24 °C Budapest

Új kártyaszabvány, erősebb biztonsági előírások

Pénzcentrum
2007. július 2. 12:49

Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az EURO zóna bankkártya feldolgozásában. Az egységes szabványok kidolgozásában nem csak a tagbankok, hanem a Visa és a MasterCard, valamint két nagy európai kártya szolgáltató, a Berlin Group és az Eufiserv is részt vesz.

Az EURO zóna kártyakibocsátóinak és a kártyacégeknek az elkövetkező években csatlakozniuk kell az új SCF (SEPA Cards Framework) szabványokon alapuló eljárásokhoz és adatformátumokhoz. Az új authorizációs formátum egyrészt megkönnyíti a kontinenseken átívelő kártyahasználatot, másrészt lehetővé teszi a nem Visa/MC kibocsátású kártyák nemzetközi elfogadtatását is − hangzott el a Polygon Informatikai Kft. június 27-i Arksys szakmai napján. A rendezvényen számos bank és egyéb, kártyarendszereket üzemeltető cég képviseltette magát.

A szabványosítás úgy tűnik világjelenség, ugyanis a MasterCard is egységesíti rendszerét. Megszűnik a MasterCard külön szabványa Európára és Amerikára, marad az amerikai szabvány.

Az esemény vendégelőadója, az Euronet képviseletében megjelent Kathy Hatcher részletezte az átállásra vonatkozó határidőket. E szerint a már most előkészítés alatt álló folyamat eredményeként minden jelenlegi kibocsátó és kártyarendszer üzemeltető végrehajtja a migrációt a MasterCard új, egyesített interfészformátumára 2009. december 31-ig.

A formátumváltozás egységesítése után egy ideig még használható lesz a régi mágnescsíkos kártya, ám 2010 után a SEPA előírások miatt, többségben lesznek az újabb, csipalapú és a jövőben várható contactless kártyák.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A formátumváltás és egységesítés jelentős előrelépés lesz mind a kártyák nemzetközi elfogadása, mind pedig a biztonság területén, miközben megnyitja a kapukat az olyan feltörekvő kártyafeldolgozó rendszerek számára, mint a Berlin Group, vagy az Eufiserv.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 15:08
A Media1 információi szerint a COO pozíció megszűnt a NET Média Zrt.-nél.
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?