12 °C Budapest

Kiemelkedően teljesít a festménypiac

Pénzcentrum
2008. június 9. 08:45

Igen jól teljesített a festménypiac, hiszen a tavaszi árveréseken összesen több mint 2,5 milliárd forintos forgalom bonyolódott le. A műkincspiacon megfigyelhető stabilitás alapján ezt a piacon egyelőre nem érinti a gyengélkedő gazdaság - írja a Világgazdaság.

A tavaszi szezon legdrágább képe Iványi Grünwald Béla: Akt papagájjal című festménye volt, ami 18 millió forintos kikiáltási ár után 55 millióért kelt el a Kieselbach Galériában.

Ez a galéria rendezte egyébként a legsikeresebb árverést, ami azt jelenti, hogy több mint 1 milliárd forint értékben történek leütések, ebből 27 alkotás érte el a tízmilliós szintet.

Ennél valamivel kevesebb, 750 millió forintos forgalmat tudott lebonyolítani Virág Judit galériája, azonban itt is 22 festmény esetében volt 8 számjegyű a végső ár.

A 10 legdrágább alkotás között négy Vaszary kép szerepelt, de Aba Novák Vilmos festményei is sikeresen szerepeltek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kisebb aukciósházak idén a korábbinál is kevesebb élvonalbeli képet tudtak eladni, ugyanakkor az alacsonyabb árkategóriában itt is születtek figyelemreméltó leütések.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 6. 13:27
A Nielsen Közönségmérés adatai szerint áprilisban a TV2 lineáris csatorna érte el a legmagasabb néze...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 6. 07:45
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A m...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 15:27