Vírusként terjed a munkahelyeken a csendes felmondás: így kaszálnak nagyot a magyar dolgozók

A csendes munkaelhagyás bár nem egy új jelenség, mégis az elmúlt időszakban kap igazán nagy figyelmet. De mi is ez pontosan? Magát a jelenséget, azt hogy valaki éppen annyira megúszósan dolgozik, hogy ne rúgják ki, régóta ismerjük. Manapság azonban a jelenséghez hozzárendeltek egy egész fogalomrendszert, és ez lett a „quiet quit”, amit magyarra leginkább „csendes felmondásként” ültethetünk át.

A csendes felmondás tehát voltaképp egy folyamat, amikor egy munkavállaló elvégzi a munkaköri leírásában szereplő feladatokat, de plusz projekteket, ötleteket nem tesz hozzá a munkájához, valamint jellemzően a munkahelyi kapcsolatait is leépíti. A cél ezzel pedig az, hogy éppen annyi munkát végezzünk a munkahelyünkön, hogy ne legyen indok a kirúgásunkra.

Ilyen értelemben a csendes kilépés nem valódi otthagyása a munkának, inkább egyfajta munkaszabályozás, amit a munkavállaló maga határoz meg önmagának a szerződése alapján. Igaz ugyanakkor, hogy az utóbbi években felkapott tevékenység valamiképp a munkáltatók sokszor kizsákmányoló magatartása ellen, illetve a munkakörülmények tisztázása mellett is fel kívánja hívni a szavát.

Vannak munkabajok Magyarországon

Magyarországon sem idegen senki számára a munkahelyek kizsigerlő magatartása, az állandó túlárázások és alulfizetettség. A munkaórák vizsgálata esetén azt láthatjuk, hogy az egy dolgozóra jutó, egy évben ledolgozott órák száma átlagosan 1697, amellyel világviszonylatban nagyjából középen helyezkedünk el, azonban ha a szomszédos országok között vizsgálódunk, akkor Horvátország, Lengyelország és Románia azok a helyek, ahol jelentősen magasabb ez az érték, a többi környező országban jellemzően kevesebbett kell dolgozni egy dolgozónak egy évben.

Az alulfizetettségben viszont jóval rosszabbul állunk, főleg ha az Európai Unió országainak viszonyát vesszük alapul. Hazánkban a tavalyi évben nagyjából 4064 forint volt egy átlagos dolgozó bérköltsége óránként, ami az Eurostat adatai alapján 2022-ben nagyjából 10,7 eurónak megfeleltethető, míg az Európai Unióban az átlagos bérköltség 30,5 euró volt óránként. Ha forintban vizsgálódunk ez nagyjából annyit jelent, hogy a tavalyi adatok alapján a 4064 forintos átlagos magyar bérköltséghez viszonyítva az EU-s átlag megközelítőleg 11 622 forint körül mozgott.

A listában Magyarország nagyon alul marad az órabérek között, csupán Románia és Bulgária teljesítt rosszabbul ebben a tekintetben. És bár ledolgozott óraszámok és alulfizetettség csupán kettő a sok tényező közül, melyek alapján vizsgálhatjuk a magyar dolgozók körülményeit, de már ezekből jól látható, sok dolgozó okkal lehet mérges munkáltatójára. A fenti adatokat látva nem csoda, hogy a nyugat mellett, hazánkban is egyre inkább terjedhet a csendes munkaelhagyás.

De mi is ez pontosan?

Magát a jelenséget, azt, hogy valaki éppen annyira megúszósan dolgozik, hogy ne rúgják ki, régóta ismerjük. Manapság azonban a jelenséghez hozzárendeltek egy egész fogalomrendszert, és ez lett a „quiet quit”, amit magyarra leginkább „csendes felmondásként/kilépésként” ültethetünk át. A „csendes kilépés” tehát az a folyamat, amikor egy munkavállaló elvégzi a munkaköri leírásában szereplő feladatokat, de plusz projekteket, ötleteket nem tesz hozzá a munkájához, valamint jellemzően a munkahelyi kapcsolatait is leépíti. A cél, hogy éppen annyi munkát végezzünk a munkahelyünkön, hogy ne legyen indok a kirúgásunkra. Tehát a „csendes kilépés” nem valódi kilépés a munkahelyről, csak inkább egyfajta munkaszabályozás, amit a munkavállaló maga határoz meg önmagának a szerződése alapján.

Hogyan néz ki a gyakorlatban a csendes munkaelhagyás?

A lényeg az, hogy megtaláljuk a megfelelő intervallumot a munkavégzésben. Ne dolgozzunk túl sokat, tehát ne vállaljunk el semmi plusz munkát, de ne is dolgozzunk annyira keveset, hogy elveszítsük a munkánkat. Ennek az intervallumnak a megtalálása nem magátólértetődő, azonban van pár alapvetés, amelyek jó támpontként szolgálhatnak.

Aki a csendes munkaelhagyás módszerével él, jellemzően:

• Nem jelentkezik önként semmilyen pluszmunkára, vagy vezetőfeladatra;
• nem szólal fel a közös megbeszéléseken, maximum ha felszólítják; 
• nem válaszol semmilyen munkával kapcsolatos üzenetre, e-mailre a munkaidején kívül;
• az olyan munkákat, amelyek nem tartoznak szorosan a munkaköréhez nem vállalja el;
• kerüli a társasági eseményeket, és próbálja minél inkább elszigetelni magát a munkában a kollégáitól;
• és végezetül feltűnően sok betegszabadságot vesz ki, próbál minden lehetőséget megragadni a hiányzásra.

Hogyan profitálhatunk a „csendes kilépés”-ből?

Alapvetően abban a legtöbben egyetértenek, hogy ez a mozgalom megoldandó és releváns problémákra hívja fel a figyelmet. A munkáltatóknak jobban oda kell figyelnie, hogy ne terheljék túl magukat a munkavállalók, illetve úgy általánosságban, hogy jobban emberszámba vegye az alkalmazottjait. Azért is fontos kiemelni, hogy erre a munkáltatóknak maguknak is oda kell figyelnie, mert nagyon különböző személyiségű emberek dolgoznak egy helyen, és igen gyakori, hogy akadnak olyanok, akik ha túlvállalják magukat azt nem merik jelezni a főnökeik felé, és így ezzel nő a kiégés veszélye, illetve ezzel ösztönözhetjük a „csendes kilépés”-re  az alkalmazottakat.

A legtöbb mellette szóló érv, valójában ennek a felgyülemlett feszültségnek az orvoslásából fakad. A leggyakoribb munkahelyi nehézség, hogy hogyan egyeztessük össze a magánéletünket a munkával, úgy, hogy ezt ne éljük meg plusz feladatnak. Nyilvánvaló, hogy ha kivesszük a képlettből a túlórát, az otthoni ötletelést és a munkahelyi közösségépítő programokat akkor több időnk marad a privát életünkre, így könnyebb lesz megtalálni az egyensúlyt a két élettér között. Már önmagában ezzel is csökkenhet bennünk a stressz, aminek csökkentése szintén az alapcélok között szerepel a listán. A kevesebb teher vállalása, vagy a pluszmunka és projektek hanyagolása is összességében a stressz csökkenését segíti elő, ezzel megelőzve az esetleges kiégést.

Ám, ami a leginkább egyéni karrier szintű profitnak felszámoltható, hogy azáltal, hogy nem vállalunk plusz terheket, és nem töltünk időt a kollegáinkkal napközben, jobban tudunk koncentrálni az alap munkakörünkben megfogalmazott feladatokra. Ami, pedig azért lehet előny, mert így azokat maximális szinten és minőségben tudjuk ellátni, ami akár még pozitív hatással is lehet a karrierünkre.

Tehát látható, hogy valóban profitálhatunk belőle, mind magánéleti, mind szakmai téren, azonban fontos megemlíteni, hogy a pozitív tényezők mellett több negatív hatással is számolnunk kell, ha ezzel a módszerrel szeretnénk élni.

Miért járhatunk mégis rosszul?

A negatív hatás kulcsszava az elkényelmesedés, ugyanis a módszer alkalmazása közben könnyen átcsúszhatunk lustaságba, és ezzel úgy tűnhet, hogy nem végezzük jól a munkánkat. Alapvetően a saját képességeink folyamatos fejlesztése nem igazán kivitelezhető máshogy, csak ha folyamatos kihívások elé állítjuk magunkat, és új munkafolyamatokat is kipróbálunk a munkahelyünkön. Ez persze nem azt jelenti, hogy az a helyes attitűd, ha mindent elvállalunk és ezzel túlterheljük magunkat. Ugyanakkor, annak a veszélye nagyban fennáll, hogy még ha, mi nem is érezzük magunkat lustának, kívülről ez egészen máshogyan hat, aminek következménye lehet, hogy esetleg emiatt valóban elveszítjük a munkánkat, vagy  emiatt nem találnak alkalmasnak minket egy magasabb pozícióra, így csökken a feljebbjutásunk valószínűsége.

Összességében tehát a tanulság az, hogy ha nem érezzük jól magunkat a munkahelyünkön érdemes inkább munkahelyet váltani, vagy első lépésként a fennálló szituációt a vezetőség és HR osztály elé vinni, hátha közösen megoldható a probléma. A „csendes kilépés” hirtelen trenddé válása fontos és látványosan aktuális társadalmi dilemmára hívja fel a figyelmet és minden vállalat és cég közeljövőben kitűzendő céljai között kell szerepelnie ennek megoldása.