20 °C Budapest

Százakat vertek át Magyarországon: "Csak a nyereségből kérünk részesedést"

Pénzcentrum
2012. október 24. 11:37

Izgalmas videót tett közzé honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A felvételen az látszik, ahogy a rendőrök lecsapnak egy pénzügyi szolgáltatási tevékenységet engedély nélkül végző cégre.

A hivatalos közlemény szerint a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály büntetőeljárást indított N. Mihály Tamás 40 éves ecseri lakos ellen.

A rendőrség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kezdeményezésére és velük összehangolt akció keretében 2012. október 16-án megjelent egy pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző, Budapest. I. kerületi cég telephelyén, mivel felmerült annak gyanúja, hogy ott engedély nélküli tevékenységet végeznek.

A házkutatás során iratokat, adathordozókat foglaltak le, valamint 14 személyt előállított szerepük tisztázása érdekében. Ezt követően N. Mihály Tamást a gazdaságvédelmi nyomozók gyanúsítottként, míg 13 személyt tanúként hallgattak ki.

Fotó: police.hu


A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az irányítása alatt működő cég huzamosabb ideje engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási, illetve ehhez kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett és ezzel mintegy 330 természetes személytől összesen 1 milliárd(!) forintot vett át. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat, a Budai Központi Kerületi Bíróság 2012. október 18-án elrendelte előzetes letartóztatását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amint az a rendőrség által készített, az akciót bemutató videón is látszik, a csalók telefonon keresték meg "áldozataikat": állításuk szerint "nyereségalapú portfóliókezeléssel" foglalkoztak, azaz olyan befektetéseket generáltak, ami csak hozam esetén garantál jutalékot nekik, tehát csak a nyereségből kértek részesedést.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Holdblog  |  2025. június 16. 08:26
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékes...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?