Új, az egész közép-európai régiót lefedő ETF-fel állhat elő az OTP Alapkezelő akár már idén - nyilatkozta Szalai Sándor. Az OTP Alapkezelő vezérigazgatója az új ETF mellett a garantált alapok sorozatszerű kibocsátását említette, mint fontos tényezőt a hazai piac jövőjét illetően, és kiemelte: a magánnyugdíjpénztárak választható portfóliós rendszerének komoly hatása lehet a hazai részvénypiacra és az ezen tevékenykedő részvényalapokra, köztük a BUX ETF-re is.
"Még ebben az évben tervezzük a második ETF-alap elindítását" - jelentette ki Szalai Sándor, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója egy a Napi Gazdaságnak adott interjúban. Az új ETF a meglévő BUX ETF-nél is szélesebb piacot, várhatóan az egész régiót fedi majd le, miután az alapkezelő úgy látja, nagy lenne a kereslet egy ilyen tágabb piacot leképező termékre.
A további termékfejlesztéseket illetően a szakember kiemelte, hogy már júniusban elindulhat a társaság új globális feltörekvő piaci alapja, ami egy külföldi alapkezelővel való stratégiai együttműködés gyümölcse lesz majd. A garantált alapok fontosságára rámutatva Szalai Sándor jelezte, az OTP Alapkezelő is a piacon egyre elterjedtebb "sorozatgyártásra áll rá", de a szakember úgy véli, a tőkevédett termékek népszerűségének további felfutása mellett sem lehet már gyökeresen újat kitalálni, és a zártvégű garantált alapok dominanciája valószínűsíthető a jövőben is.
A hazai befektetési alapok piacát Szalai Sándor szerint meghatározhatja majd a magánnyugdíjpénztárak választható portfóliós rendszerének bevezetése, miáltal a szakember becslései szerint a pénztárak átlagos részvényaránya elérheti az 50 %-ot is. A pótlólagos részvénypiaci kereslet kedvezhet a decemberben elindított BUX ETF-nek, ami a teljes hazai piac lefedésének egyik leginkább költséghatékony módja. Szalai úgy véli emellett, hogy a nyugdíjpénztári szabályozás a vagyonkezelői költségek csökkentését vonja maga után majd.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


