12 °C Budapest

Kipukkadhat a lufi a műtárgypacon

Pénzcentrum
2007. december 3. 08:15

Hiába dőltek sorra a rekordok a Christie's novemberi impresszionista és modern aukcióján - négy kép kelt el 30 millió dollár fölött, 24 pedig átugrotta a tízmillió dolláros határt -, az eredményeket értékelők figyelmeztetnek annak esélyére, hogy a másfél évtizede hizlalt léggömb esetleg kipukkadhat. A 350 millió dollár értékű - jutalékokkal együtt 473 milliós - forgalomról megjegyezték: ez csak a legalacsonyabb elvárás volt - írja a Népszabadság.

Ideje, hogy a piac felébredjen, és korrigálja az utóbbi évtized túlzásait - siettek kommentálni a szakértők az eseményeket New Yorkban, amikor a Sotheby's - a Criestie's rendezvényét egy nappal követő - aukcióján a minimumáron sem akadt vevő Van Gogh 1890 júliusában, közvetlenül a halála előtt festett Búzamező című képére. Az eladók 28-35 millió dollár közötti összeget reméltek, ám a licit már 25 milliónál elakadt.

Azt, hogy az árverésvezető személye mennyire fontos, a Phillips árveréséről szóló tudósításaikban sem mulasztották el kidomborítani a krónikások. Az emberek azért mennek a Christie's és a Sotheby's aukcióira, hogy közelről vegyék szemügyre, hogyan dolgozik a pénz. A Phillipshez azért is, hogy szórakozzanak. A kalapácsot ugyanis a műtárgypiac talán legszínesebb egyénisége, Simon de Pury tartja. Mintha csak egy koktélpartin lenne, úgy bűvöli a publikumot, ragyogó tekintettel, miközben felsőbbrendűsége felől kétséget nem hagyva vasmarokkal irányítja az üzletmenetet. Most ötvenmilliót kalapált össze magánszámaival, vicces svájci akcentussal, szellemes megjegyzésekkel biztatva a megtorpanó licitálókat, eladva a tételek több mint 90 százalékát. A társaság idei bevételei - 270 millió dollárral - csaknem megduplázták a múlt év összforgalmát.

A kritikusok az árazás túlzásait tették szóvá, kifejtve, hogy a mai befektetői hangulatban csak a reálisan értékelt művek keltik fel az érdeklődést. Nem a művészet iránti elkötelezettség, vonzalom diktál, hanem a pénz - hangoztatták, ami megfontoltabbá teszi a több mint egy évtizede euforikus hangulatban vásárló, az árakat egekig srófoló közönséget. Mindeközben a hagyományosan nagyvonalú amerikai vásárlók mellé - a gyenge dollár okán - egyre több vevő érkezik Európából, Ázsiából, és ez utóbbiak kritikusabban válogatnak.

A kedélyeket azonban nem is a bevételek elmaradása borzolta fel, hanem a Sotheby's vevőcsalogatóként bevált gyakorlata, miszerint sok esetben garanciát vállal az általa meghatározott becsérték alsó határára, függetlenül attól, végül is mennyiért, vagy egyáltalán elkel-e a műtárgy. Időzített bomba - minősítik a helyzetet a szakértők, akik a legutóbbi árverés kapcsán 153 és 240 millió dollár közé teszik az aukciósház ilyen kötelezettségeit. A forgalmi adatok alapján semmire sem lehet következtetni, mert az, hogy végül mennyit fizet ki a ház a beadóknak, nem publikus. Bennfentesek szerint a tételek 25 százalékát kitevő eladatlan anyag zöme garantált volt. Biztos értesülésként tették közzé, hogy két Van Gogh, valamint egy húszmilliós, viszszamaradt Braque (A visszhang) is garantált volt. Ha a legpesszimistább becslés a 240 milliós kötelezettségről igaz, akkor az árverés költségeire - a marketinget is beleértve - alig 30 millió maradt a társaság kasszájában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kérdés pedig ott lebegett a levegőben: mi lesz a kortárs árverésen, amelyen elemzők értesülése szerint a kalapács alá kerülő anyag 78 százalékára vállalt minimumár-garanciát a társaság? Ennek tükrében már érthető a piac reakciója. A Sotheby's részvényeinek árfolyama - amely augusztustól novemberig 45 százalékkal emelkedett, és a Wall Streeten októberben már 61 dollár fölött jegyezték - egyetlen nap alatt majd 40 százalékot zuhant, ami a ház perspektívái iránti bizalmatlanságon túl a piac kipukkadásától való félelmet is jelzi.

A baljós előjelek azonban nem zavarták a néhány nappal későbbi kortárs rendezvények közönségét. Rekordok dőltek meg mind a Christie's, mind a Sotheby's árverésén: az előbbi

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 5. 17:18
Újra lesz Tévétorna az állami médiában, igaz, más néven, mint régen.
Holdblog  |  2025. május 5. 09:16
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy...
Bankmonitor  |  2025. május 4. 08:47
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gy...
ChikansPlanet  |  2025. május 2. 09:39
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosna...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?