Trump kereskedelmi háborúja új inflációs hullámot indíthat el, ami nemcsak az amerikai fogyasztókat, hanem a globális piacokat is érintheti.
Egy friss tanulmány adatai szerint a tavalyi évben a világ tehetőseinek befektetett vagyonára eddig nem gyakorolt nagyobb hatást a pénzügyi turbulencia, azonban ami késik, nem múlik, 2008-ban már ebben a szegmensben is bőven éreztethetik hatásukat.
A világ vagyona a tavalyi év során 4,9 százalékkal növekedett, s így 109,5 ezer milliárd dollárt (közel 18 000 milliárd forintot) tett ki. A vagyon bizonyos régiókra és háztartásokra való koncentrációja megmaradt, a milliomosnak számító háztartások száma 11,2 százalékkal növekedett a tavalyi évben, s így 2007-ben elérte a 10,7 milliót. Ez az összes háztartás 0,8 százaléka, s ők birtokolják a kezelt vagyon 35 százalékát - derül ki a Boston Consulting Group tanulmányából.
A privát vagyonkezeléssel (wealth management) foglalkozók azonban mindennél jobban érezhették a pénzügyi válság hatásait, mivel a legtöbb befektető óvatossá vált, s így vagyonát inkább a konzervatívabb, alacsonyabb kockázattal járó befektetési termékekbe helyezte, ami pedig alacsonyabb hozamokat eredményezett.
A tavalyi évben egy másik, jól megfigyelhető tendencia volt a hagyomány offshore-paradicsomokra nehezülő nyomás, főként az egyes országok kormányaitól, illetve az új offshore-központok, így Szingapúr és Dubai felemelkedése.
A világ vagyonának eloszlására továbbra is a koncentráltság jellemző, ugyanis Észak-Amerika és Nyugat-Európa birtokolta a világ vagyonának kétharmadát a tavalyi évben. A maradék harmadon osztozkodott a kevésbé fejlett, illetve elmaradott országok gazdasága.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


