2025. december 31-étől valamennyi 1000 főt meghaladó népességgel rendelkező településen biztosítják a készpénzfelvételi lehetőséget.
Tízezreket is elkérhetnek az eladók egy-egy használt könyvért: az Anna, Peti és Gergő sorozat részei, Bartos Erika népszerű gyerekkönyvei újonnan már nem kaphatók. Az újrakiadásáról pedig évek óta nem tudni, mikor várható, vagy várható-e egyáltalán és ez a használt példányok árán is tettenérhető.
Az Anna, Peti és Gergő sorozat, a szerző más műveihez hasonlóan, mint a Brúnó Budapesten, vagy a Bogyó és Babóca sorozat, továbbra is népszerű a gyerekek körében. A különbség csak az, hogy az Anna, Peti, és Gergő köteteket újonnan már nem lehet kapni. A szerző honlapján is csak szűkszavű tájékoztatás fogad minket: "A sorozat jelenleg nem kapható."
Az Anna és Peti-történetek először 2002-ben jelentek meg, akkor még csak egy-egy mese volt egy különálló füzetben. Később, 2006-ban az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg az első két keménytáblás kötet. Az évek alatt további 9 résszel kibővült mesesorozat utolsó kötete 2009-ben jelent meg. Azóta viszont mindenhol kifogytak a raktárkészletek: 2-3 éve, mikor már könyvesboltokban is hiába kerestük volna, elvétve még lehetett találni bevásárlóközpontok polcain, de
Nem is csekély összegekért. A sorozat köteteinek eredeti ára 2990 forint volt, most Jófogáson 6500 forintért vehetjük meg használtan a Kistestvér érkezik című első részt. Lehetőségünk van megvenni az egész sorozatot, ehhez jelenleg a Jófogáson 75000 forintért, a Vaterán99000 forintos fix áron juthatunk hozzá. Természetesen az eladási ár a könyvek állapotától is függ.
A második kötet, az Irány az óvoda! közvetlenül az eladótól megvásárolva a moly.hu szerint 6900 forint, de 12890-től 15990 forintos összegekért is árulják a Vonnegut és a Bodoni Antikváriumokban. A Nagycsalád lettünk! kötet fix és licites ára is a Vaterán 10000 forint, az Irány az iskola! című részt pedig Jófogáson 6000-8000 forintért, Vatrerán 10000 forintért szerezhetjük be.
A Játsszunk együtt! árai 6500-tól 9900-ig terjednek az apróhirdetési oldalakon, míg a Családi fészek akár 3990 forintért is a miénk lehet. Így is 1000 forinttal drágábban, mint újonnan volt, de még mindig kedvezőbb ajánlat, mint a 8000 forintos hasonló állapotú példány. A Megmondalak!-ért 5990 forintot kérnek Jófogáson, és 10000 forintot Vaterán. Míg a Süss fel, Nap!-ra 5000 forinttól licitálhatunk.
Az Annakönyv - A kezdetek szintén olcsóbb jófogáson: 6000-9000 forint, míg vaterán 10000-től kezdődő licit ajánlatot is találhatunk. A Petikönyv - Gézengúzok könyve is jófogáson már felbukkan 3000 forintért, Vaterán 10000-ről indul a licit. Az utolsó kötet, a Gergőkönyv - A legkisebbek könyve 4000, 6000 és 10000 forintba is kerülhet az apróhirdetési oldalakon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ahogy korábban is megállapítottuk az antikvár könyvpiacról: ha a külső körülmények úgy alakulnak, hirtelen megnőhet a kereslet azokra a kötetekre, amelyeket évek óta elő sem vettünk.
A kereslet ezekre a könyvekre annyira megnőtt, hogy a facebookon külön erre a sorozatra specializálódott adok-veszek csoportok jöttek létre. Sőt a rukkola.hu könyvcserélő oldal statisztikái szerint átlagosan legalább 100-an jelezték, hogy igényt tartanak egy használt példányra.
Az Anna, Peti és Gergő sorozat esetében az dobta meg így az árakat, hogy újrakiadás hiányában nem lehet csak használtan beszerezni a könyveket. Arról nincs pontos információnk miért nem adják ki újra a sorozatot, azonban kétféle pletykával lehet a facebookon találkozni: Az egyik, hogy mivel a sorozat erősen családi ihletésű, a szerző felnőtt gyerekei már nem szeretnék, ha továbbra is kiadnák a történeteket. A másik pletyka, hogy a kiadási jogok miatt ütközik akadályba az újrakiadás. Ha viszont mindenképpen hozzá szeretnénk jutni, marad a használt példányok vadászása az interneten. Aki pedig eladná a gyűjteményét, az az előnyére fodíthatja a jelenlegi helyzetet.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


