Megtakarítási Index: a lakosság hatodának eltűnt a félretett pénze

2010. szeptember 6. 13:32

Borúsan látja a jelenlegi pénzügyi lehetőségeit a megtakarítók nagy része, csökkent a lakosság megtakarítási képessége - derült ki a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index legújabb eredményeiből. Az index 2010. második negyedévi adatai alapján a jelenlegi csökkenés mellett a jövőtől várunk változást, a lakosság bizakodó befektetői hangulatát jelzi a felmérés.

Az idén márciusban először Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index 2010 II. negyedéves értéke nem mutat jelentős változást az előző negyedéves eredménnyel azzal a különbséggel, hogy a lakossági megtakarítási képesség kis mértékű csökkenését mutatja.

"A bizonytalannak ítélt jelen mellett érzékelhető, hogy a lakosság a megtakarítások tekintetében pozitívan tekint a jövőbe, jobbnak ítéli a jövőbeni pénzügyi lehetőségeit a jelenleginél. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi csökkenő megtakarítási képesség ellenére optimista és bizakodó a befektetői hangulat, ami az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos felfokozott várakozásokkal van összefüggésben." - mondta Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.

A II. negyedéves index a megtakarítási szerkezet változatlanságát jelzi, vagyis a megtakarítással rendelkezők továbbra is "kivárnak", illetve a korábbi akciós lekötött betétek lejáratáig tájékozódnak az egyéb befektetési lehetőségekről, valamint, hogy a kormány által bevezetni kívánt "bankadó" hogyan érintheti a különböző megtakarítási formákat. A felmérés szerint egyre inkább előtérbe kerülhetnek a tartós befektetések és megtakarítási lehetőségek.

"A megtakarítási attitűd változatlansága továbbra is a bankok iránti bizalmat jelzi, a válaszadók közel fele bízik a bankokban, míg a bankellenesnek kevesebb, mint ötödük tekinthető. Azt azonban még a bankokkal szemben bizalmatlanok közül is sokan elismerik, hogy a pénz azért jobb helyen van a bankokban, mint otthon." - mondta Bacher János, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója.

A felnőtt lakosság 21%-a rendelkezik megtakarítással. Az GFK felmérése szerint az elmúlt 10 évben e tekintetben 2004-ben volt a legjobb a helyzet, amikor a válaszadók még több, mint 37%-a gondolta, hogy említésre méltó tartalékai vannak (vagyis hat év alatt a lakosság hatodának eltűnt a megtakarított pénze). A mélypont 2008. végére következett be, amikor 20% alatt volt ez az arány.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérésből kiderül, hogy a lakosság meglehetősen borúlátó mind jövedelmének, mind megtakarításainak változásával kapcsolatban. Egy kicsit több mint 10%-os bizakodó réteg mellett majdnem 20%-os a szkeptikusok aránya. A lakosság jelentős hányada nem számít érdemi változásra sem megtakarításait, sem jövedelmét illetően.

A megtakarítások képzésével kapcsolatos attitűd továbbra sem mozdult el a mélypontról. Mindössze a megkérdezettek 4%-a, aki szerint a jelenlegi gazdasági helyzet kedvez a megtakarításoknak, és háromnegyedük egyértelműen cáfolja ezt.

A felnőtt lakosság alig több mint negyede szokott családi költségvetést készíteni, ami a havi rendszeres, vagy egyéb kiadásokat és bevételeket tartalmazza. A lakosság jelentős részének első dolga a rendszeres, fix kiadások rendezése, és mindössze 6%-uk kezdi megtakarítással a havi bevétel elosztását. Akik készítenek családi költségvetést, azokra jellemzőbb a "fiskális fegyelem": 87%-uk a havi jövedelemből először kifizeti a számlákat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 7. 21:54
Balásy Gyula Fidesz-közeli vállalkozó cége, a Visual Europe Production Kft. nyerte a közpénzből műkö...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Holdblog  |  2025. július 7. 09:03
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következ...
Kasza Elliott-tal  |  2025. július 4. 19:13
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?