Tömegek tengődnek ezekben a magyar alvóvárosokban: nem is sejtik, de az életük is rámehet

A 2022-es népszámlálás adatsorát már számos szempont alapján elemeztük. Ezúttal azt vizsgáltuk, mennyire elterjedt az, hogy a dolgozók ingáznak a munkahelyükre. Mivel már a 2011-es népszámlálás kérdéssora is vizsgálta ezt, össze is tudtuk vetni, mi változott egy bő évtized alatt. Sőt, azt is elemeztük, akadnak-e még olyan települések Magyarországon, ahol minden lakos helyben vállal munkát - vagy legalábbis a túlnyomó többségük -, illetve melyek Magyarországon az igazi alvóvárosok. A megfigyelhető tendenciák azt mutatják, amelyet egyébként a lakosságszám-változások is alátámasztanak: egyre inkább különválik a lakóhely és a munka helyszíne. Ez azonban több különböző tanulmány szerint sincs jó hatással sem a dolgozók egészségére, sem az elégedettségére, sem a magánéletére, így végső soron az életszínvonalára sem.

A népszámlálási adatsor azt mutatja, hogy területileg nézve a legtöbben arányaiban (65,1%) Pest megyében ingáztak 2022-ben. Ez nem meglepő, tekintve, hogy rengetegen a fővárosban dolgoznak, míg az agglomerációban élnek, az agglomerációs települések nagy része pedig Pest megyében található. Ugyancsak nem okoz meglepetést, hogy a legkevesebb ingázó Budapesten él (14,5%). Ugyan a fővárosban és Pest megyében is emelkedett az ingázók száma 2011 óta, ahogy egyébként átlagosan minden vármegyében, viszont ezen a két helyen volt a legkisebb a változás mértéke. Így azt mondhatjuk, hogy az ingázás terjedése sokkal jellemzőbb vidéken, de ebben is óriási eltérések lehetnek.

Csongrád-Csanád vármegyében például a dolgozók 31,7 százaléka ingázik, míg a Nógrádiaknak 57,9 százaléka. Igaz, Nógrád esetében ebben szintén nagy szerepet játszhat Budapest közelsége. Vagy például Borsod-Abaúj-Zemplénben például a munkavállalók 46 százaléka nem helyben dolgozik, Bács-Kiskunban ez az arány 35,7 százalék. Látható, hogy könnyen tíz százalékpontos különbség lehet megye és megye között akkor is, ha a főváros vonzóereje ebben alig játszhat szerepet. Fontos lehet viszont a megyeszékhelyek hatása is az egyes vármegyékben, vagy más olyan településeké, ahol van munkalehetőség, és lakóhelyként is vonzóak tudnak lenni. Illetve ha nincs a környéken nagy munkaerőelszívó hatású helység. Ezt majd a települések listáján láthatjuk részletesebben később, az alábbi ábrán pedig azt, milyen különbségek adódnak ingázásban területileg:

Az adatsor alapján 2022-ben Magyarországon a dolgozók 58,2 százaléka a lakóhelyén dolgozott, 41,8 százalékuk pedig ingázott egy másik településre. Ez az arány 2011-ben még 65,7 és 34,3 százalék volt. Budapesten 2022-ben a dolgozók 85,5 százaléka helyben vállalt munkát, 14,5 százalék ingázott. 2011-ben még a fővárosiaknak 89,8 százaléka dolgozott helyben és csak 10,2 százalék ingázott.

A magyar alvóvárosok

Az alvóváros fogalma inkább városfejlesztési koncepció, mint a szuburbanizáció következtében kialakult várostípus. Az alvóváros kifejezés azonban átszivárgott a köznyelvbe is, mely alatt most már azokat a településeket értik, amelyek elsősorban lakóhely funkciót töltenek be, nem kínálnak nagyszámú munka- vagy szórakozási lehetőségeket. Az alvóvárosokra az is jellemző lehet, hogy kedvezőek a közlekedési lehetőségek, az infrastruktúra, így könnyedén el lehet jutni onnan más helyekre, ahol munkát lehet vállalni, ki lehet kapcsolódni. Ilyen tipikus, kifejezetten lakóhely céllal tervezett alvóvárosokra külföldön találhatunk példákat, de köznyelvi értelemben már Magyarországon is vannak már olyan alvóvárosok, ahová "csak aludni járnak haza" az emberek.

A legtöbb ilyen magyar "alvóváros", ahol a lakosság nagy arányban ingázik máshová dolgozni, értelemszerűen a budapesti agglomerációban található. A leggyakrabban Érdet szokták felhozni példaként, melynek népessége az utóbbi bő három évtizedben drasztikus mértékben nőtt, a városiasodás terén viszont nem fejlődött ilyen ütemben. Érdről az adatok alapján a dolgozók 65,2 százaléka ingázik más településekre. Vannak szép számmal példák olyan kisebb - de azért nem is a legkisebb - településekre, mint pl. Erdőkertes, Kerepes, Tárnok, vagy Délegyháza, ahonnan 10-ből 8-an ingáznak. A nagyobb - 9-11 ezer dolgozó lakóhelyéül szolgáló - városok között megtalálható például Szigethalom (77,3%), Kistarcsa (72,6%), Gyömrő (71,9%), Pécel (69,6%), Pomáz (68,7%), vagy Göd (68,4%), ahol jelentős az ingázók aránya. Sőt, találhatunk a fővárosi agglomeráción túl is ilyen alvóvárosnak nevezhető helyeket: mint Sajószentpéter (70,5%) Miskolc mellett, Hajdúsámson (70,5%) Debrecen mellett, Kozármisleny (75,9%) Pécs mellett, vagy Győrújbarát (76,7%) Győr mellett. Zárójelben az ingázók arányát tüntettük fel.

Természetesen, ha megnézzük a településlistában azokat a helyeket, ahol valóban a legnagyobb az ingázók aránya, akkor csupa kisfalvat találunk a lista élén, mint Csertalkos, Várkesző, vagy Ebergőc. Az ilyen községekben alig akad helyi lakos, aki helyben is dolgozik. Bár 90-100% az ingázó dolgozók aránya, viszont a munkaerőpiacon aktív lakosok száma sehol nem éri el még az 500 főt sem:

Érdekes lista ugyanakkor azoké a településeké is, ahol a legtöbben dolgoznak helyben arányaiban. Itt már csak elvétve bukkannak fel törpefalvak, mint Debréte, Csenyéte vagy Nyésta, sokkal inkább megyeszékhelyek és olyan városok dominálnak, ahol biztosított elég munkalehetőség a helyiek számára. Ilyenek Debrecen, Pécs, Budapest, Kecskemét és Szeged is, valamint számos más megyeszékhely. A kisebb városok között Paks jár az élen, de helyet kapott még Szentes, Baja, Szarvas, Kiskőrös, Mezőtúr vagy Orosháza is.

Feltételezhető, hogy ezekben a városokban a lakhatási- és munkalehetőségek kiegyenlítettek, elég élhető és megfizethető a város ahhoz, hogy ne keressenek a dolgozók a környező kisebb helyeken lakóhelyet, illetve a helyi lakosok számára van annyi munkalehetőség, hogy ne kelljen máshová ingázniuk. Persze egy-egy ilyen helyzetnek, hogy adott városban hány aktív munkavállaló lakik és közülük hányan dolgoznak helyben, sok alakító tényezője van a felsoroltakon túl is.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a magyar nagyvárosok elnéptelenedése folyamatosan zajlik, éppen Budapestről, vagy például Debrecenből rengetegen "költöznek ki" agglomerációba. Ennek egyrészt anyagi okai vannak, mert sokak számára megfizethetetlenné vált a lakhatás a nagyvárosban. A másik fő tényező pedig a zöldterületek - vagy általában a tér - hiánya lehet. Elterjedt az a nézet is, hogy az élet általánosságban "zöldebb" a kisebb településeken, mint a nagyvárosban, bár ezt az átfogó elemzések inkább cáfolják. A fővárosiak élete sokkal fenntarthatóbb, mint az agglomerációs településeken élőké - ahogy azt a Telex megállapította a szuburbanizációs folyamatokat vizsgáló cikkében. A témához még az is hozzátartozik, hogy a nagyvárosok reakciói a kiköltözési hullámra és az ingázók dolgát megkönnyítő fejlesztések csak gerjesztik a folyamatot, hogy egyre többen válasszanak lakóhelyet a nagyvárosokon kívül.

Az ingázásra megy rá sok dolgozó élete?

Felmerülhet a kérdés, hogy mi baj lehet az ingázásból? Áldásos folyamatnak is lehetne tekinteni, hogy már sokkal több dolgozó teheti azt meg, hogy lakóhelyétől távol dolgozzon, és kitelepüljön egy szerinte élhetőbb helyre. Csakhogy ha végignézzük az utóbbi évtizedben megjelent tanulmányokat az ingázás kapcsán, a legtöbb arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a nagyobb távolságból munkába járók életminősége romlik az ingázás miatt. Ez pedig nem önmagában a munkával és szabadidővel kapcsolatos nagyobb elégedetlenségből fakad, hanem az egészségre és magánéletre gyakorolt hatásokból is.

Az egyik legfrissebb, 2021-ben megjelent 35 európai országot vizsgáló tanulmány újra megvizsgálta a jóllét és a hetente ingázással töltött idő viszonyát. A feltételezésük az volt, hogy az ingázásnak nincs feltétlenül olyan negatív hatása, mint azt korábbi tanulmányok kimutatták. Az eredményeink viszont megerősítik, hogy az ingázásra fordított idő negatívan befolyásolja a jóllétet az összes vizsgált országban, még ha nem is ugyanolyan mértékben. Kiemelik ugyanakkor, hogy vannak sokkal nagyobb befolyásoló tényezők az ingázásnál (mint pl. a túlórázás vagy a munkahelyi zaklatás).

Egy szintén a közelmúltban megjelent kínai tanulmány ugyancsak azt vizsgálta, hogy az ingázási idő milyen hatással van a dolgozók életminőségére, valamint hogy a közösségi közlekedés, infrastruktúra fejlesztése ezt hogyan befolyásolhatja. Ez a kutatás felidézi a témában készült korábbi tanulmányokat is, melyek arra az eredményre jutottak, hogy a hosszú ingázási idő rontja az életszínvonalat. Az ingázás ugyanis több olyan tényezőt negatívan befolyásol, amelyekből az életszínvonalat számítani szokták. Ilyen például a szubjektív jóllét (a mutató, amely a dolgozók életükkel való általános elégedettségét vizsgálta), a munkával, szabadidővel való elégedettség, a stressz szintje, vagy a mentális és fizikai egészségre gyakorolt hatások.

Az említett tanulmányok vizsgáltak például amerikai dolgozókat, akik közül a hosszabb ideig ingázók fáradtabbak, stresszesebbek voltak. Egy angliai dolgozókat vizsgáló kutatás pedig azt mutatta ki, hogy az ingázás következtében kialakuló szokások, viselkedési minták miatt idővel leromolhat az egészségi állapot, például többek között ezek elhízáshoz is vezethetnek. Sőt, az egészség szempontjából az sem elhanyagolható, hogy az egyre több, egyre távolabbról bejáró dolgozók közlekedése rontja a levegőminőséget a városokban - mutattak rá a korábbi vizsgálatok.

EZ IS ÉRDEKELHET

Így tesz tönkre sok magyart a kényelmes irodai munkája: nem is sejtik, pedig megrövidíti az életüket

Akik ülőmunkát végeznek, azoknál 34 százalékkal magasabb a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozás kockázata.

A kínai dolgozókat vizsgáló tanulmány ennél tovább ment, és arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi közlekedés fejlesztése képes csökkenteni az ingázással eltöltött időt, ezáltal emelni a szubjektív jóllét szintjét, tehát jelentős pozitív hatással lehet a dolgozók életminőségére. A közösségi közlekedés fejlesztése a lakhatási lehetőségek palettáját is szélesítheti, ezzel könnyítve a dolgozók munkavállalását. Kiemelték még más technológiai újítások (carsharing) és az adatelemzés alkalmazását (például a tömegközlekedés optimalizálásában), mellyel javítani lehet a dolgozók életminőségét.

A témával rengeteg más tanulmány is foglalkozott, amely járulékos hátrányokat tártak fel. Például azt, hogy önmagában a napi ingázás, közlekedés nagyobb stresszel jár, ami vérnyomásproblémákhoz és más krónikus betegségek kialakulásához vezet. Arról is készült tanulmány, hogy a hangulatra is negatívan hathat az ingázás (közlekedés, dugóban várakozás, kapkodva vezetés, stb.). Azt is kimutatták, hogy aki többet ingázik, annak a szociális élete kevésbé kielégítő (mert pl. kevesebb ideje jut a rokonaira, barátaira), valamint kevesebbet is alszik, aki távol dolgozik a lakóhelyétől.

EZ IS ÉRDEKELHET

Így teszi tönkre magát rengeteg magyar a rossz alvással télen: nem is tudják, hol hibáznak

A lakosság több mint felének rossz az alvásminősége, közel hatvan százalék pedig saját bevallása szerint sem alszik jól.

Amíg a munka el nem választ

Bár ezzel a témával sokkal kevesebb tanulmány foglalkozik, a munkának és az ingázásnak a párkapcsolatokra is hatása lehet. Egy svéd tanulmány nagyjából 10 éve azt vizsgálta, hogy a párkapcsolatokra hogy hat az ingázás. Megállapították, hogy a különválási arány magasabb a nagyobb távolságra ingázók körében, mint más pároknál. A tanulmány szerint az ingázás első évei kritikusak, ezért a kutatók szerint fontos a jó megküzdési stratégiák kialakítása ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a kapcsolat a munka miatt. Természetesen a párkapcsolatra gyakorolt hatás rengeteg más tényező függvénye is lehet, de általánosságban megállapítható, hogy kockázatokat viszont hordoz az ingázás a magánélet területén is.

Megéri vagy sem?

Nem csak Magyarországon jellemző tehát, hogy nő az ingázók száma és az ingázással eltöltött idő. Ezért is fontos foglalkozni ennek a dolgozókra gyakorolt hatásával. Kaphatunk-e azonban válasz arra a kérdésre, hogy mi a pont, ahol még megéri az ingázás, és honnantól jelent nagyobb hátrányt? A jobb lakhatási lehetőségek - mind anyagilag, mind kényelmi szempontokat figyelembe véve - távolabb költözésre ösztönözték a lakosságot a munkahelytől, vagyis ingázásra. A dolgozók többsége abban a hitben lehet, ez a megoldás jobban megéri számukra, anyagilag is, mivel kevesebbe kerül a lakhatás, illetve a várostól távol, vidéken, jobb környezetben élhetnek.

Az említett tanulmányok azonban erre cáfolnak rá, felsorolva, mennyi hátránnyal járhat az életminőségre, életszínvonalra, egészségre nézve és akár a magánéletre is az ingázás. A kínai dolgozókat vizsgáló tanulmány azt is kimutatta például, hogy a rövidebb ingázási idő, illetve a gyalogosan elérhető távolságban lévő munkahely emeli a jóllét szintjét. Lehetséges tehát, hogy amit a magyar dolgozók nyernek a nagyobb távolságból ingázás által anyagi, lakhatási téren, azt elveszítik máshol: az egészség, szubjektív jóllét, magánélet oldalán. Csakhogy mivel minden élethelyzet, illetve dolgozói értékrend más és más, nem lehet húzni egy éles határvonalat abban, mikor éri meg az ingázás és mikor nem.

Az idézett tanulmányoknak, illetve ennek a cikknek sem célja olyasféle egzakt ítéletet hirdetni, mint például hogy "45 perc ingázás felett már több a kár, mint a haszon", mert ilyet nem lehet kijelenteni. A cél inkább az, hogy ráirányuljon a figyelem, hogy bizonyos rövidtávú előnyökért a dolgozók hajlandók lehetnek olyan áldozatokat hozni, amely hosszú távon az élet más terén válhat nagy hátránnyá, de akkor már lehetséges, hogy késő lesz ezt belátni. Érdemes lehet az ilyen mindennapokra nagyban kiható döntéseket időnként felülvizsgálni, hogy még mindig elégedetebbek vagyunk-e így az élethelyzetünkkel, és ha a válasz nem, akkor keresni más lehetőségeket.

EZ IS ÉRDEKELHET

Menekülnek ezekből a szakmákból a magyarok: itt semmi szükség sincs rájuk, nem érdemes maradni

Magyarországon 20 év távlatában rendkívüli mértékben megnőtt a diplomás foglalkoztatottak száma, sok szakmunka képviselői viszont eltűntek.