Egymillió dollárért (197 millió forint) cserélt gazdát a piros köpenyes hősről, Supermanről szóló képregény első száma, amely eredetileg 10 centet kóstált még 1938-ban.
Az Action Comics képregény 1938-as első száma eredetileg 10 centbe került, hétfőn azonban egy magántulajdonos 1 millió dollárért adta el egy nevét elhallgató magánszemélynek.
Az amerikai online aukciós oldal, a Comic Connect társtulajdonosa szerint ez a kiadás volt a "képregények Szent Grálja". A mostani aukciós ár megdöntötte a korábbi legmagasabb, 317 ezer dolláros árat, amit 2009-ben realizáltak egy árverésen - írja a BBC.
Igaz, a képregény csak egy másolat volt, azonban kitűnő minőségű és állapotú. A leütésre percekkel azután sor került, hogy az árverés megkezdődött. Az eladó egy New York-i magánszemély volt, aki igen becses képregény-gyűjteménnyel rendelkezik.
Az Action Comics első számából összesen mintegy 100 másolat létezik a világon, melyek közül mindössze kettőt tekintenek igazán értékes példánynak - ebből az egyik cserélt gazdát hétfőn.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az egymillió dolláros képregényen Superman látható, amint egy autót a feje fölé tart.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


