Óriási akcióba lendültek a bankok, hárman igazán jót alkottak!

Pénzcentrum
2008. október 29. 05:55

Nem kellenek milliók a nagy kamathoz! Az elmúlt hetek bizony eseménydúsak voltak, már ami a pénzügyeket illetik. Akik megtakarításaiknak mostanában keresik a helyet, nem győzik kapkodni a fejüket a hihetetlen árfolyammozgások, tőzsdei zuhanások és szerény erősödések láttán. Akik azonban előre kiszámítható, biztos kamatozású megtakarítási formákat keresnek, most igazán örülhetnek, ugyanis jelentősen nőttek a lekötött betétek kamatai!

Múlthét szerdán a jegybank 300 bázisponttal emelte az alapkamatot, hogy megakadályozza a forint további erőteljes gyengülését az euróval szemben, így a jelenleg 11,5 százalékos alapkamat a legmagasabb az Európai Unióban.

Ennek megfelelően a bankok is sorra rukkolnak elő a magasabb kamatokat kínáló akciós, és nem akciós lekötött betéti konstrukciókkal. De nem csak az alapkamat emelés készteti erre őket, hiszen a bankközi hitelezés visszafogottabbá válása óta különösen fontossá vált számukra ez a fajta forrásszerzés. De lássuk, hol mennyit kínálnak a bankok pénzünkért!

Szokásunkhoz híven, lekötött betét körképünk során a már megszokott összegeket szerettük volna elhelyezni a legkedvezőbb feltételek mellett, vagyis 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.

Ez alkalommal sem vettük azonban figyelembe a kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2008. október 28-án, délben történt.)

Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsopornak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Bizony már 800 ezer forint lekötése esetén is találunk 10 százalékot meghaladó kamatot, méghozzá nem is a leghosszabb futamidőre, hiszen 3 hónapnál érhetjük el a legkedvezőbb hozamot.

Az Unicredit és az Erste Bank például olyan akcióval jelent meg, amivel lemosták a többieket 3 és 6 hónap esetén is, összegtől függetlenül.

 

A te bankod akciózik? Most könnyen meglehet...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. január 30. 19:44
Aki megpróbálja megnyitni a 2023-ban a milliárdoshoz került hírportált, ma már a YouTube-on találja...
Kiszámoló  |  2025. január 30. 10:54
A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretl...
Holdblog  |  2025. január 30. 09:04
Az elmúlt években a vagyonbővülés és a technológiai fejlődés új utakra terelte a vagyonkezelést, de...
MNB Intézet  |  2025. január 28. 09:01
A klímaváltozás közvetlen és közvetett hatásai már most is érezhetőek a gazdaság számos területén. E...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 30. csütörtök
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33