A dolgozó fiatalok között tízből nyolcan számítanak arra, hogy a következő időszakban magasabb bért kapnak.
Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható a közleményben.
Három különbözőképpen nyilatkozó minisztere után Orbán Viktor az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagbér bejelentésével ebben a témában egy negyedik verziót vázolt fel, ám a részletes makrogazdasági adatok és prognózisok hiányában egyik kijelentés megalapozottságához sem kerültünk közelebb – mondta Zlati Róbert. A kormány ugyanis már rendeletben is meghatározta, hogy a mindenkori minimálbérnek 2027-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagbérek 50 százalékát. Egymillió forintnak pedig – legalábbis mai árfolyamon – nem ezer euró a fele - magyarázza.
A MASZSZ elnöke ennek ellenére üdvözli a miniszterelnök elképzelését, aki – ez alapján úgy tűnik – tudja, hogy a magyar bérek szégyenteljesen az európai rangsor végén kullognak, és komolyan javítani is akar ezen a helyzeten. Az ugyanis már jó ideje tarthatatlan, nem véletlen, hogy a szakszervezetek minden évben keményen harcolnak akár egyetlen plusz százaléknyi béremelésért is – mondta Zlati Róbert.
A MASZSZ elnöke szerint a szakszervezetek számára nincs is annál biztatóbb, mint amikor az ország miniszterelnöke nagyobb munkabéreket vizionál a magyarok számára, mint amiről az érdekképviselők – megfelelő adatok híján – egyelőre csak álmodni mernek.
"A MASZSZ az elsők között fogja támogatni a kormányt abban, hogy közösen megvalósítsák a miniszterelnök vízióját, az ezer eurós minimálbér vagy az 1 milliós átlagbér 2-3 éven belüli elérését. Feltéve, ha ennek nem az 500 forintos euró az ára, és nem az ultragazdag felső tízezer tagjai, hanem a kis- és középkeresetű emberek lesznek a legnagyobb nyertesei, vagyis az ő bérük drasztikus emelése segíti elérni a célt "– szögezte le Zlati Róbert, majd hozzátette, hogy " a szakszervezetek üdvözlik a miniszterelnököt abban a táborban, ahol komolyan veszik a béremelés szükségességét, s remélik őszinte szándékát mostantól a jövő évi minimálbér-emelési tárgyalások is tükrözni fogják "– szögezte le a MASZSZ elnöke.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.