16 °C Budapest
clear inn room

Munkásszállók lepnék el Magyarországot: ezek most nem a vendégmunkásoknak kellenek?

2024. február 8. 22:02

Az év elején hatályba lépett törvényi változások szigorítják a harmadik országbeli állampolgárok alkalmazását Magyarországon, ezzel együtt pedig kiemelten kezelik a magyar munkaerőtartalék integrációját a munkaerőpiacra. A munkaerő-kölcsönző cégeket is érinti a változás, ugyanis csak az a cég kaphatja meg a minősített státuszt, amelyik minimum ezer fő kölcsönzötti létszámmal rendelkezik, ezen belül pedig legalább ötszáz fő magyar állampolgár kell, hogy legyen. A vállalatoknak és a kölcsönző cégeknek a változások hatására a magyar munkaerő mobilizálására kiemelt hangsúlyt kell fektetniük. Ehhez pedig elengedhetetlen a szállásoltatás – olvasható a Wellby House Kft. mai közleményében.

Várhatóan jelentősen megnő a kereslet az igényes munkásszállók iránt, hiszen a munkaerőtartalék az országban régiónként eltér, a vállalatoknak és a munkaerő-kölcsönzőknek azonban kiemelten fókuszálniuk kell a belföldi munkaerő integrálására. Ehhez pedig szükség van a munkavállalók mobilizálására, azonban az már az elmúlt 10-15 év tapasztalatai alapján kiderült, a magyar munkaerő nagyon nehezen mobilizálható. „Magyarországon jelenleg sok a munkásszállóként számontartott épület, de színvonalas, minőségi munkásszálló kevés van. Ez még tovább rontja a magyar munkavállalók mobilitási kedvét, de a külföldi munkavállalók behozatalát is nehezítheti” – hangsúlyozza Kiss Éva a közvetítő cég értékesítési vezetője.

A kipihent munkavállaló kincset ér

Már most tapasztalható a vállalatok és a munkaerő-kölcsönző cégek részéről, hogy elindult egy elmozdulás a minőségi szállások irányába, hiszen a törvényi előírásoknak meg kell felelni, emellett a megfelelő munkaerőt meg kell találni, integrálni, alkalmazni kell, szükség esetén pedig szállásoltatni is és nem mindegy, hogy hol és milyen körülmények között. „A munkáltatóknak és a kölcsönző cégeknek is érdeke, hogy olyan színvonalas, élhető körülmények között szállásoltassa munkavállalóit, ami a dolgozók jóllétét és komfortérzetét is növeli. Ha valóban otthonos körülményeket tudunk nekik teremteni, az növeli a munkában is a hatékonyságukat” – emeli ki Kiss Éva.

Jönnek a külföldiek és nekik szállás kell

A magyar munkaerő integrálása mellett a munkaerőpiacnak szüksége van a külföldi munkavállalókra is a versenyképesség megőrzéséhez. A külföldi állampolgárok behozatalának feltételeit ugyan szigorította az életbe lépett idegenrendészeti törvény, ennek ellenére érkeznek majd továbbra is Magyarországra munkavállalási céllal, hiszen bizonyos munkakörökre várhatóan továbbra sem lehet majd magyar munkavállalót találni. „A külföldi munkavállalók számára a vállalatoknak vagy a kölcsönző cégeknek kell szállást biztosítani. A hazai meglévő munkásszálló épületállomány azonban elavult és nem felel meg a 21 századi követelményeknek. Az, hogy egy külföldi munkavállaló jól érezze magát nálunk és alacsony legyen körükben a fluktuáció, a munkáltatók érdeke is. Ehhez hozzájárulnak az olyan kezdeményezések, amelyek arra irányulnak, hogy a külföldi állampolgárok szociális és kulturális szokásaikat a szálláshelyeken is tudják gyakorolni. Ehhez olyan apró, ám de lényeges elemek szükségesek, mint például a harmadik országbeli munkavállalók számára a rizsfőző, a megbízható wifi kapcsolat, vagy a közösségi helyiségek biztosítása” – összegez a szakértő.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?