Hozamemelkedés mellett értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Befektetés-védelmi Alap pénteki ülésén döntött arról, hogy a Quaestor fiktív kötvényeseit kártalanítani fogja. Mennyit kaphatnak a károsultak, és ki állja a cechet, ha kiürül az alap?
A Befektetés-védelmi Alap (Beva) a pénteki igazgatósági ülésén többségi szavazással úgy döntött, hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Arról szavaztak, hogy a jelenlegi törvényben szereplő,legfeljebb 20 ezer eurós mértékig kártalanítsák a Quaestor-ügy mintegy 32 ezer károsultját. Nem tudni, pontosan mekkora kártalanítási kötelezettséget ró ez az alapra, de az biztos, hogy az alap vagyona messze nem elégséges a kifizetésekre.
A szavazással a bankokkal szemben az MNB álláspontja győzedelmeskedett: a jegybank korábban azt javasolta, hogy a Beva kártalanítsa a fiktíven kibocsátott kötvénnyel rendelkezőket. Mivel azonban nem tudni, pontosan melyek a fiktíven kibocsátott kötvények, várhatóan az összes Quaestor-kötvényest kártalanítja a Beva 20 ezer euróig.
Itt azonban nem áll meg az ügy: Rogán Antal és Varga Mihály szerint egy ma megjelenő törvényjavaslat 100 ezer euró terjeszti ki a Quaestor esetében a kártalanítási összeghatárt. Ebből a célból egy új alapot képeznek, amibe a Beva mellett a bankok és brókercégek fizetnek be. Ehhez az MNB-től vehetnek fel majd hitelt vagy kötvényt is kibocsáthatnak.
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyeztetést kezdett a pénzügyi közvetítőrendszert fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport tevékenységének károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról. Az egyeztetést a Bankszövetség és az NGM munkatársai hétfőn folytatják.
A bankok tiltakoztak
Korábban a Beva több tagja - köztük Katona Zsolt, BÉT vezérigazgatója, Nyitrai Győző az OTP Bank igazgatója, Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, és Patai Mihály a Bankszövetség elnöke - levelet írt a testület elnökének, Hardy Ilonának, amelynek azt kérték, hogy halasszák el a pénteki döntést.
Az Index úgy tudja: ebben amellett érvelnek, hogy különféle okokból nem lehet megalapozott döntést hozni. Például azért, mert:
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- a fiktív Quaestor-kötvényekről szóló jogi szakvélemények egymásnak ellentmondanak, az egyik szerint a fiktív kötvényesek is jogosultak a Beva-kártérítésre, a másik szerint viszont egyáltalán nem;
- a testület tagjai szerdán kaptak meghívót a pénteki ülésre, tehát csupán két napjuk volt, hogy a szakvélemények alapján állást foglaljanak;
- nem tisztázott, hogy milyen következményei vannak az igazgatóság döntésének (amire egyébként a Beva-tagságtól nem is kaptak felhatalmazást): például kérdés, hogy a döntés hatálya visszamenőleges lesz-e vagy sem, ami ugye pont a Quaestor-ügy miatt fontos kérdés, de az sem világos, hogy a kártérítés a mostani 20 000 eurós, vagy a Lázár János miniszter által is bemondott 100 000 eurós összeghatárra vonatkozik-e.
Mit mond erre az MNB?
- olvasható az MNB közleményében. Az MNB már korábban közzétett egyértelmű jogi álláspontja alapján a fiktív kötvények értékesítésével okozott kár a BEVA kártalanítási körébe tartozik.
Azt követően, hogy az MNB feltárta ezeket a visszaéléseket, s a BEVA igazgatósága meghozta döntését, most a legfontosabb feladat az érintett ügyfelek tényleges kártalanítása, amely a Questor-Értékpapír Zrt. felszámolásáról rendelkező felügyeleti döntéssel kezdetét veheti. A vizsgálat mai állása szerint a felszámolásra vonatkozó döntés akár már a jövő héten megszülethet - derül ki a közleményből.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


