Tényleg ezermilliárdokat szór szét a magyar állam: példátlan pénzeső hull a lakosságra heteken belül
2025-ben több mint 3000 milliárd forintot fog kifizetni a lakossági állampapírok után a magyar állam az MNB friss jelentése szerint.
Alig néhány év kellett egy brit tinédzsernek, hogy fenekére verjen a lottónyereményének, 1,9 millió fontnak, mely akkori árakon nagyjából 684 millió forintnak felelt meg.
Callie Rogers története egy jó példa a rossz példára. Az akkor alig 16 éves tinilány 2003-ban 1,9 millió fontot nyert a brit lottó jackpot-nyereményén, de a pénzt nem tette el, inkább véget nem érő költekezésbe kezdett.
A családtagoknak vett házak, a drága ruhák és gyors autók mellett Callie Rogers saját bevallása szerint legalább negyedmillió fontot költött el kokainra. A lány barátai az utóbbi években egytől-egyig a kokain mámorában éltek, és idővel ő is rászokott. A dorg hatásaitól azonban nem hogy jobban érezte volna magát, de még inkább kiújult a depressziója, mellyel évek óta küzdött. Ennek köszönhetően Ms. Rogers háromszor is öngyilkosságot kísérelt meg.
A 22 éves kétgyermekes anya azóta túl van egy pszichiátrai kezelésen és már antidepresszánsokat sem szed, de állítja, jobb szerette volna, ha egyáltalán nem nyer a lottón. Igaz, mostanra nagyjából úgy is érezheti magát, hiszen állítása szerint az 1,9 milliós nyereményből alig 20 ezer font maradt az egyik számlán, semmi több.
2025-ben több mint 3000 milliárd forintot fog kifizetni a lakossági állampapírok után a magyar állam az MNB friss jelentése szerint.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.