Szomorú jelentés: ha ez így megy tovább, a magyar fiataloknak semmi esélye

Könnyű bemutatni a magyar és a finn oktatási rendszer közötti különbségeket, elég csak a 2015-ös PISA felmérés eredményeit figyelembe venni. Eszerint a magyar diákok mind a három fő kategóriában (tudományos műveltség, matematika és szövegértés) jóval az OECD-átlag alatt, míg Finnország jóval e felett teljesített.

A finn diákok ezeket az eredményeket ráadásul úgy érték el, hogy a teszt eredményei szerint jobban érzik magukat a bőrükben, mint a magyar tanulók.

Akkor járjanak a magyar gyerekek finn iskolákba?

Ennek a rövid összehasonlításnak nem az önvizsgálat volt a célja, hanem, hogy egyértelmű legyen: a finnekre érdemes odafigyelni, ha oktatásról beszélnek, még akkor is, ha természetesen nincs a birtokukban tökéletes recept, vagy egy az egyben lemásolható példa.

- hangzott el Leena Pöntymen finn oktatási szakembertől szerdán, a Budapest Music Centerben rendezett konferencián, ahol magyar és a finn oktatási szakértők és tanárok gyűltek össze. Az egyik nagy kérdés, hogy az oktatási rendszer egyáltalán meg fogja-e tudni becsülni azt, hogy amikor a diákok elhagyják az iskolát, rendelkeznek-e azokkal a készségekkel, amelyekre szükségük van, ugyanis a jelenlegi, lexikális tudás értékelésére épülő dolgozatrendszer nem feltétlenül alkalmas erre.

A jövőre való felkészülés egyik kulcsa az oktatásban a digitalizáció, ám ez sokkal többet jelent a számítógép-használatnál. Azt kell átgondolni, hogy a számítógépek hogyan fogják elősegíteni, hogy a gyerekek azt tanulják meg, amit tanítani szeretnének nekik. A konferencián hangsúlyos szerep jutott emellett a tanári szerepek átalakulásának is.

- mondta el Leena Pöntymen ezzel kapcsolatban, kiemelve, hogy milyen fontos, hogy a tanárok többet figyeljenek a gyerekekre. A változás azonban nehéz, hisz az innovatív, újszerű módszereket alkalmazó tanár egyik legfőbb ellensége az a kollégája, aki nem szeretne változást, így a szakember arra kérte az iskolaigazgatókat, hogy támogassák az újító szellemű oktatókat.

A létező rendszerek közül...

A konferencia másik előadója Pekka Peura matematika és fizika szakos tanár volt, aki elmondta, hogy szeret Finnországban tanítani. Bár a rendszer nem jó, de a sok rossz közül azért egy kicsit jobbnak látszik a többinél. 

Előadásában elmondta, hogy milyen fontos a tanári autonómia. Mivel Finnországban ezt megkapja, tesztelhetett egy újítást, mely szerint nem napi házi feladatot kezdett el adni a diákoknak, hanem hét hétre előre kiadta az összes feladatot, beleértve az iskolában elvégzendőket is. 

Ennek keretében olyan fontos információkhoz jutott, mint például, hogy melyik diákja élvezi a matekot (egy kislány ugyanis két hét alatt befejezte az összes feladatot), és azonosítani tudta azokat, akiknek több segítségre volt szükségük.

- mondta el a szakember, hozzátéve, hogy ez már 7-8 hónapos korban kialakul, példaként azt hozta fel, hogy a gyerekek nemzeti tananyag nélkül is megtanulnak járni, ráadásul a szülők sem igazán tanítják meg erre őket, hanem egyszerűen csak a környezetet teremtik meg hozzá.

A tanári autonómián túl fontos, hogy a gyerekek is kapjanak valamennyi önállóságot, ez a motivációjuk fenntartásához elengedhetetlen. Nem arról van szó, hogy a gyerek megválaszthatják, hogy mit akarnak tanulni, hisz akkor sokan inkább fára másznának a matematika helyett, de valamennyi döntési önállóságot meg kell hagyni a diákoknál. 

Ezen túl nagyon fontos még a sokszínűség, hisz ez is segíti a diákokat és a tanárokat abban, hogy egymástól tanulhassanak.

A szakember azt is elmondta, hogy három gondolat köré építi saját oktatási szemléletét:

• 1. A tanulás kemény munka, ha nem dolgoznak keményen a gyerekek a teremben, akkor valami nem működik megfelelően.

• 2. A fejlődés a társadalmi interakciókból fakad.

• 3. Azt kell mérni, ami a tanár szerint a legfontosabb, hisz a gyerekek azt fogják megtanulni, amit utána számon kérnek rajtuk.

Lesz eszköz, ha hoz magával a gyerek

A két finn előadó után Horváth Ádám következett, aki a hazai Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője. Egy érdekes ellentmondásra világított rá: mindenki Finnországba jár az oktatási rendszert megcsodálni, de a finnek mindig szidják a saját rendszerüket, szerintük ugyanis a gyerekek nem elég boldogok, illetve nem feltétlenül találják meg a saját útjukat az iskola befejezése után.

Meglátása szerinte ugyanakkor ezek valós problémák, és nem is az oktatási rendszer következő szintjén léteznek csak, hanem akkor is kell ezekkel foglalkozni, ha egyébként a körülmények nem a finn oktatási rendszer jellemzőivel egyeznek meg (példaként hozta a tanárhiányt, a beázó iskolákat és a megemelt óraszámot is).

A digitális készségek megteremtése azonban nem az informatika óra feladata, melyből amúgy is kevés van (180 óra az ajánlás, mely a második idegen nyelv 500 órás tanidejéhez képest valóban elenyészőnek tűnik). A digitális oktatásnak négy pillérre kell támaszkodnia:

• Digitális tartalomra,

• megfelelő infrastruktúrára,

• digitális módszertanra és

• digitális folyamatmenedzsmentre.

A magyar oktatási digitalizációjának felelőse elmondta, hogy míg Finnországban alacsony a diákok teljesítménye közötti különbség a legjobb és a legrosszabb iskolákban, addig Magyarországon ez a mutató az OECD-n belül a legnagyobb. Ennek megfelelően a digitális stratégia nem lehet opcionális, a megfelelő infrastruktúra megteremtését követően azt ki kell terjeszteni minden intézményre, máskülönben csak nyílna az olló a jobb és a lemaradt intézményekben tanulók teljesítménye között

A digitális oktatás természetesen sehol nem a telefonokra épül, de azért Horváth Ádám szerint azon el kell gondolkodni, hogy Magyarországon becslése szerint 40-50 milliárd forintnyi eszköz marad kihasználatlanul, amikor reggel eltetetik a gyerekekkel az okostelefonokat és a tableteket. 

Az állami vezető ígérete szerint hamarosan minden iskolában lesz szélessávú internet, és a Klebersberg Központ által fenntartott intézményekben még wifit is beszerelnek. Az eszközökkel kapcsolatban azonban óriási ellentmondásba keveredett önmagával, amikor azt mondta: 

Ezzel viszont vissza is kanyarodtunk ahhoz a problémához, hogy ezek szerint a digitális oktatási stratégia csak ott fog tudni teljes mértékben kibontakozni Magyarországon, ahol a diákoknak és a tanároknak megfelelő mennyiségű, az oktatásba is bevonható saját eszköz áll rendelkezésére, tehát a szegényebb, lemaradt régiókban működő iskolák még távolabb kerülnek a fővárosi vagy megye székhelyi elitiskoláktól.