21 °C Budapest

Rengeteg a jófej magyar: ennyien adományoznak közülünk

2017. október 23. 19:00

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása.

Pénzbeli támogatás, tárgyi adomány, önkéntes munka, véradás - az adományozási szokásairól telefonon megkérdezett 1000 fős minta 77 százaléka jótékonykodott az elmúlt évben valamilyen módon. A válaszadók többsége (51%) pénzt adott jótékony célra, legnagyobb arányban alapítványok, egyesületek javára, szorosan a második helyen magánszemélyek, hajléktalanok, kéregetők állnak. Utóbbiak gyakrabban, de kevesebbet kapnak az adományozóktól - derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, reprezentatív felméréséből.

A 77 százalék jó aránynak számít, főleg úgy, hogy a 2016-os, ehhez hasonló ausztriai felmérésben 71 százalék volt az osztrák adományozók aránya. A szervezet a tavalyi szja 1 százalék felajánlási motivációik tavalyi felmérése után, idén az adományozási szokásokat vizsgálta, fókuszba helyezve a civil szervezetek magánszemélyek általi pénzadományait.

A kutatási projekt sok előfeltevést igazolt. Ilyenek például, hogy a tipikus adományozó jól szituált, városlakó, az idősebb korosztályból kerül ki. Pénzbeli adományt évente 2-3 alkalommal ad, elsősorban a szimpátia befolyásolja döntésében, az 1 százalék felajánláshoz hasonlóan

itt is kiemelkedő a beteg gyermekekről gondoskodó alapítványok népszerűsége.

Meglepetéssel szolgálhat, hogy a potenciális adományozók várják a megkereséseket. Sőt saját bevallásuk szerint jellemzően kérésre adományoznak, legszimpatikusabb nekik, ha ez postai levélben történik. Ugyancsak jótékony hatással bír, a bizalmat erősíti, ha a civilek elszámolnak a támogatással és utólag tájékoztatást adnak az adományok felhasználásról.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rendszeres adományozók kisebbségben vannak, ami azt jelenti, hogy az alkalmi jótékonykodás a jellemző. A magyarok döntő többsége mégsem érzi az adományozást szezonális tevékenységnek, még ha a karácsonyi időszak jótékonyan hat is az adakozási hajlandóságra.

Ellenben a civilszervezetek társadalmi hatásait és szerepét övező közéleti viták a megkérdezettek szerint nincsenek befolyással adományozási döntéseikre. 54 százalékukat hidegen hagyja a téma, sőt 25 százalékuk nem is hallott a vitákról. A civilszervezetek megítélése árnyaltabb ennél, a legtöbben úgy vélik, a több tízezer alapítvány és egyesület között érdemeik függvényében bőséggel akadnak támogatásra méltóak is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 11:22
Vaszkó András május végén tette publikussá, hogy otthagyja az RTL-t.
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?