20 °C Budapest
Man sitting at desk in modern office

Nagy a baj: róluk elfeledkeztek, amikor a fizetésemelésekt osztogatták Magyarországon

2023. szeptember 27. 14:07

A vezetők idén átlagosan 7-8% közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott béremeléstől egy kutatás szerint. A közép- és felső vezetők kiválasztására specializálódott cég szerint óriási a nyomás a vezetőkön a recessziós gazdasági helyzet kezelése miatt, miközben visszaesik a reálbérük, így végső soron nem meglepő, hogy egyre nyitottabbak a váltásra.

Ma már bruttó 2 és 4 millió forint között alakul a vezérigazgatók havi fizetése, attól függően, hogy mekkora céget vezetnek – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kiadványából. Ehhez jön még a bónusz, ami az éves fizetés 24-72%-a között alakul.

A kutatásban elérhető bérsávok szerint minél nagyobb cég irányításáért felelős egy vezető, annál nagyobb bért kínálnak számára. A vezérhelyettesek 2-2,3 millió forint közötti fizetést kapnak, 24-40% közötti éves bónusszal. A vizsgált adatokból kiderült, hogy a magas infláció ellenére az összes munkavállaló között a legkisebb béremelés közép- és felsővezetői szinten volt.

Az idei évben óriási nyomás alá kerültek a vezetők. A nehéz piaci, gazdasági környezet, a vállalatok emelkedő költsége, illetve a munkavállalókért folytatott harc is nyomja a vállukat, miközben visszaesik a keresetüknek a reálértéke. Idén vezetői szinten átlagosan 7-8%-os béremelésről beszélhetünk, ami messze elmaradt az áremelkedési ütemtől

 – mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője. Ennek hatására több mint duplájára nőtt a váltásra nyitott vezetők aránya. A HR, a sales, illetve az építőipari és ingatlanszektorban meghaladja a 25%-ot azok aránya, akik az elmúlt egy évben váltottak vagy hamarosan váltani szeretnének. Az életszínvonaluk visszaállítására sokan egyetlen megoldást látnak, a munkahelyváltást.

A pénzügyi igazgatóknak bruttó 2-2,7 millió forint közötti bért kínálnak, attól függően, hogy milyen nagy az adott vállalat, de ma már a kontrolling igazgatók fizetése is eléri a 2 millió forintot. Az IT-igazgatók bére 2,2 millió forint környékén alakul, míg a technológiai igazgatóké (CTO) megközelíti a havi 3 millió forintot. A Wyser kutatása szerint az IT-szektorban az elmúlt időszakban megtorpant az a nagy bérrobbanás, amit hosszú éveken keresztül folyamatosan láthattunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A HR-részlegek vezetőit a friss adatok szerint 2-2,2 millió forinttal csábítják. Korábban a HR-vezetők bére inkább a lemaradók között volt, ám ez már a múlté. Az egyre jellemzőbb toborzási problémák, a munkaerőhiány, a Covid-válság, a home office és az irodai munkavégzés kihívásai, illetve az inflációs krízis közepette jóval felértékelődött a szerepük a legtöbb szervezetben. Annak ellenére, hogy a vezetők nyitottabbak a váltásra, mindez nem jelenti azt, hogy könnyebbé vált betölteni a megüresedő pozíciókat.

Most, hogy számos vezető váltana munkahelyet, sokan azt gondolják, hogy hirdetések útján könnyen be lehet tölteni a nyitott pozíciókat. Nem biztos azonban, hogy a hirdetésekkel a legjobb vezetőket tudjuk megszólítani. Ők ugyanis még ma is inkább passzív álláskeresők. A sok bejelentkezőből tehát könnyen rosszul választhatunk, ám a hiányosságok hosszú idő után kerülnek a felszínre

– mondta Rónai Dániel. A vezetők a recessziós gazdasági helyzet ellenére nem kapaszkodnak a székükbe – ahogy az ilyenkor lenni szokott –, hanem az életszínvonaluk megtartása érdekében új kihívásokat keresnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?