10 °C Budapest

Három nap alatt százezreket is spórolhatsz

Pénzcentrum
2012. május 28. 07:57

A legfeleslegesebb hosszú hétvégéken végre sorra vehetjük, mire költünk egész évben és megpróbálhatunk egy kicsit spórolni. Új adók, régi biztosítás, hogyan takarítsunk meg százezreket 2012 hátra lévő részében. Szánjunk egy kis időt pénzügyeinkre!

Rengeteget írtunk már az új adókról, atelefonbeszélgetéseket terhelő 2 forintos percenkénti telekomadó, a banki tranzakciókat sújtó tranzakciós "illeték" és a biztosítások adója mind külön húzzák majd a pénztárcánkat hónapról-hónapra. Ebből idén csak a maximális 400 forintos telekomadóra kell számítanunk, de azért már most érdemes végignézni a már megkötött biztosításainkat, vagy még év végéig megkötni, hiszen decemberig olcsóbbak lehetnek.

Biztosítások

Az Európai Bizottság által elfogadott, ún. gender irányelv jelentős hatással lesz a biztosítási szektorra. A direktíva ugyanis kimondja, hogy az idei év végétől az új biztosítások megkötésekor a nemek alapján nem tehetnek különbséget a biztosítók, a díjakban és a szolgáltatásokban is egyenlően kell kezelniük ügyfeleiket. A szabályozásnak valószínűleg a hölgyek lesznek a vesztesei, de idén még lehetőségük van kedvezőbb feltételekkel szerződést kötni.

Mivel bizonyíthatóan eltérés mutatható ki a nők és a férfiak várható életkora között a biztosítók áraikban is megjelent ez a különbség. Az uniós direktíva miatt viszont tilos hasonlóan diszkriminálni az ügyfeleket. A várhatóan tovább élő nőknek így nőhet év végén a kockázati életbiztosítási díj, míg férfiaknak csökkenhet. A járadéktípusú biztosításoknál, ahol életünk végéig valamilyen járadékban részesülünk viszont pont fordítva változhatnak az árak. Amennyiben a hölgyek életbiztosításon gondolkoznak, most érdemes azt megkötni és nem várni év végéig. Járadéktípusú biztosítások kötésével viszont a férfiaknak érdemes sietni. Ezzel nem csak idén, de a biztosítás teljes ideje alatt sokat spórolhatunk, havonta 1-2 ezres legalább a pénztárcánkban maradhat.

A lakásbiztosításokat is érdemes átnézni, ha kell újrakötni. Az évekig porosodó szerződések sokszor nem csak kedvezőtlenek, de már nem is nyújtanának megfelelő fedezetet egy esetleges kár esetén. Egy régebbi szerződés újra kötése is nagy spórolás lehet. Ez különösen fontos lehet a biztosítási díjra terhelt adó bevezetése után.

Költekezés

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vásárlásainkat intézzük hitelkártyával. Ha okosan használjuk, kamatmentesen jutunk a hitelhez, ráadásul a legtöbb hitelkártyával vásárolt áru után jóváírást kapunk, amit készpénzre válthatunk. A nem használt fizetésünket pedig egy megfelelő számlán kamatoztathatjuk. Ez persze fizetéstől és költekezéstől függően 40-100 ezer forintot is jelenthet a családoknak évente.Erről bővebben és az aktuális hitelkártyákról itt olvashatsz.

Felújítás

Már nyáron érdemes gondolni a téli fűtésszámlák mérséklésére. Modernebb szigeteléssel, nyílászárókkal könnyebben átvészelhetjük a telet, ezekről is még a nyáron érdemes gondoskodni. A társasházak felújítási öltségeiről korábbi cikkünkben írtunk.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 8. 18:18
A Fővárosi Főügyészség mai, csütörtöki közleménye szerint végrehajtandó börtönbüntetést, cégvezetést...
Holdblog  |  2025. május 8. 09:37
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket....
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33
Agrárszektor  |  2025. május 8. 19:27