-2 °C Budapest

Evások rettegjetek, veletek kezd az APEH!

Pénzcentrum
2006. június 14. 09:30

A vagyonosodási vizsgálatok elsődleges célpontjai az evások lesznek. Náluk már novemberben kopoghatnak az APEH revizorai.

A vagyonosodási vizsgálatok elsődleges célpontjai az evások lesznek. Náluk már novemberben kopoghatnak az APEH revizorai - írja a Világgazdaság.

A hét végén bejelentett megszorító intézkedések része, hogy a mostaninál nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a kormány a vagyonosodási vizsgálatokra, jövőre legalább tízezer adózót vesznek górcső alá.

Ez a terv azonban több ponton is sántít. Egyrészt nincs annyi ellenőr az adóhatóság kötelékében, amennyi megfelelő alapossággal le tudna folytatni ennyi vizsgálatot, másrészt a kormány által várt több tízmilliárd forintnyi bevétel is kissé túlzásnak tűnhet.

Az evások úgy kerülnek képbe, hogy ez 2003 elejétől élő passzus értelmében, aki be akar lépni ezen adó hatálya alá, a házipénztár után 20 százalékos adót kell fizetnie. Az adó lerovása azonban nem jelen adóamnesztiát. A vagyongyarapodás vizsgálata során ugyanis az evás időszak előtti vagyongyarapodást és a bevallott jövedelmet összevetik, és adóhiányt állapíthatnak meg. Egy ilyen határozat eredményeket az elmarad közteher megfizetése mellett, az annak felére rúgó adóbírság és a jegybanki alapkamat kétszeresével számolt késedelmi kamatot is be kell szolgáltatni a közös kasszába.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel az elévülési idő öt év, ezért a 2001 és az evára való áttérés közötti időszakot vehetik górcső alá a revizorok Az elkövetkezendő két évben minden negyedik-ötödik evázót felkereshet az apeh, vagyis akár huszonötezer eva alapján adózó is érintett lehet.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 07:07