A McDonald's forgalma csökkent az év elején, ami már a második egymást követő negyedéves visszaesést jelenti, miközben a vásárlók visszafogják költéseiket a gazdasági bizonytalanság közepette.
Vádat emeltek egy Gödöllői ügyvéd ellen, aki 2011 márciusától különböző módszerekkel csaknem egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől - derült ki Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Gödöllőn ügyvédi irodát működtető férfinél többen adásvételi szerződésben szereplő vételárat, adótartozást, alapítvány létrehozására szánt pénzösszeget vagy egy-egy vállalkozás folytatásához szükséges biztosítékot helyeztek ügyvédi letétbe.2012-ben és 2013-ban már 3 millió és 150 millió közötti összegeket vett át ügyfeleitől, akiknek azt mondta pénzüket megforgatva magas hozammal adja majd vissza. A biztosíték általában egy színlelt letéti szerződés volt. Amikor azonban nem tudta kifizetni a korábban ígért magas hozamokat, hamis adásvételi szerződéseket készített. Az ügynek 48 sértettje van. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés és zugírászat vétségével, valamint csalás és sikkasztás bűntettével vádolja a házi őrizetben lévő férfit - tette hozzá a szóvivő.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


