Újabb adó- és járulékcsökkentés jöhet Magyarországon

Pénzcentrum
2017. augusztus 4. 09:01

A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket, az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani - nyilatkozta a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Az ÁSZ elnöke kifejtette, hogy a feketegazdaság elleni lépések, vagyis az adóbeszedés fejlesztése már több bevételt hoz a költségvetésnek, mint amit a kormány az adóterhek mérséklésére és a bérek emelésére fordít.

Hozzátette, hogy az idei első fél éves adóbevételi adat - amely 140 milliárd forinttal meghaladja a tavalyi első hat hónapban beszedett adót - azt mutatja, hogy a kormány felismerte a fenntartható kifehérítésben rejlő lehetőségeket; az ÁSZ által is szorgalmazott módszer pedig működik, hiszen csökkenő adók mellett is több érkezett az államkasszába az idén, mint tavaly.

Domokos László elsősorban a béreket terhelő adók szintjének további mérséklését szorgalmazta az interjúban, megemlítve, hogy Magyarországon ez több mint 48 százalék, amelynél a környékbeli államok elvonása és az unió átlaga is alacsonyabb. Véleménye szerint közelíteni kell a 40 százalékos mértékhez. Az általános forgalmi adó (áfa) esetleges nagyobb arányú csökkentését azonban veszélyesnek tartja, ugyanis akár néhány százalékos csökkentés is százmilliárdos költségvetési kiesést jelenthet - olvasható a Magyar Időkben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.10 09:26
Erről már írtam itt nemrégen. Történik. Ez most csak a John Deere-ről szól. Business decision: egyik...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01