A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Adathalász levelekkel támadják az MKB Bank ügyfeleit - értesült a Pénzcentrum. A bank megerősítette, hogy észlelte a kísérletet, percekkel a támadás kezdete után.
Az alert@mkbsecuritykey.hu e-mail címről, a bank logójával érkezik az a levél, amit az MKB Bank nevében küldenek ismeretlenek, valószínűleg adathalászat céljából. A levél tárgya mindössze annyi, hogy "Bejelentés", a levélben pedig annyit írnak, hogy
Majd egy linkre kattinthatunk, ami az MKB netbanki belépőoldalára hasonlít, az URL-je viszont http://chyerdak.be - vel kezdődik.

Az ügyfél-azonosítók megszerzésére irányuló adathalász (más néven phishing) kísérletek eléggé elterjedtek: az internetes bankolás térhódításával mind többet próbálkoznak ilyesmivel a csalók. Ugyanakkor a bankok felkészültek az efféle esetek kezelésére - tudtuk meg az MKB Banktól.
A pénzintézet a mostani kísérletet is gyakorlatilag percekkel a támadás kezdete, azaz az első elektronikus levelek beérkezése után észlelte. A bank időben és részletesen tájékoztatta ügyfeleit az esetről annak érdekében, hogy se a mostani, se az esetleges jövőbeni próbálkozások ne okozhassanak nekik semmilyen kárt vagy kellemetlenséget. Megtette továbbá a szükséges lépéseket az átverős weboldal mielőbbi törlése érdekében.
A pénzintézet az utóbbi időszak összes adathalász kísérletét visszaverte anélkül, hogy azokból akár az ügyfeleknek, akár a banknak kára származott volna, rendszereik biztonságosabbá is váltak.
Amennyiben az ügyfelek szem előtt tartanak két fontos tényt, az efféle próbálkozások kudarcra vannak ítélve:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- a bankok sosem kérnek ügyfeleiktől bizalmas, személyes, illetve azonosításra alkalmas adatokat, mint például jelszavakat, PIN kódokat sem telefonon, sem e-mailben;
- ilyen adatokat soha senkinek ne adjunk meg; a "kíváncsiskodó" megkereséseket gondolkodás nélkül és azonnal vissza kell utasítani, a kísérletről pedig érdemes haladéktalanul értesíteni bankunk ügyfélszolgálatát.
Az igazi bizonyíték arra, hogy adathalász honlappal állunk szemben, ha internetes böngészőnk címsorában nem "mkb-s" honlapcímet látunk, illetve a biztonságosnak tekintett "https" protokoll helyett "http" protokollt olvashatunk. Biztonsági okokból banki internetes szolgáltatásokat soha ne használjunk úgy, hogy a bank internetes oldalát e-mail-ben kapott hivatkozáson keresztül érjük el. Mindig kézzel és pontosan írjuk be számítógépünk böngészőjének (browser) címsorába a bank internetes honlapjának címét. Azonosító adatokat csak az ilyen módon elért netbanki szolgáltatás bejelentkező oldalaira írjunk. E biztonságos oldalon adataik megadása előtt ellenőrizhető, hogy a kommunikáció biztonságos szabályrendszer (https protokoll és nem http) szerint történik (képernyő ablak teteje), és a kapcsolat banki oldalán tanúsított, biztonságos központi gép áll.
Érdemes a zöld hátterű - biztonságos - URL-t keresni:

Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








