Group of smiling coworkers walking through the office, discussing about work project

Munkahelyi háború közeledik a fiatal és idős magyar dolgozók között: ennek nem lesz szép vége

2024. január 21. 12:55

Felmérések szerint komoly különbség mutatkozik a Z-generáció, valamint a náluk idősebb munkavállalók munkavégzése között, melyek bár elsőre kezelhetetlennek tűnhetnek, ugyanakkor némi odafigyeléssel szűkíteni lehet a felfogásbeli szakadékot.

Minden generációnak megvannak a saját tulajdonságai, az, hogy miként látják magukat a munkahelyükön. Az 1995 és 2010 között született Z-generációnak például az, hogy politikailag elkötelezettnek tartják őket, a digitális tudásuk széles, karrierjüket pedig jellemzően a Covid-járvány és a jelenlegi gazdasági válság idején kezdték.

„Ők hozzászoktak ahhoz, hogy az információkhoz valós időben hozzájutnak, maguk állítják össze az időbeosztásukat, az önállóságot és a függetlenséget képviselik. Ez az idősebb generációra nem nagyon jellemző" – nyilatkozta Jenny Fernandez, a Techstars startup mentora a HuffPostnak. Hozzátette, a Z-generáció tagjai önvezéreltebbek és önirányítóbbak másoknál.

Ezt pedig egy felmérés is bizonyítja, mely a Robert Walters globális toborzócég nevéhez fűződik. Eszerint a vizsgált több mint 1200 Z-generációba tartozó fiatalnak kevesebb, mint az ötöde dolgozna csapatban, míg 31 százalékuk inkább teljesen önállóan végezné el a feladatait.

E csoport tagjai azt vallják, hogy ha egyedül is meg tudnak valamit csinálni, akkor 99 százalékban inkább egyedül végzik el az adott feladatot

– szögezte le Andrea Lopez, technológiai szakember, aki maga is ezt az értékrendet vallja és eszerint jár el a munkájában. „Azt látom, hogy a közös projektek időigényesek, ám amikor tudom, hogy együtt kell működnöm másokkal egy projekt megvalósításán, akkor természetesen nagyon boldog vagyok. De ha valamit egyedül is meg tudok csinálni, akkor azt inkább egyedül csinálom meg" – közölte. Lopez ebben a „magányban” egyébként rendszerint információkat és adatokat gyűjt a csapatmunkát megelőzően, hogy az minél gördülékenyebben menjen, és időben véget érhessen a projekt. Mindeközben persze tudatában van azzal, hogy néha szükség van a kommunikációra, de azt mondja, hogy az dögunalmas és csak rabolja az időt.

Inkább megtartom az energiámat, és akkor kommunikálok másokkal, amikor az tényleg szükséges

– mondta.

Miért részesíti előnyben a Z generáció az önállóságot?

A Z-generáció munkahelyi magánya természetesen nem csak előnyt, megannyi hátrányt is jelent. Többen például azt gondolják róluk, hogy ezzel elszigetelődnek a csapat többi tagjától, ráadásul a főnökeik sem nézik mindig jó szemmel ezt a hozzáállást. A Robert Walters felmérésében résztvevő vezetők szerint a fiatalok magányának okai a kommunikációs készségeik hiányában, a kritikus gondolkodásuk minőségében, valamint a csapatmunkában való részvételi képességeikben keresendő.

Elmondta továbbá, hogy a Z-generáció vélhetően azért részesíti előnyben az önállóságot, mert megítélésük szerint olyan környezetben dolgoznak, ahol nem hallgathatnak zavartalanul zenét, ahol meeting közben csak úgy ehetnek meg egy snacket, ha elviselik a kollégáik rosszalló tekintetét. „Összességében olyan érzésük van, mintha munkatársaik nagyítóval figyelnék minden egyes mozdulatukat” – mondta Guevara.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lopez ehhez képest úgy vélte, hogy a cégvezetők félreértelmezik, ha Z-generáció tagjai nem jelennek meg az irodában, és azt gondolják, hogy hiányzik belőlük a csapatszellem.

Jelezném, hogy ez nem így van, csak igyekszem megőrizni az energiámat, így amikor jelen vagyok, akkor a legjobb oldalamat tudom mutatni

– szögezte le. Hozzátette: az irodáknak el kellene kezdeniük alkalmazkodni az alkalmazottak igényeihez, hogy úgy és akkor tudjanak részt venni a közös munkában, amikor a legjobb formában érzik magukat.

Van mit tanulnunk egymástól

Jenny Fernandez szerint a vállalatoknak rugalmasabbnak kell lenniük a távmunkát és az önállóságot illetően, ugyanakkor a Z-generáció tagjainak is tisztában kell lenniük azzal, hogyan működhetnek jobban együtt másokkal. Hiszen amennyiben fizikailag is megjelennek a munkahelyükön, akkor kapcsolatot építhetnek, megtanulhatják kezelni a diszfunkcionális csapattársakat, megtanulhatnak tárgyalni, vagy éppen erősödhet a lobbizási képességük.

Ráadásul a helyzetüket külön nehezítette Fernandez szerint, hogy a csoportba tartozók éppen a Covid idején kezdett el az első munkahelyén dolgozni, így nem érték őket olyan társadalmi interakciók, mint idősebb társaikat.

Ezt ugyanakkor a vezetők könnyedén megváltoztathatják, csupán a fordított mentorálás technikájára van szükség hozzá, azaz egy fiatal kollégát össze kell párosítani egy idősebbel, így lehetősége adódik minkét félnek arra, hogy tanuljon a másiktól. Emellett az idősebb munkavállalóknak célszerű úgy megszólítaniuk a Z-generáció tagjait, mintha a kollégáik lennének, és ne úgy, mintha csak egy gyerek ülne velük szemben. A vezetőknek pedig érdemes visszajelzéseket kérniük a Z-generációba tartozóktól, illetve nyitottnak kell lenniük a munkafolyamatok megváltoztatására.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.21 21:22
A lényeg: ha már van DÁP vagy Ügyfélkapu+ hozzáférésed a magyarország.hu site-hoz és mégis egyre sür...
kovacstunde  |  2025.06.21 13:08
Az utóbbi időben tanácsadás során több olyan esettel is foglalkoztam, amikor gyerekeiknek még középi...
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19