16 °C Budapest

Létezik még virágzó piac a válság közepén is!

Pénzcentrum
2008. október 17. 15:00

Míg a pénz- és tőkepiacon hatalmas csődöknek, részvények elértéktelenedésének ingatlanárak zuhanásának lehetünk tanúi, addig a világ egyik legnagyobb aukciós háza, a new yorki Christie's hatalmas forgalmat bonyolított le a napokban, ékszerárverés formájában.

Az összforgalom, értékét tekintve elérte a 29 millió dollárt, és két hatalmas leütés is történ egy-egy Ponahalo gyémántért, 4,1millió és 2,2 millió dollárt értékben.

A Christie's egyik vezetője szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a mostani helyzetben, amikor a Dow Jones egy nap alatt 700 pontot is képes zuhanni, az ékszer- és drágakőpiac mégis prosperál, hiszen ezek számítanak a legértékállóbb befektetéseknek.

De nem csak a legutóbbi árverés adta tanúbizonyságát az ilyen jellegű alternatív befektetések válságállóságának, hiszen a Lehman Brothers bukása után néhány nappal is történtek hatalmas leütések, egy gyémánt gyűrű például 144 ezer dollárért talált gazdára, a londoni Sotheby's aukciósház pedig a kikiáltási ár duplájáért tudott eladni egy zafír-gyémánt gyűrűt.

Az említett patinás ház vezetője hasonlóan nyilatkozott, hiszen ahányszor a többi piacot megrázza valami, az ékszerek és gyémántok iránti kereslet mindig megugrik az árveréseken.

A kortárs művészeti alkotások szintén virágkorukat élik ilyenkor, melyek a drágaköveknél ugyan alacsonyabb leütéseket produkálnak, de épp ezért igen sok, kevésbé vagyonos befektetőt is elcsábítanak.

Ide tartoznak a híres divattervezők által megálmodott ruhadarabok is, például egy '50-es évekből származó Chanel öltöny, vagy egy Yves Saint Laurent zakó ma rengeteg érhet a piacon, különösen a minőségre egyre többet adó vásárlók megjelenésével.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Válság idején azonban nem csak a vásárlók, de az eladók száma is nő, ilyenkor jóval több tétel megtalálható egy-egy árverésen, hiszen sokan a szekrényekben, polcokon található, örökségül kapott tárgyaktól válnak meg elsőként, ha sürgősen pénzre van szükségük. Ezt mutatja az is, hogy a Shoteby's következő decemberi aukcióján több mint 400 tárgy kerül árverésre, szemben a szeptemberi 130 darabbal.

A várakozásokat jelentősen felülmúló érdeklődés egy Hip-Hop stílust reprezentáló ékszerárverés iránt például arra kényszeríttette a new yorki szervezőket, hogy öt hónappal elhalasszák az eseményt, nagyobb helyszínt találva neki.

Előfordul természetesen olyan eset is, amikor a pénzszűkében lévő rengeteg eladó tárgyai iránt nem mutatkozik elegendő kereslet. Ez történt október 7-én a Sotheby's hong kongi aukcióján, ahol rengeteg eladatlan tárgy maradt, és ez persze a cég részvényeinek értékén is megmutatkozott, ami 5,8 százalékot esett.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 9. 10:59
Egy kormányközeli lap birtokába került a vádirat, amelyből az is megtudható, hogy hány év börtönt ké...
ChikansPlanet  |  2025. május 9. 10:18
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű texti...
Holdblog  |  2025. május 9. 09:24
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 9. 07:45
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?