Hazánkban egyelőre nem jellemző az e-banking térhódítása, hiszen továbbra is elsősorban személyesen intézzük banki ügyeinket - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, 2005. november-decemberi Pénzügypiaci Adatszolgáltatása. Azok viszont, akik az online szolgáltatást választják, minden más ügyfélnél gyakrabban végeztetnek banki műveleteket.
Hazánkban egyelőre nem jellemző az e-banking térhódítása, hiszen továbbra is elsősorban személyesen intézzük banki ügyeinket – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, 2005. november-decemberi Pénzügypiaci Adatszolgáltatása. Azok viszont, akik az online szolgáltatást választják, minden más ügyfélnél gyakrabban végeztetnek banki műveleteket.
A GfK Hungária Piackutató Intézet által 1995 óta negyedévente, 2005-től pedig kéthavonta szolgál információval a magánszemélyek banki és pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeiről, szokásairól, s az egyes bankok, illetve pénzintézetek megkérdezettek általi megítéléséről a Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmányában.
A 2005. november-decemberi adatokat elemző 68. számú Jelentés szerint a havi rendszeres kiadások fedezése után megtakarításokkal a háztartások 27 százaléka rendelkezik. Ez az arány mintegy 5 százalékos csökkenést jelez a szeptember-októberben mért 32 százalékhoz képest. A megtakarításokkal rendelkezők többsége (64 százalék) – az előző időszakokkal összehasonlítva – továbbra is forintbetétben bízik, a lakosság közel egynegyede pedig hagyományos módon, készpénzben őrzi összegyűjtött pénzét.
A banki ügyintézés módját tekintve sem történt jelentős változás a korábbi időszakokhoz képest. A lakosság 82 százaléka továbbra is személyesen tér be bankfiókjába, ha bármilyen banki ügyet kell intéznie, a válaszadók 34 százaléka pedig a saját számlavezető bankja által üzemeltetett automata segítségével végez banki tranzakciókat. Tízből egy ügyfél részesíti előnyben a telefonos banki ügyintézést. Banki ügyeinek rendezésekor az ügyfeleknek csupán 5-5 százaléka veszi igénybe valamely idegen bank automatáját, illetve az internetet. A mobilbankolás előnyeit pedig a banki ügyfélkapcsolattal rendelkezők mindössze 3 százaléka élvezi.
Az ügyfelek számlavezető bankjukat átlagosan 3-4 hetente keresik fel személyesen, közel kéthetente pedig telefonon. Az internetbank látogatása gyakoribb: a banki ügyeiket online intézők egy hónapban átlagosan közel hat alkalommal veszik igénybe az internetes bankfiók szolgáltatásait.
Az e-banking szolgáltatást az ügyfelek többsége a számlaegyenleg lekérdezésére (85 százalék), az online bankolók több mint fele pedig átutalásainak és közüzemi számláinak fizetésére használja.
A számlavezető bank kiválasztásakor vezető szempont a megbízható és pontos teljesítés garantálása, a gyors ügyintézés, az, hogy az ügyintéző szakértő legyen a pénzügyekben. Az ügyfelek pénzintézetekkel kapcsolatos elvárásai között hangsúlyos még a többinél kedvezőbb betéti kamatok kínálata, az ügyfél partnerként segítése a pénzügyek intézésében.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


