12 °C Budapest

Mennyire élünk jól - egy furcsa ötlet...

Pénzcentrum
2008. március 11. 15:00

Aki már borzasztóan unja a GDP figyelését, annak felüdülést jelenthet, hogy a minap egy felettébb érdekes teória látott napvilágot arról, hogy milyen mutatóval jellemezhető a hagyományos számokon felül egy-egy ország gazdaságának teljesítménye. Nézzük a BusinessWeek segítségével azt, hogy mi köze a gazdasághoz a hajhossznak!

Statisztikai adatokkal próbálták meg igazolni Japánban azt a feltevést, hogy a nők hajának hosszúsága összefüggésben áll az ország prosperálásával. Ez az elmélet némiképp "hajaz" a szoknyahossz indikátorként való megjelenítésére, igaz az éppen fordítva működött, a miniszoknya a jó, a hosszú szoknya pedig a rossz időszakot jelentette. Támogatók és ellenzők mindenesetre mindkét esetben akadnak...

Több mint 20 évre visszamenőlegesen ástak elő hajhosszra vonatkozó adatokat, melyeket a Kao, Japán legnagyobb fogyasztói termékeket gyártó cége rögzített, évente lezajlott felmérések alapján, melynek során 1000 20-as éveiben járó hölgyet kérdeztek meg hajviseletükről.

Ezeket az adatokat vetette össze Kosuke Iwano, a Nikkei, Japán gazdasági napilapjának újságírója az ország gazdasági jólétével, s arra az eredményre jutott, hogy 1990-ben a megkérdezett nők 60 százalékának volt hosszú, vagy félhosszú a haja. Ezzel szemben 1997-ben, mikor Japán gazdasága elgyengült, a rövid haj aránya először lépte át az 50 százalékot.

A teória mögött az a magyarázat rejlik, hogy a hölgyek a nehezebb időszakban levágatják a hajukat, mivel a hosszú hajviselet jóval több kozmetikai terméket igényel. Az elmélet kritikusai is ezzel érvelnek, hiszen rövid hajjal állítólag még gyakrabban kell fodrászhoz járni. Ráadásul a tokiói közgazdászok már csupán azért sem hisznek ebben az indikátorban, mert szerintük gyenge minőségűek, s így kevéssé megbízhatóak a hivatalos gazdasági adatok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Japánban azonban nem a hajhossz vizsgálata az egyetlen furcsa próbálkozás a gazdasági aktivitás jellemzésére, egy másik mutató egy már régóta futó animációs TV-műsor a Sazae-san nézettsége. Ez alapján ha az emberek nézik a műsort, az azt jelenti, hogy nem mennek vásárolni, mivel nincs pénzük, azaz a gazdaság éppen gyengén teljesít...

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 7. 16:00
Idén már 30. alkalommal rendezik meg a jövő héten a Digital-Media Hungary konferenciát. A médiaipari...
Holdblog  |  2025. május 7. 10:12
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza...
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 7. 15:26