A fejlettségi mutató 53 indikátorból áll, és külön méri a fővárosi kerületeket, megyeszékhelyeket, valamint a különböző méretű városokat és falvakat.

A magyarok közel 70 százaléka nincs teljes mértékben tisztában a képességeivel, ahogy a munkaerőpiac elvárásaival sem. Minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget – derül ki a SkillX Technologies Zrt. legfrissebb reprezentatív felméréséből. Eszerint a munkavállalók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait, s véli úgy, hogy valahol máshol jobban tudná kamatoztatni a tehetségét. A biztosnak vélt állás feladásától való félelem, a megfelelő anyagi biztonság elvesztése mellett az információhiány jelent leginkább akadályt a munkahelyváltásban.
A magyarok 37 százalékának van munkája és nem tervez váltani (ez az arány 2021-ben még 49 százalék volt), és leginkább a 40-59 évesek és a diplomások körében jellemző, hogy maradnak azon a munkahelyen, ahol vannak (46, illetve 51 százalékuk) – derült ki a SkillX Technologies Zrt. megbízásából, a Pulzus Kutató által készített felmérésből. Eszerint minden ötödik magyar gondolkodik azon, hogy valami másba kezdene, vagy már keresi is az új lehetőséget, ez mind a két nemre azonos mértékben jellemző. A válaszadók 14 százalékának egyáltalán nincs munkája, de szeretne találni, közöttük több a nő. A 18-39-évesek kéttizede, a 40-59 évesek 14 százaléka, míg a 60 évnél idősebbek egytizede szeretne a munkaerőpiac résztvevője lenni.
A magyar dolgozók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait, s véli úgy, hogy valahol máshol jobban tudná kamatoztatni a tehetségét. Ez főként a férfiakra, a fiatalokra, a diplomásokra jellemző érzés. Minden ötödik válaszadó régóta játszik a gondolattal, hogy más karrier után néz. A munkavállalók 5 százaléka olyan pályakezdő, aki nem biztos benne, miben tudna igazán kiteljesedni, s a dolgozók alig több mint kéttizede érzi jól magát a munkahelyén, az „álommunkát” megtalálva – jellemzően a nők, az idősebbek és a diplomások. Figyelmeztető jel lehet, hogy 2021-ben ez az arány még elérte a háromtizedet.
A biztosnak vélt állás feladásától való félelem (41százalék), a megfelelő anyagi biztonság elvesztése (38 százalék), s a „nem tudom, hol találhatnék jobbat” (35 százalék) jelent leginkább akadályt a munkahelyváltásban, úgy a férfiak, mint a nők számára.
Érdekes, hogy az információhiányt a 18-39 és a 40-59 évesek is okként jelöltek meg, s hogy mindezeket a Vármegye székhelyeken említették a legtöbben. A felsőfokon végzettek féltik leginkább feladni a meglévő munkájukat, mint ahogy a diplomások számára a mostani munkahelyükön meglévő anyagi biztonság szerepel első számú visszatartóerőként is. Viszonylag kevesen (16 százalék) érzik úgy, hogy nem értenek máshoz.
Munkahelyváltáskor a legjellemzőbb szempontok: a fizetés (71 százalék), a képességeknek, kompetenciának való megfelelés (48 százalék), a munkavégzés helye (48 százalék) és a fejlődési lehetőség (47 százalék). A fizetés (77 százalék), a fejlődési lehetőség (58 százalék), a munkavégzés helye (53 százalék) és a képességeknek, kompetenciáknak megfelelés (51 százalék) a 18-39 évesek számára a leginkább mérlegelt szempont, amikor munkahelyváltásról gondolkodnak. A diplomások számára az anyagiak (78 százalék) után a képességeknek, kompetenciának megfelelés (67 százalék), a munkavégzés helye (59 százalék) s a fejlődési lehetőség (58 százalék) a legfontosabb. A Vármegye székhelyeken számít legjobban a fizetés (81 százalék), s legkevésbé a cég hírneve, brand-je (9 százalék).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A dolgozók, munkakeresők közel 70 százaléka nincs teljes mértékben tisztában a képességeivel, s a munkaerőpiac elvárásaival. A férfiak magabiztosabbak, 33 százalékuk teljes mértékben ismeri önmagát és a lehetőségeit.
Az életkor előrehaladtával nő a reális helyzetértékelés. Míg a 18-39 évesek kevesebb mint háromtizede (28 százalék), a 40-59 évesek esetén 29 százaléknyian, a 60 évesek vagy idősebbek 44 százaléka teljes mértékben biztos magában. A kutatásból az is kiderült, hogy mindez nincs összefüggésben sem az iskolai végzettséggel, sem a lakóhellyel: közel azonos mértékben magabiztosak az alap- és felsőfokon végzettek, s a településtípusok bontásában sem mutatkozik jelentős különbség. Figyelmeztető jel lehet, hogy míg 2021-ben a válaszadók 37 százaléka volt teljes mértékben tisztában a képességeivel, s a munkaerőpiac elvárásaival, addig 2023-ban ez már csak 31 százalék – áll a közleményben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


