Kis izgalomra vágysz? Vegyél befektetési alapot!

Pénzcentrum
2007. november 22. 05:55

A hazai piacon már több száz befektetési alap érhető el, így mindenki megtalálhatja a saját vérmérsékletének megfelelő termékeket. Ha alacsonyabb kockázatot tudunk csak kényelmesen elviselni, választhatunk garantált alapokat vagy a mérsékeltebben hullámzó kötvényalapokat, de ha hajlandóak vagyunk kicsit nagyobb bizonytalanságot is vállalni a magasabb hozamok reményében, kereshetünk egy szimpatikus részvényalapot, vagy akár a legkockázatosabbnak tartott nyersanyagalapokba is befektethetjük pénzünket. Egyetlen dolgot kell csak tennünk: pontosan meghatározni, mit is szeretnénk.

Mit is csinál egy befektetési alap?

A befektetési alap úgynevezett kollektív befektetési forma, azaz a befektetők nem egyéni döntéseik alapján, egyedi értékpapírokba fektetik tőkéjüket, hanem közösen vállalják a kockázatokat és a tőkéhez való hozzájárulásuk arányában részesednek a hasznokból is (szintén kollektív befektetési lehetőség például a hasonló elvet megvalósító nyugdíj- és egyéb pénztárak és a unit-linked biztosítások is). Miért jó ez?

Azáltal, hogy rengeteg befektető helyezi el akár csak kevés pénzét is, az alap olyan tőkenagyságot érhet el, amiről egyéni befektetőként tényleg csak álmodhatnánk. Az alapok ezáltal sokkal összetettebb, szofisztikáltabb befektetéseket alakíthatnak ki, jelentősen alacsonyabb költségekkel, mint az egyéni befektetők.

Gondoljunk csak bele, hogy ha BUX indexet alkotó minden részvényből csak egyetlen egyet szeretnénk vásárolni, legalább 160 ezer forintot kell elköltenünk (és akkor még nem is képeztük le pontosan az index súlyait), egy részvényalap jegyeiből ugyanakkor sokkal kevesebbért is vásárolhatunk. Abban is biztosak lehetünk viszont, hogy az első megoldásnál sokkal jobban összeállított részvényportfólióba fektetjük megtakarításainkat, ráadásul számos megbízás helyett egyetlen tranzakció segítségével. A szélesen diverzifikált befektetések pedig jelentősen alacsonyabb kockázattal járnak, mint ha csak egy-egy részvényt vagy más eszközt vásárolnánk meg.

Mindenki megtalálhatja, amit szeretne

A befektetési alapokon keresztül ugyanakkor nem csak a legkockázatosabbak között számon tartott részvénybefektetéseket érhetjük el, mindenki megtalálhatja a saját kockázatvállalási kedvének és befektetési céljainak megfelelő terméket. Nem szabad természetesen szem elől téveszteni az aranyszabályt: magas hozam csak magasabb kockázat vállalásával érhető el. Ha befektetési alapot választunk, arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy milyen mértékű kockázatot vagyunk hajlandók elviselni a magasabb hozamok reményében.

A kockázati skála nagyon széles: egyik végén a hagyományos, kizárólag rövid lejáratú kötvényekbe fektető pénzpiaci alapok állnak, igaz ezektől a termékektől nem is számíthatunk a bankbetéteknél magasabb hozamra sem, és leginkább arra szolgálnak, hogy addig se kelljen tétlenül hevernie pénzünknek, amíg hosszabb távú befektetési célpontot nem találunk neki. Szintén az alacsonyabb kockázatú termékek közé sorolhatjuk a tőkevédett alapokat, amelyek konstrukciójuknak köszönhetően megvédenek a negatív hozamoktól, azoknak nyújtva kiváló megoldást, akik nem szeretnének túlzott kockázatot vállalni, de szívesen részesednének a részvénypiaci teljesítményekből is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A középső tartományban nagyon sokféle alapot találhatunk, a kizárólag kötvényekbe fektető (rövid vagy hosszú) kötvényalapoktól kezdve a portfóliójukba már meghatározott arányban részvényeket beemelő (kötvénytúlsúlyos vagy kiegyensúlyozott) vegyes alapokon át az olyan speciális alapokig, mint például a tőkéjüket más befektetési alapokba fektető alapok alapjai termékek, vagy a direkt ingatlanbefektetéseket megvalósító ingatlanalapok.

Hogyha a kockázatéhségünket még ezek sem elégítik ki, a hazai kínálatban is találhatunk már számos olyan kimondottan hullámzó, de hosszú távon igen magas hozammal kecsegtető alapokat, mint például a nyersanyagalapok vagy a különféle egzotikus részvénypiacokat megcélzó alapok, vagy az egészen összetett származtatott termékeket vásároló származtatott alapok.

Fontos szempont lehet, hogy az alapok működését több oldalról is szoros felügyelet alatt tartják az erre hívatott szereplők, így nem kell visszaélésektől tartanunk. Az alapkezelőnek egyértelmű érdeke, hogy minél jobban teljesítsenek az alapjai, emellett az alapok vagyona felett őrködő letétkezelő pontosan ellenőrzi minden lépését, és az alapról közzétett adatok hitelességét, az egész rendszer működését pedig szorosan nyomon követi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is.

A befektetési alapokkal kapcsolatos minden fontos ismeretet megtalálhat a Portfolio.hu legújabb sorozatának második részében, A befektetési alapok EGYSZERÛEN című kiadványban. A füzet célja hogy bemutassa, hogyan is működnek a befektetési alapok, mire számíthatunk, ha befektetési jegyet vásárolunk, mire kell feltétlenül odafigyelnünk, ha körültekintőek akarunk lenni befektetéseinkben, milyen kínálatból és hogyan választhatjuk ki a céljainknak, elvárásainknak leginkább megfelelő alapokat.

MEGRENDELÉS

http://www.portfolio.hu/konyv/book.tdp?bookid=204

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 28. 19:43
Egy hét kényszerszünet után kedden végre visszatérhet a Prohardver, a Mobilaréna, a Hardverapró és a...
Holdblog  |  2025. július 28. 08:13
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Mi...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 28. 20:32