12 °C Budapest
Sheffield, UK

Rengeteg az ázsiai vendégmunkás itthon: már nem lehet megállítani a beáramlásukat

2023. október 16. 08:15

Az elöregedés és a csekély munkaerőtartalék miatt az utóbbi időben főleg a külföldi vendégmunkások voltak azok, akik elkezdték betömni az üres lyukakat a munkaerőpiacon. Számuk évről évre nő - írja a HelloVidék.

Közel fél millió üres pozíció van a hazai munkaerőpiacon, a probléma kezelésére a kormány nemrég egy olyan javaslattal állt elő, ami megpróbált volna valamiféle megoldást nyújtani. A tervezet szerint a külföldi munkavállalók a munkavállalási célból 180 napon belül további 90 napot meghaladó beutazási és tartózkodási jogot kaphattak volna. A törvényjavaslat november elsejétől lépett volna hatályba, ám a kormány végül visszavonta a vendégmunkás-törvényt. 

A külföldi munkaerő beáramlása ennek ellenére folyamatos: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által kiadott engedélyek alapján, állampolgárságonként vizsgálva jól látható, hogy minden évben majdnem ugyanazokból az országokból érkeznek jelentős számban foglalkoztatottak Magyarországra. 2022-ben a legjelentősebb mértékben az Oroszországból érkezők száma növekedett (163%-kal), de 70% feletti növekedést mutat a Mongóliából, és 60% felettit a Dél-Koreából, Fülöp-szigetekről és Thaiföldről érkezők száma is.

2022-ben a korábbi évekhez hasonlóan a kiadott engedélyek száma az ország gazdaságszempontjából a legerősebb régióba, a Közép-Magyarországi térségbe koncentrálódott. Az összes engedély 63,5%-át itt adták ki, ebből a fővárosban a harmadik országbeli munkavállalók 51,5%-a kapott lehetőséget a munkába állásra, Pest vármegyében ez az arány alacsonyabb, 12,%.

A főváros és Pest vármegye mellett a Közép-Dunántúli és az Észak-Magyarországi régió is kiemelhető, a kiadott engedélyek 10,8 és 8,1%-a itt került kiadásra 2022-ben. Az összes érvényes engedéllyel rendelkező munkavállaló 62,7%-a dolgozik ebben a régióban, ebből 48,4% a fővárosban volt foglalkoztatva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Észak-Magyarországon, a Jászságon is találkozni külfüldi munkavállalókkal, sőt most már Debrecenben is. A szakértő cáfolta azokat a híreket, amelyek olykor arról szólnak, hogy külföldi munkavállaló olcsóbbak lennének a magyar munkaerőnél.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13