13 °C Budapest

Vége a luxusnyugdíjaknak Ausztriában

Pénzcentrum
2014. március 30. 19:00

Az osztrák kormány véget vet a luxusnyugdíjaknak, csaknem 10 ezer kiemelt nyugdíjas érintett - írja a Napi Gazdaság. A luxusnyugdíjak között volt, ami elérte a havi 30 ezer eurós határt, ami több, mint 9 millió forintnak felel meg.

Rudolf Hundstorfer munkaügyi, szociális és fogyasztóvédelmi miniszter kedden nyújtotta be a kormánynak a közszférában eddig kifizetett irreálisan magas nyugdíjak maximálásáról szóló törvényjavaslatot, amelyről intenzív egyeztetések folytak a koalíciós partnerekkel és a szövetségi törvényhozás frakcióival annak érdekében, hogy a szükséges alkotmánymódosítást is biztosítsák.

A közvéleményt irritáló "luxusnyugdíjak" olyan köztisztviselői funkciókkal jártak együtt, amelyekben az állami alkalmazottak amúgy is kiemelt fizetéseket kaptak. Tavaly novemberben került nyilvánosságra az osztrák jegybank vezetőinek mesés járandósága. A pálmát az osztrák nemzeti bank egykori elnöke, Adolf Wala vitte el, rekordnyugdíja havonta több mint 30 ezer eurót tesz ki. A tárca akkor nekiállt, és átvilágította a kiemelt nyugdíjakat, amelynek során kiderült, hogy nem csak a nemzeti bank csúcsvezetői, de közel 9600 egykori állami alkalmazott is szép summát zsebel be havonta a különszabályozásnak köszönhetően.

A kedvezményezettek között számos politikus van, de még a schönbrunni állatkert egykori vezetői is jogosultak az extra juttatásra - írja a Der Standard bécsi lap. Az átvilágításba végül 27 intézményt vontak be, köztük különféle érdek-képviseleti szerveket is, és a rostán 9600 személy akadt fenn, még ha nem is egyforma mértékű nyugdíjakkal.

NEKED AJÁNLJUK
BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 7. 12:30
Új szintre lépett az Orbán-kormány médiaháborúja: az adófizetők pénzén, fizetett kampányt folytat a...
Holdblog  |  2025. május 7. 10:12
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza...
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?