A tavalyit 7–10 százalékkal haladja meg, így 2100 forint körüli lehet 2025 nyarán a diák munkavállalók átlagos órabére.

Hiába a munkaerőhiány: megtiltaná a kormány, hogy ilyen állásokban vendégmunkások dolgozzanak
Kormányrendelet tiltaná ki a vendégmunkásokat az állami állásokból - szúrta ki a hvg.hu a kormány honlapjára felkerült kormányrendelet-tervezetben, amely tovább szigorítaná a külföldi munkavállalók foglalkoztatását. Szinte teljesen megtiltaná vendégmunkások a foglalkoztatását az állami területen a tervezet, de van kivétel is.
Ismét egy alacsonyabb rendű jogszabállyal, kormányrendelettel egészülhet ki a vendégmunkástörvény, mely szerint a jövőben a kormány megtiltja a vendégmunkások foglalkoztatását az állami intézményeknél és állami tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál. Ennek indoklása, hogy “a magyarországi tartózkodás és munkavállalás idegen állam polgára számára nem alapjog”. Egy kiskaput mégis hagyott magának a kormány a lap szerint: “a kormány által kijelölt személy kizárólag nyomos indok alapján, miniszteri kezdeményezés alapján adhat mentesítést” e szabály alól. Az nem derül ki, mi számít nyomós oknak.
A szövege szerint kihirdetése másnapján életbe lépő rendelet visszamenőleg nem lesz alkalmazható. Március elején jelent meg a nemzetgazdasági miniszter rendelete arról, hogy idén 65 ezer vendégmunkás jöhet 15 országból Magyarországra – minden évben ugyanis miniszteri rendeletben rögzítik a kvótát.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


