Ezeken a településeken tömörül a magyar dolgozók krémje: ennyit tesznek zsebre

Ezeken a településeken tömörül a magyar dolgozók krémje: ennyit tesznek zsebre

2024. szeptember 5. 05:23

A magas presztízsű szakmákat űzők leginkább az ország középső és észak-nyugati térségeiben élnek, Pest vármegyében például több mint 25%-uk található. A legtöbb ilyen szakmát ellátó lakos Pest vármegye településein él, míg a legkevesebb arányban az Észak-Alföld és Szabolcs-Szatmár-Bereg térségeiben találhatók. Pest vármegyében 25%-ra tehető a magas presztízsű foglalkoztatásban foglalkoztatottak aránya, míg több más vármegyében ez az érték alig éri el a 12-13%-ot is.  A top 10 magas presztízsű foglalkoztatásban dolgozók arányával rendelkező települések között azonban megjelenik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolna is, ami évről-évre az ország leggazdagabb települése. 

Mielőtt megvizsgálnánk az ország térképét, érdemes tisztázni, mely szakmák örvendenek a legnagyobb társadalmi elismerésnek. Nem meglepő, hogy elsősorban azok a hivatások állnak az élvonalban, amelyek hosszú tanulási folyamatot igényelnek, és ahol a megszerzett szakértelem jelentős mértékben hozzájárul a társadalom javához.

A KSH közzétett statisztikájából megtudhatjuk, mely szakmák tartoznak a legjobban fizetettek közé Magyarországon. Az adatok a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresetét mutatják foglalkozások szerint, és a 2023-as évre vonatkozó átlagbéreket tüntetik fel. Bár a statisztika nem teljes – például nem tartalmazza a papok és lelkészek kereseteit –, mégis 462 különböző szakmát ölel fel. A bérrangsor élén továbbra is a légiforgalmi irányítók állnak, bruttó 2 millió 671 ezer forintos havi átlagfizetéssel. A szakorvosok viszont a harmadik helyre csúsztak vissza, mivel megelőzték őket a légijármű-vezetők és hajózómérnökök. Megvizsgáltuk, hogy az országban mely településeken, vármegyékben és régiókban összpontosulnak a leginkább a magas presztízsű foglalkozásban elhelyezkedők. 

Leggazdagabb és legszegényebb települések és magas presztízs 

Egy korábbi cikkünkben írtunk a 2022-es bruttó befolyó belföldi jövedelmek megoszlásáról egy lakosra az országban. A cikkben részletesen kitértünk arra, hogy az országban a bruttó befolyó jövedelmek mennyire összpontosulnak egyes régiókba és vármegyékbe. Ezeket az adatokat felhasználva összevetettük a mostani magas presztízsű szakmák betöltésének megoszlásával.

Nem túl meghökkentő, hogy azok a települések, ahol a magas presztízsű szakmákat ellátók csoportosultak 2022-ben, azért jellemzően nem a legszegényebb településeken élnek. A táblázatban jól látható, hogy ezen települések esetén nem volt olyan 2022-ben, ahol az egy lakosra jutó SZJA adóalapot képező belföldi jövedelem 1 millió forint alá ment volna. Azok a települések, amelyek 2 millió vagy még annál is magasabb értékkel rendelkeznek nevezhetőek kimagaslóan jómódú településnek.

Míg a legkevesebb magas presztízsű foglalkoztatottal ellátott települések zöme 2022-ben az egy lakosra jutó SZJA adóalapot képező belföldi jövedelem tekintetében zömében 1 millió forint alatti települések vannak,  leszámítva az első helyen álló Cakóházát, ahol ugyan egy olyan lakos sincs, aki ilyen foglalkoztatásban lenne, de egy lakosra nagyjából 1,9 millió forint SZJA adóalapot képező belföldi jövedelem jutott 2022-ben. 

Hol élnek a megbecsült szakmákat végzők?

A 2022-es magas presztízsű foglalkoztatási csoportokban foglalkoztatottak százalékos arányáról az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) oldaláról szereztünk adatokat. Az elemzésben a regionális adatoktól befelé haladva vizsgáljuk meg, hogy hol élnek a legnagyobb arányban magas presztízsű foglalkozásból élők. 

Regionális szinten már gyanítható, hogy egyes térségekbe tömörülnek a legnagyobb arányban a magas presztízsű állások. Alapvetően az ország középső térségeiben látható a legnagyobb arány, ami cseppet sem meglepő. Pest vármegye nagy valószínűséggel nagyobb arányban vonzza be az ilyen típusú foglalkoztatásban dolgozókat. A legkisebb aránnyal a szegényebb, jellemzően leszakadó régiók állnak, utolsó helyen az Észak- Alföld áll közel 12%-kal.

Vármegyei szinten már valamivel pontosabb adatokat láthatunk, mert az átlag rendkívül érzékeny az esetleges kiugró értékekre. Ugyanakkor a vármegyék megoszlása is megerősíti a regionális adatoknál látható mintázatot, leginkább a közép és észak-nyugati térség vármegyéi állnak a rangsor elején. Pest vármegye az első, ott több, mint 25%-os a magas presztízsű foglalkozásban foglalkoztatottak aránya, míg az utolsó helyen álló Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegyében ez az érték a 12%-ot sem éri el. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Nézzük meg településszinten hogyan alakulnak az értékek és melyek azok a települések, amelyek a legtöbb és a legkevesebb ilyen lakossal rendelkeznek. A következő táblákban láthatjuk ezeket a településeket, feltüntettük hozzájuk, hogy melyik régióban és vármegyében találhatóak, valamint a népességszámot is. Az utolsó oszlopban azt is kiszámoltuk, hogy az adott településen, a 2022-es népszámlálási adatokhoz hány főt jelent konkrétan a megadott arány. 

A táblában a top 10 legmagasabb aránnyal rendelkező település között jól látható, hogy a korábbi regionális és vármegyei adatok köszönnek vissza. Mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a a legtöbb magas presztízsű foglalkoztatottal rendelkező települések Közép-Magyarországon, azon belül is Pest vármegyében találhatóak. Ami talán meglepőbb, hogy a rendkívül előkelő második helyen mindezek ellenére a 30 lakossal rendelkező Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyei Debréte áll, annak ellenére, hogy maga a vármegye a vármegyei listán csak a 13. helyen áll. De a listában található a 12 lakosú szintén Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolna is.

Ha a másik oldalról közelítjük a listát, látható, hogy 3 olyan település is van, ahol egyáltalán nincsen olyan lakos, aki magas presztízsű foglalkozásban lett volna foglalkoztatva 2022-ben. De a többi érték is rendkívül kicsi, a 10 településen az ott élő 2 257 lakosból mindösszesen 17 olyan van, aki magas presztízsű foglalkozásban helyezkedett el. Ezek alapján tehát elmondható, hogy 2022-ben a magas presztízsű állásokat betöltők eloszlása rendkívül centralizált az országban. Gyakorlatilag a legtöbb ilyen foglalkoztatásban elhelyezkedő ember az ország középső és észak-nyugati térségébe tömörül. 

Már szakválasztásnál fontos a megbecsültség?

Nem meglepő módon a társadalmi hasznosságot illetően az első öt helyezett között most már évek óta kettő is köthető az egészségügyhöz, az orvos és az ápoló a lista elején szerepelnek. Mellettük szerepelnek még a tanár, mérnök és az óvodapedagógus is. Az elemzésben arról is szó esik, hogy a magas társadalmi hasznosság, presztízs nincsen egyenesen arányosan a fizetések mértékével, és sokszor

a leginkább megbecsültebbnek ítélt szakmák rettentően alulfizetettnek számítanak. Erre példa többek között az ápolók és tanárok helyzete is.

Egy tanulmányban azt mérték fel, hogy a tanulók a szakválasztásakor milyen szempontokat tartanak fontosnak. Alapvetően 2 fő szakot vizsgáltak, a joghallgatókat és a tanárképzésre jelentkezőket. A kutatás eredményét jól összeszedi a következő táblázat.

Jól látható, hogy a joghallgatók esetén különösen előkelő helyet foglal el a szakmát övező presztízs, de a tanárszakosoknál is igen jelentős, több mint 70%-os értéket láthatunk. A fizetés és a kapcsolati tőke pedig jellemzően szintén a joghallgatóknak kimondottan fontos. Bár a kutatás már 10 éves, jól látható, hogy a jó bérezés már ekkor sem volt jellemző a tanárszakmára, mivel a kutatásban résztvevő hallgatók csupán 54%-a emelte ki, hogy fontos számára a jó jövedelem. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy valóban hivatás kérdése a tanár életpálya, mivel a honorálása már több évtizedes probléma a magyar munkaerőpiacon. 

Így nem csoda, hogy 2024-ben már aggasztó a tanárhiány, hiába jelentkeztek most idén többen a szakra. Egy korábbi cikkünkben többek között Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagjával beszélgettünk a téma kapcsán. Részletesen kifejtette a pedagógusok méltatlan bérezést és helyzetét és elmondta véleményét is a felvételi során jó számokat produkáló pedagógusképzések problémamegoldó hatásáról is. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.08.27 16:15
Noha lehet, hogy azt gondolod, hogy önmagad tisztelete és megbecsülése egyenlő az öntelt, visszatasz...
coachco  |  2024.08.27 11:36
Egy híres német cukrász dinasztia lánya nehéz döntés után szakít a családi elvárásokkal és inkább or...
hrdoktor  |  2024.08.26 07:08
Az allergiaszezon kutatási eredmények szerint a munkavállalók 25%-a számára kihívást jelenthet, függ...
perfekt  |  2024.07.31 14:38
Általános rendelkezések A PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részv...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 16. hétfő
Edit
38. hét
Szeptember 16.
Az ózon világnapja
Szeptember 16.
A hangzáskultúra napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. szeptember 15. 21:03