31. 11:42
Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Litresits András ügyvéd, a Hírklikk és a Pécsi St...
Holdblog  |  2025. május 31. 10:56
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem z...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?