5 °C Budapest

Kritikus a helyzet a Volánoknál: óriási a létszámhiány, alacsony a bér

2018. szeptember 18. 18:32

A korábban megállapodott 5 százalék helyett legalább kétszámjegyű bérfejlesztést tart szükségesnek 2019-re a Volános dolgozók számára a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A 2017-ben kötött, három évre szóló bérmegállapodás hatása az első két évben a Közlekedési Központoknál - Volánok - messze elmaradt a várakozástól, nem eredményezett komoly létszámnövekedést. Amennyiben a magyar munkaerőpiacon tapasztalt váratlan "keresetbombával" az ágazat nem tud lépést tartani, kritikussá válhat a létszámhiány - figyelmeztet a szakszervezet.

Az elmúlt két évben történt jelentős bérfejlesztés ellenére sem lett vonzó az autóbuszvezető és a karbantartó szakma, a Közlekedési Központokba szervezett Volán társaságoknál járművezetők mellett továbbra is nagy hiány van autó- és autóvillamosság szerelőből, de még raktárosokból is.

A versenyszféra jövedelmei elszaladtak az ágazat mellett

- állapította meg Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke a szakszervezet közleményében.

Hiába kötöttek a szakszervezetek és a munkáltató hároméves bérmegállapodást, a kiszámíthatónak mondott jövőt felülírta a magyar munkaerőpiacon eddig nem tapasztalt keresetbomba.

Amíg belföldi tehergépjármű-vezetőket négyszázezer nettó jövedelemért keresnek, addig a Volánoknál átlagosan alig több mint 200 ezres nettót kínálnak az autóbuszvezetőknek.

"Ne csodálkozzon senki, hogy nagy a fluktuáció és egyes területeken óriási a létszámhiány" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy nemcsak a járművezetők, hanem más állománycsoportokban dolgozók jövedelme sem piacképes, még a hazai viszonylatok között sem.

Két év tapasztalatából kiindulva 2019-re mindenképpen a megállapodásban rögzített 5 százalékos mértéknél magasabb béremelésre lesz szükség

 - jelentette ki Baranyai. A KKSZ kétszámjegyű fejlesztést tart szükségesnek ahhoz, hogy a közúti közösségi közlekedés megfelelő létszámmal tudjon működni a jövőben. A jelenlegi kritikus helyzetben az autóbuszvezetők országszerte túlhajszoltak, ami a közlekedés biztonságát is veszélyezteti. A túlhajszoltság és az alacsony bér az együttes oka az elvándorlásnak. Kevés a szabadnap, a ki nem adott szabadságok, sok a túlóra és a jövedelem sem versenyképes - sorolja a felgyűlt problémákat Baranyai, aki szerint, ha a helyzet nem változik, lassan nem lesz buszvezető, nem lesznek buszok az utakon.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A KKSZ is a médiából értesült arról, hogy a kormány hajlandó újra tárgyalni a korábbi bérmegállapodást, ám a szándék mellett az a legfontosabb, hogy a 2019-es mértékről mielőbb - amíg nem késő - elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások - szögezte le a KKSZ elnöke.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.10.01 07:35
Vannak olyan területei a Földnek, ahol jóval több százéves kort is megélő ember él, mint máshol. Az...
laskainelli  |  2025.09.30 12:51
Tudod, hogy mi veszélyes egy párkapcsolatban? Mi az, ami a válás felé viszi a történéseket? Ha szere...
vezetoi-coaching  |  2025.09.20 12:02
Ez a cime egy szeptember 15-én megjelent könyvnek, megvettem Audible kiadásban, és tegnap ki is olva...
coachco  |  2025.08.05 18:51
Idén másodszor bicajoztuk körbe Mádról indulva a Tokaj-hegyet. Ez háztól-házig nekünk 54 kilométer v...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
NAPTÁR
Tovább
2025. október 2. csütörtök
Petra
40. hét
Október 2.
A mosoly világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?