Nagy-Britannia két legnagyobb kereskedelmi bankja arra hívta fel ügyfeleinek figyelmét, hogy a megszűntetett bankszámlákon összesen több millió fontot felejtettek, amit természetesen visszafizetne nekik, ha végre 15 év után felkeresnék valamelyik fiókot.
A Halifax mintegy 29,6 millió fontot (8 884 millió forint), a HSBC pedig 24 milliót (7 203 millió forint)szolgáltatna vissza több tízezer ügyfélnek. Egy törvény értelmében az olyan pénzeket, melyekért gazdájuk több mint 15 éve nem jelentkezett, automatikusan egy központi alapba utalnák, és közösségi projektekbe fektetné az állam, igaz az ügyfelek bármikor jelentkezhetnének pénzükét, tehát tulajdoni joguk nem évülne el.
A Halifaxnál ezidáig 17,5 millió fontért (5 250 millió forint) már jelentkeztek a tulajdonosok, de például négyen, akiknek számláján egyenként több mint 100 ezer font (30 millió forint) található még nem jelentkeztek, és szintén sok olyan bankszámlát vezet a bank, ahol 50 ezer font (15 millió forint) feletti összeg csücsül. Többéségében (70%) azonban 50 font (15 ezer forint) alatti összegekről van szó.
Londonban található a legtöbb 15 éve alvó számla, melyek összértéke meghaladja az 5,6 millió (1 680 millió forint) fontot. A bankok ezek felderítése érdekében még hirdetéseket is adtak fel több országos, és helyi sajtóban, amiben tájékoztatták az ügyfeleket, hogyan tudják visszaigényelni pénzüket.
A HBSC több mint 12 ezer levelet küldött ki ezen számlák tulajdonosainak, további 5 ezer emberről azonban nem tudják, hol élnek jelenleg. Náluk 7 olyan számla található, amelyen 100 ezer font feletti összeg van, míg az átlagos számlaegyenleg 1400 font (420 ezer forint). Hasonló problémák elkerülése végett már most felveszik a kapcsolatot azokkal, akik több mint két éve nem nyúltak számlájukhoz, lakcím egyeztetés céljából.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


