10 °C Budapest

A pénztárakat is megérintette a változás szele

Pénzcentrum
2007. október 30. 16:06

Az önkéntes egészségpénztárak az új egészségbiztosítási rendszerben szeretnék meghatározni helyüket, ezt szolgája a pénztárak megbízásából a GKI-EKI Egészségkutató Intézet Kft. által készített "Az egészségpénztárak lehetőségei az egészségügyi reformban című tanulmány is - derült ki a Stabilitás Pénztárszövetség és az Egészségpénztárak Országos Szövetsége (EPOSZ) közös sajtótájékoztatóján.

Bolvári László, az EPOSZ elnökének elmondása szerint az önkéntes egészségpénztárak tagsága az idei évben várhatóan eléri a 750 ezer főt. A tagdíjból származó bevételek elérik a 45 milliárd forintot, míg a szolgáltatási kiadások a 35-40 milliárd forintot. A tanulmány adatai szerint 2006 során naponta 1 milliárd forintot tett ki, ez azt jelenti tehát, hogy az egészségpénztári szektor mintegy 10 százalékos részesedéssel rendelkezik a magánkiadásokból - emelte ki Bolvári.

Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az új rendszerben az egészségpénztárak szerepe a megelőzés lehet. Az egészségpénztáraknak jelenleg is van valamilyen programjuk, melynek célja a megelőzés, ezek egy része munkahelyi szerveződésű, míg egy másik részük a pénztártagság egészét célozzák egészségterv formájában. Az ügyvezető igazgató kiemelte, a befizetések mintegy 90 százaléka származik a munkáltatóktól.

Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár Igazgatótanácsának elnöke aláhúzta azokat a legfontosabb területeket, melyekben az egészségpénztáraknak megvan már a gyakorlata, amelyeket lehet hasznosítani az új rendszerben. A pénztárak az elnök becslése szerint közel 400 ezer darab folyószámlát vezetnek, melyekbe havi befizetés érkezik, s melyekről kifizetéseket teljesítenek.

Emellett a pénztárak folyamatosan számlákat ellenőriznek, mind formai, mind pedig tartalmi szempontból, kártyás rendszereket üzemeltetnek, melyekben a tagok azonosítása folyik. Nemsokára indul a pénztárak gyógyszertári rendszere, melynek révén egyből a gyógyszertárban ellenőrizhetővé válik, hogy az adott termék elszámolható-e. Lehoczky kiemelte még a pénztárak call-center és honlap-üzemeltetési tevékenységét, valamint a tagszervezésben szerzett gyakorlatot, s a már meglévő ügynökhálózatot is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Dr. Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója az egészségpénztárak reformban betöltött szerepével kapcsolatban kiemelte, hogy a pénztárak is csupán követői a reformnak, nem befolyásoló szereplői. Ugyanakkor az új rendszerben fontos szerepet játszhatnak a Kötelező Egészségbiztosítási Pénztárak mellett a kiegészítő egészségpénztárak.

Ezért a pénztárak többek között a következő javaslatokkal élnek a reformokkal kapcsolatban:
· a jelenlegi adókörnyezet a konvergencia program lezárásáig ne csökkenjen,
· terjesszék ki a prevenciós programokat,
· a pénztárak végezhessenek szolgáltatásszervezési tevékenységet,
· a pénztárak vehessenek részt a Kötelező Egészségbiztosítási Pénztárak alapításában és működtetésében szakmai befektetőként.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 11. 11:37
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importő...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01