A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani.
Nincs jó dolga annak, aki bankbetétbe tenné a pénzét: választhat a 0,15 vagy a 0,18 százalékos éves kamatot kínáló bankok éven belüli ajánlatai között. Ha éven túl is odaadná a pénzét a banknak, akkor az ügyfél akár már 0,7-0,8 százalékos kamatot is elérhet. Persze ez még mindig semmi, ha vetünk egy pillantást az állampapírok hozamaira. Itt sem érdemes azonban a nominálhozamot figyelembe venni, az inflációval ugyanis minden esetben számolni kell.
A szuperállampapír olyan nagymértékben tarolt a magyarok körében, hogy az minden várakozást felülmúlt. A legutóbbi adatok szerint már 1800 milliárd forint felett vannak az eladások. Ez brutálisan magas szám, ami teljesen érthető is, ha csak azt nézzük, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben a szuperállampapírnak becézett szörny 5 év alatt éves átlagban kb. 4,95 százalékos fix kamatot biztosít. Ez ma hatalmas hozamnak számít, mindjárt be is mutatjuk, mennyire.
Mindenekelőtt azonban tegyünk egy rövid kitérőt az alacsony hozamkörnyezetre. Az alacsony betéti kamatok szomorúvá tehetik a befektetni vágyókat, holott az olcsó pénznek számtalan előnye is van. Pár nappal ezelőtt például bemutattuk, hogy a hitelek kamatai még mindig a padlót nyaldossák - ez pedig kéz a kézben jár az alacsony betéti kamatokkal. A betéti kamatok márpedig alacsonyak.
Olcsó személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!
Az 1800 milliárd forint, amit a magyarok állampapírba fektettek, elsőre borzasztóan soknak tűnik. Valóban az is, de semmi ahhoz képest, amit a magyarok folyószámlán tartanak - ez ma több, mint 6 ezer milliárd. Márpedig a folyószámla nem kamatozik. Pontosabban de, kamatozik, de olyan keveset, hogy az messze nem éri el a folyószámla költségeit sem.
A fenti kiindulópont egyébként bizonyos szempontból tévútra visz, érdemes ugyanis nonimál hozamok helyett reálhozamokkal számolni. Ha egymillió forintunkat folyószámlán tartjuk, miközben az éves infláció 3 százalék, akkor egy év alatt bizony szegényebbek lettünk, hiszen pont 3 százalékkal kevesebb termék megvásárlására vagyunk jogosultak (bár itt érdemes hozzátenni, hogy az infláció számítási módját is lehetne vitatni - mint ahogy vitatják is sokan). Ha azonban 5 százalékos állampapírba fektetünk, akkor 3 százalékos infláció mellett a reálhozamunk 2 százalék. Ezért van az, hogy a régi papír, a Prémium Magyar Állampapír egy elszaladó infláció mellett jobb választás, mint a MÁP+.
De térjünk vissza a lekötött betétek kamataihoz. Rengeteg magyar dönt még most is amellett, hogy folyószámlán csücsülő pénzét leköti. Ennek nem sok értelme van, hiszen a MÁP+ még a bankbetétnél is likvidebb, a hozamok pedig össze sem hasonlíthatóak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fenti adatsort azonban érdemes árnyalni egy kicsit, a lekötött betét ugyanis önmagában nem sokat mondd el a bankbetétek hozamamairól. Ha megnézzük, hogy miképp alakul ez éven belüli és éven túli lekötéseknél, akkor azért láthatunk eltérést:
Az éven túl lekötött hozamok is bőven egy százalék alatt vannak, az MNB által kalkulált 0,69 százalékos kamat azonban még mindig jobb, mint az éven belül lekötött betétek 0,18 százalékos kamata. Mindezt látva azonban nem csoda, hogy a szuperállampapírból 1800 milliárd forint fogyott.

Rengetegen indultak meg a legatyásodás útján: sokkal kevesebb magyar jön ki a pénzéből, mint egy éve
Ha egy magyarnak kölcsönre van szüksége, mert nem maradt pénze a hó végére és nem is tett félre korábban semmit, akkor első körben továbbra is...

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


