Eddig sem volt ingyen semmi: ezért nem lett igaza Matolcsynak

A K&H volt az egyetlen nagyobb bank a tranzakciós illeték bevezetés után, ahol még kínáltak "ingyenes" folyószámlát, mégis megszűnt ennek az értékesítése. Mi történt az év első 3 hetében?

A Zéró számla 2013. január 21-vel szűnt meg, ugyanakkor ennek nem volt köze a tranzakciós illetékhez. A négy új számlacsomag koncepciója egy évvel ezelőtt megszületett, tehát ha nem lett volna tranzakciós illeték, akkor is ez történt volna.

Mert egyébként a díjmentes bankszámlák veszteségesek voltak?

Ha megnézzük egy lakossági bank hirdetményét, nagyon jól látszik, hogy van egyfajta csatornaterelési szándék a bankok részéről a nagy élőmunkát igénylő fióki, papíralapú tranzakcióktól az elektronikus csatornák felé. Ott általában automatizált tranzakciók történnek, nagy tömegben, automatikus ellenőrzésekkel, feldolgozással, melyek költsége alacsonyabb, s így az ügyfelek felé a díjak is kedvezőbbek tudnak lenni, de azért ezek sem teljesen költségmentesek. Azt is hozzá kell még tenni, hogy ezek sem tudják teljesen kiváltani a fiókhálózatot és az élőmunka szükségletét.

Vagyis az illeték nélkül is nőttek volna a díjak?

Az, hogy a fejlesztésekben, illetve a koncepció kialakításában pont odáig és pont akkor jutottunk el, amikor megjelent az illeték, véletlen egybeesés.

Elég furcsa ez a véletlen egybeesés, ráadásul az összes nagybank drágított.

A végleges díjak nagyságára természetesen hatott a közterhek növekedéséből adódó költségnövekedés.

A új megjelent számlacsomagok még szigorúbb feltételeket követelnek, a legkisebbhez is havi 150 ezres jóváírás, illetve 750 ezer forintos megtakarítás szükséges, csak ez után ússzuk meg a 650 forintos számlavezetési díjat.

Ha az összes díjmentes szolgáltatás költségét összeadjuk a hirdetményekből, láthatjuk, hogy jelentős kedvezményt kapunk, komoly összeget spórolhatunk meg a havi banki költségünkön.

Ez úgy néz ki, mintha a nagyobb jövedelmű ügyfelekre lennének szabva a számlacsomagok.

Talán az kelti ezt az érzetet, hogy a korábbi termékek nem voltak ennyire strukturáltak. Egy díjnullázó számla volt, annak az volt a feltétele, hogy 150 ezer forint legalább beérkezzen havonta jóváírásként, ez az összeg nem változott az új, legalacsonyabb fokozatú számlánál. Igaz, megjelent a 750 ezer forintos megtakarítási előírás, de azt tapasztaltuk, hogy az ügyfelek 90 százalékánál megvan ez az összeg. Ez tehát a gyakorlatban nem korlát, hiszen egyre kevésbé éri meg több hitelintézetnél tartani a megtakarításokat.

Ez mennyire jellemző, utalgatják az ügyfelek a pénzüket bankok között?

A magyar ügyfelek egy részénél jellemző, hogy több bankkal tartanak fent egyszerre kapcsolatot. Egyik bankba érkezik a jövedelmük, esetleg ott van folyószámlahitelük, egy másik bankban van a lakáshitelük, és egy harmadikban tartják megtakarításaikat, amit még tovább színesíthet egy hitelkártya használat, áruhitel vagy autófinanszírozás is. Ez pedig azt jelenti, hogy az ügyfelek a különböző havi teljesítéseik, lejáró betéteik miatt a bankok között kell átutalniuk a pénzüket.

Tehát igazán a betéteink kamatán bukunk a tranzakciós illeték miatt?

A helyzet sokkal összetettebb ennél. Mert ha csak a kamat mértéke határozná meg, hol tartják az emberek a pénzüket, akkor a bankok erősorrendje gyakorta változna. Ám az élboly hosszú évek óta változatlan.

Tehát semmi sem változik az illeték miatt?

Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy az illeték is segíthet átformálni a gondolkodásunkat. Az új teher azt a korábbi szokást is megszünteti, hogy egyik banknál van a hitelkártyám, a másikhoz jön a jövedelmem és valahol teljesen máshol van a hitelem. Mert ez a szokás a továbbiakban extra költséggeneráló hatású. Át kell gondolni, és strukturálni kell, hol is bankolunk.

Látszik már bármi hasonló?

Mindenki esetén van egy ingerküszöb. Valaki már 200 forintra is érzékeny, a másik ügyfél 500 forintra, a harmadik meg ezerre sem. A jelek szerint az ügyfelek általában véve átgondoltabbak lesznek. Az első számlakivonataikon most szembesülnek azzal, hogy mi változott. Ma már tudjuk, hogy a bankváltás nem olyan nehéz, mint azt korábban hitték. A Bankszövetség égisze alatt a bankok megállapodtak abban, hogy bankszámla-költöztetés egyszerű legyen, ma szinte úgy megy, mint a telefonszolgáltatóknál.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Ha valaki bemegy egy fiókba, és kitölt egy erre készített nyomtatványt, amelyen jelzi, hogy szeretné a másik bankban lévő bankszámláját átköltöztetni az összes ott lévő termékkel együtt - csoportos beszedési megbízások, állandó átutalások, bankkártya stb. - az adott bankba, akkor ezt a két hitelintézet egymás között elintézi.

A készpénzhasználatról mit lehet elmondani, látszódik a csökkenés? Eredetileg volt ilyen szándék a kormányzat részéről, de most inkább a bankok azok akik a kártyás vásárlásoknál elengedik az illetéket és így kedveznek az ügyfeleknek.

Mi a kezdetektől azt gondoltuk, hogy ez egy elhibázott lépés lenne, ha a korábbi díjmentes kártyatranzakciókat díjjal terhelnénk. Nem tettük, és nem is fogjuk tenni, hiszen a készpénz-helyettesítő eszközök használata a bankok, a gazdaság és a társadalom számára óriási költségmegtakarítás. Egy ATM-hálózatot bővíteni, működtetni, pénzzel feltölteni, ezekhez erőforrásokat rendelni, műszakilag karbantartani, fejleszteni ugyan jelentős költségekkel jár.Ettől azonban sokkal jelentősebb költséget jelent a készpénzforgalom fenntartása és kiszolgálása. Nem is beszélve arról, hogy hasonló költségekkel néznek szembe a kiskereskedelmi egységek is, amikor készpénzes vásárlást bonyolítanak.

Azt látjuk, hogy máshol igenis növekednek a költségek, például a kártyák éves díja is megugrott. Hatott ezekre az illeték?

Nőttek a költségeink, ennek oka pedig a közteher-növekedés. Költségnövekedés esetén pedig a bank kénytelen felülvizsgálni a díjszabását. Ha holnaptól aranyáron árulnák a műanyag lapocskát, amire a bankkártyát nyomtatják, annak ugyanilyen árdrágító hatása lenne.

(Címlapkép: Menő Manó reklámkampány)