22 °C Budapest

Quaestor-botrány: kiterjesztették a vádat egy 1,3 milliárd forintos sikkasztásra is

MTI
2019. március 5. 19:00

A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vád része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

A főügyészség által 2019 januárjában a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba 2004-től kezdve a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet egyes vezetőivel összejátszva oly módon segítette a Takarékszövetkezet vagyonának hűtlen kezelését, hogy a pénzkiáramlást fiktív értékpapírügyletekkel leplezte - ismertette. A két eljárás összefüggései alapján a Fővárosi Főügyészség a napokban vádkiterjesztést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre.

Ennek lényege szerint T. Csaba már 2011-ben tartott attól, hogy a Takarékszövetkezettel kötött értékpapírügyletek fiktív voltára fény derül, ezért további bűncselekményre bírta rá társát, aki a fővárosi ügynek eddig is vádlottja volt. T. Csaba felbujtására társa a Quaestor cégcsoport kezelésében levő vagyonból 2011 januárja és 2012 áprilisa között közel 1,3 milliárd forint értékű értékpapírt helyeztetett el az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogtalanul a Takarékszövetkezet értékpapírszámláján, elodázva a soltvadkerti bűncselekmény lelepleződését.

A vádkiterjesztés a korábbi vádirat szerinti jogi minősítést nem érinti, az továbbra is bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folyik. A Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az eljárást egyesítse egy előtte folyamatban lévő üggyel. A bíróság az indítványnak helyt adott, az egyesített ügy a Kecskeméti Törvényszéken folyik tovább - ismertette Ibolya Tibor.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 28. 14:07
Több szerző is távozott az Index véleményrovatától a közelmúltban. Egyikük, Péter Tamás a Media1-nek...
Holdblog  |  2025. július 28. 08:13
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Mi...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 28. hétfő
Szabolcs
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?