3 °C Budapest

Nem kapta meg a nyomravezetői díjat a móri gyilkosok lebuktatója: még neki kell fizetnie

2018. október 31. 12:31

Szebenyi István amatőr hadtörténész volt az, aki fémkeresőjével megtalált egy földbe ásott hátizsákot, abban pedig egy géppisztoly tartozékát. Ez vezette el végül a rendőröket a móri mészárlás valódi tetteseihez. Azonban a férfi nem kapta meg a 25 millió forintos nyomravezetői díjat, sőt, most még neki kellene fizetnie 180 ezer forintot.

Az amatőr hadtörténésznek, Szebenyi Istvánnak nagyon fontos szerepe volt a móri mészárlás valódi elkövetőinek lebuktatásában, mégsem kapta meg a 25 millió forintos nyomravezetői díjat, sőt, 180 ezer forintot követel tőle a végrehajtó - írja a Blikk.

2002-ben a móri Erste Bankban nyolc emberéletet követelő bankrablás történt. A rendőrség két embert fogott el, akikről aztán kiderült, hogy semmi közük a brutális mészárlással járó bankrabláshoz. A valódi tetteseket azután sikerült kézre keríteni, hogy Szebenyi István amatőr hadtörténész 2006. október 3-án a Tatabányát Tarjánnal összekötő út menti erdőben fémkeresőjével egy földbe ásott hátizsákot talált, abban egy Skorpió géppisztoly válltámaszával. Ezekről a tárgyakról vettek DNS mintát, így jutottak el a rendőrök a móri mészárlás elkövetőihez.

Köszönet helyett évekig tartó meghurcoltatást kaptam. A nyomravezetőnek járó huszonötmilliót sem adták oda. Hiába fordultam a bírósághoz, elvesztettem a pert, mert a pontos felhívás úgy volt megfogalmazva, hogy az kapja meg a pénzt, aki megnevezi az elkövetőt vagy a pontos címét. Ezek szerint az, hogy általam jutottak a zsaruk a perdöntőnek számító maradványokhoz, nem számít

 - mondta a Blikknek Szebenyi, akinek most a 180 ezer forintos perköltséget is ki kéne fizetnie.

Elképesztő, ami történik, rossz belegondolni, hogy ezek után melyik állampolgár segít majd a rendőrségnek, ha rajtam keresztül látja, mi jár viszonzásképpen

 - fogalmazott az amatőr régész.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A helyzet abszurditását jól mutatja, hogy annak az embernek viszont nem kellett visszafizetnie a 25 milliós nyomravezetői díjat, aki korábban Kaiser Edét nevezte meg tettesként, majd kiderült, hogy neki semmi köze nincs a móri bankrabláshoz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?