Gyakorlatilag csak az aláírás van hátra, és meglesz a Liverpool harmadik magyar játékosa.

Azért ez már sok: hiába csökken az infláció, tovább nőhetnek a magyarok megélhetési költségei
Enyhén nőtt a magyar háztartások fizetőképessége az előző negyedévhez képest, ami elsősorban a csökkenő inflációnak volt köszönhető – derül ki az Intrum és a GKI új fizetőképességi jelentéséből. A közeljövőben azonban nem várható jelentős javulás a lakosság pénzügyi helyzetében, több jel arra mutat, hogy a megélhetési költségek magasak maradnak, vagy akár emelkednek is a következő hónapokban.
2023 harmadik negyedévében folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése az Intrum és a GKI kutatása alapján. Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) az első negyedévben 6,51, a másodikban 11,6, a harmadikban pedig átlagosan 12,99 ponton állt. Az év eleje óta tehát kis mértékben javult a lakosság pénzügyi helyzete, éves összehasonlításban azonban még mindig jelentős csökkenést látunk, hiszen az előző év azonos időszakához képest 70 százalékkal csökkent az index értéke. A harmadik negyedéves érték még mindig az egyik legalacsonyabb az elmúlt 10 évben, utoljára 2014-15 környékén állt hasonló szinten a fizetőképesség.
Az idei év eleje óta tapasztalható javulás fő oka az infláció csökkenése: az áremelkedések csúcspontja 2023 januárjában volt, akkor a jegybank 25,7 százalékos inflációról jelentett, ami az egész EU-ban a legmagasabb volt. A bázishatás és a világgazdasági trendek (az infláció világszerte mérséklődik, ahogy a gazdaságok kilábalnak a COVID-járvány és az orosz-ukrán háború utáni sokkból) miatt a hazai árindexek is csökkenésnek indultak, ugyanakkor a fennálló geopolitikai kockázatok (például a közel-keleti helyzet) miatt a nemzetközi elemzők nem várják az árstabilitás gyors helyreállását. Az EU inflációs célja például idén továbbra is a magasnak számító 5,9 százalék.
„Magyarországon az infláció csökkenéséhez a fogyasztás visszaesése is hozzájárult” – mondta Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója. „A vásárolt fogyasztás az első negyedévben 3,6% százalékkal, második negyedévben 3,2% százalékkal csökkent. Augusztusban, az ársapkák kivezetése után ismét emelkedtek az élelmiszerárak, ami várhatóan a fogyasztás további mérséklődését eredményezi majd.” Az élelmiszerárak drágulásával párhuzamosan jelentősen emelkedett az üzemanyagok árszínvonala is. A kőolaj világpiaci árának várható további emelkedése és a forint gyengülése további áremelkedést vetít előre a következő negyedévben.
Üveges Judit hozzátette azt is, hogy az inflációs adatok sokszor megtévesztők lehetnek, hiszen az egyes termékek nem azonos mértékben drágulnak: az élelmiszer- és a rezsiárak növekedése miatt a kis keresetű családok szenvedik meg leginkább az inflációt. „Ez látszik a fogyasztási adatokon is: míg a magas jövedelműek akár növelni is tudják fogyasztásukat, a kisnyugdíjasok, költségvetési szektorban dolgozók, a minimálbérből élők fogyasztása jelentősen csökken.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fizetőképesség alakulása a közeljövőben is nagyban múlik az infláció mértékén, és az azt meghatározó monetáris döntéseken. A csökkenő infláció alkalmat ad a kamatcsökkentésre, ami beindíthatná a gazdasági növekedést, azonban az inflációt is újra a 2022 végi szint közelébe emelheti. Fontos kérdés még, hogy jövőre folytatódik-e a szokásossá vált minimálbér-emelés: a bérek reálértéke az infláció miatt jelentősen csökkent az elmúlt évben, ami emeléssel lenne ellensúlyozható.
„A minimálbér hirtelen, nagy mértékű emelése azonban aláásná a külföldi befektetők bizalmát, mivel a közelmúltban Magyarország régiós versenyképessége főleg az alacsony bérszínvonalra épült. Emiatt, valamint a magas államháztartási hiány miatt nem valószínű a lazítás a kormányzati politikában: várhatóan a következő hónapokban is marad a magas kamatkörnyezet, a csekély mértékű állami befektetések és a lassan csökkenő infláció. Mindezek a lakossági fizetőképesség stagnálását vetítik előre a következő hónapokban.”

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


