Nem csak IT-sként lehet vagyonokat keresni Magyarországon: milliós a fizu, óriási a hiány

Pénzcentrum: A képzett munkaerő hiánya évek óta egyre komolyabb kihívás elé állítja a különböző szektorokat. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség szintén régóta hangoztatja, hogy a mérnökszakmában akadozik az utánpótlás. Jelenleg mekkora a szakemberhiány?

Ábrahám László: A szövetség felmérése szerint 10-20 ezer mérnök hiányzik a gazdaságból. A legnagyobb probléma az, hogy ez a hiány sokkal nagyobb, mint az éves kibocsátás. Az nem megoldás, hogy várunk egy évet, és pótoljuk, már csak azért sem, mert a demográfiai adatok sem kedvezőek: lényegesen kevesebben végeznek, illetve nagyon sokan járnak a nyugdíj körül. Ráadásul egyre több cég jön Magyarországra, akik szintén igényelnek mérnököket, ez pedig tovább növeli irántuk a keresletet.

A mérnöki szakma a magyar fizetések tekintetében a jobban fizetett területek közé tartozik. Mi állhat mégis a munkaerőhiány hátterében?

Ennek számos oka van. Annak ellenére, hogy viszonylag jó a bérezés, a mérnöki tudást, a diplomát megszerezni nem annyira egyszerű. Többet kell tanulni és rengeteg ismeretre kell szert tenni, aminek a jelentős részére a gyakorlatban nem is lesz szükség. Viszont ahhoz, hogy a mérnök agyát pallérozzák, ezeket a magas matematikai és egyéb összefüggéseket is meg kell érteni. A másik probléma, hogy a fizetés önmagában nem annyira csábító, mert a közoktatás nem segíti azt, hogy valaki eljusson a mérnöki pályára. Nincsenek szakkörök, nincsenek olyan tanárok, akik a gyerekeket elindítanák azon a pályán, hogy „fúrj, faragj, rakj össze valamit, próbáld meg.” Egy átlag család nem ismeri a mérnök szakma szépségeit, és sajnos egy iskola sem nagyon tudja, így nem is lehet a diákokat erre a pályára állítani. Ennek javítása érdekében az EJMSZ Pályaorientációs Mentorprogramot indított, amelynek során a középiskolás diákok a tagszervezetek fiatal mérnökeinek segítségével nyerhetnek betekintést egy mérnök életébe és a műszaki pályához vezető útról is kézzelfogható információkat kaphatnak.

A másik nagy elszívó hatás az IT, ahol szintén több tízezres hiányról beszélnek a munkáltatók, pedig, ha megnézzük, a gyerekeket nagyon könnyen beszippantja a mobiltelefon, a számítógép világa, és inkább elkezdenek programozni, mint a nehezebb, rögösebb mérnöki utat választani.

Ez is a fejlődéssel függ össze. Mivel nagyon sok cég jön Magyarországra, az IT-t nem lehet megkerülni, hiszen a levelezőrendszerek, a termelésirányító rendszerek, a különböző számítások miatt egyre nagyobb szükség van rájuk. Az IT területen azonban vannak olyan iskolák, amelyek 1-2 éves oktatással lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos papírokat megszerezzenek az emberek, amivel aztán jól is lehet keresni. Sajnos a mérnököknél nincs ilyen fél éves, gyorstalpaló vagy boot camp. Eleve az is probléma, hogy a jó technikusok is hiányoznak. Azok a kollégák, akik már kvázi mérnöki munkát tudnának végezni. Mivel belőlük kevés van, a mérnököket fogják be ezekre a feladatokra is, például egy bonyolultabb gép karbantartására.

A mérnökhiány elsősorban magyar probléma, vagy régiós szinten is ugyanilyen markánsan észlelhető?

Egész Európa szenved attól, hogy kevés a mérnök. Amerika is szenved. Érdekes, hogy Ázsiában valahogy jobban megy ez az oktatás. Nem tudom, hogy mi a titkuk, de ott többen választják ezt a pályát. Lehet azért, mert ez egy kitörési lehetőség: ha valaki ügyes, és nyelvet beszél, akkor átjöhet Amerikába, Európába magasabb fizetésért. Jobban tud haladni a ranglétrán, mintha más pályát választott volna. Persze ott is nehéz a mérnöki diploma megszerzése, sokat kell tanulni, sok a kihívás. De megoldható, hiszen a múltban is voltak mérnökök, most is vannak, és remélem, a jövőben is lesznek. Csak ezt a nagyobb munkamennyiséget, ezt az energiát bele kell fektetni.

A munkaerőhiányhoz mennyire járul hozzá a külföldre történő elvándorlás?

Erre nincsenek konkrét számaim, de biztos, hogy nem segíti a helyzetet. Ismeretségi körben is látok kollégákat, akik megunták a magyar mérnöki tevékenységet, és elmentek. A mérnököknél is többféle munkakör van: van, aki fejlesztőmérnök szeretne lenni, kitalálni valami újat, de néhány nagyobb céget leszámítva, erre viszonylag kevés alkalom adódik Magyarországon. A legtöbben inkább alkalmazott mérnökök, olyan értelemben, hogy gyártástechnológiát, egy gyártás fenntartását, az a körüli problémákat kell nekik megoldaniuk. Ez is mérnöki tevékenység, de nem az a vegytiszta alkotómunka, amit az egyetemen tanulnak a mérnökhallgatók, főleg a BME-n. A többi egyetem gyakorlatiasabban próbálja végezni a mérnökképzést, hogy ne csak tervezni, hanem üzemeltetni is tudjanak a dolgozók. Többek között erre találták ki a duális képzést, ami viszont nem nevezhető sikertörténetnek, mert a mérnökképzésen belül csak néhány százalékot ért el. És ki foglalkozik a 95 százalékával? Ez egy hiátus ebben a dologban.

Miért gondolja, hogy a duális képzés nem járt sikerrel?

Meg kell nézni a statisztikát, a duális képzésbe az összes diáknak csak mintegy 5-7 százaléka kerül be. Részben a cégek ellenállása miatt, ugyanis egy diák, aki épp csak érettségizett és elkezdi az egyetemet, az, ha másnap bekerül egy céghez még nem képes hatékonyan dolgozni. Nincs olyan alapvető, embrionális mérnöki ismerete, amire szüksége lehetne egy cégnek. Ugyanakkor leköti az ottani mérnökök kapacitását, hogy a diákokkal foglalkozzanak ahelyett, hogy a munkájukat végeznék. Ennél sokkal hatékonyabb és eredményesebb volt a Kandó főiskola módszere, ami ma már Óbudai Egyetemként működik, az ún. kooperatív képzés, ahol a végzés előtt került ki céghez a hallgató, amikor már sok mindenre lehetett őt használni, nem csak fénymásolásra meg kávéfőzésre. Kisebb projekteket lehetett nekik adni, és ez egy win-win szituáció volt, hiszen a diák látta, hogy az a cég hogyan működik, illetve a cég is látta a hallgatót, hogy ha itt dolgozna, hogyan tudna teljesíteni. A kiválasztásnak így nagyon jó találati pontossága volt. A másik probléma, hogy a duális képzés a hallgatóknak nagyon nagy túlterhelést jelent, ugyanis a vizsgaidőszakban és a nyári szünetben is a cégnél kellene lenni. Ez a munka világát meghosszabbítja az egyetemi éveivel, vagy másképp fogalmazva, inkább lerövidíti az egyetemi évek boldog lehetőségeit. Ezért nem nagyon kedvelik a diákok sem.

Hol kéne kezdeni a fiatalok edukációját annak érdekében, hogy minél több embert lehessen a mérnöki szakma felé csábítani?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de már óvodába is eljárunk, hogy tanítsunk a fiataloknak egy kis robotikát és ilyenkor a kislányok is nagyon szívesen játszanak ezzel. Ilyenkor ugyanis még pusztán gyerekről, és nem hölgyről beszélünk. A lehető legkorábban kellene olyan eszközöket a kezükbe adni, amik a műszaki pálya irányába viszik őket. Az EJMSZ STEMovee programja keretében a Sensirion mellett az Emerson, a Güntner, a Knorr-Bremse, az NI és a NOKIA is úgy gondolja, hogy az óvodában kell elkezdeni a pályaorientációt: minden cég a saját profilhoz illeszkedő programmal, de mégis az ovisokra kódolva ismerteti és szeretteti meg a mérnöki létet. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban az óvónők részéről is hatalmas az ellenállás, mert ha már picit grafikusan kellene programozni, vagy összerakni egy kisautót, amihez ő nem ért, azt nyilván a gyerekeknek sem fogja odaadni. Az oktatást ezután az iskolában is folytatni kellene, de ekkor újabb problémába ütközünk.

Nincs megfelelő képzettségű matematika-, fizika-, kémiatanár, és ez vonatkozik aztán a középiskolákra is. Ami meg végképp nincs, az a labor, a szertárak, a kísérleti lehetőségek – azok a dolgok, amik bebizonyítanák a fiataloknak, hogy mindez nemcsak egy képlet, egy definíció, hanem emögött érdekes, használható jelenségek vannak. A magyar közoktatás abszolút nem képes ezt az élményalapú oktatást átadni a gyerekeinknek.

Tehát a probléma megoldásához a közoktatásban kéne elsősorban változást hozni?

Pontosan, először az oktatást kéne rendbe tenni. Azt, hogy egy gyerek nem tudja, mikor volt a mohácsi vész, lehet szégyellni, de a GDP-t nem ez állítja elő, hanem az, hogy meg tud tervezni egy gépet, egy fogaskereket, egy áramkört, vagy üzemeltetni tud egy gépet. Éppen ehhez nem készítjük elő kellőképpen a pályát a gyerekek számára. Kevés a tanár, egy részük motiválatlan, és az eszközrendszer, ami ma a tanárok rendelkezésére áll, meglehetősen hiányos. Amikor én gyerek voltam, olyan szerencsém volt, hogy szakkörben építhettem rádiót, repülőt, esztergálhattam, transzformátort tekerhettem, kísérletezgethettem, hogy mi érdekel. A mai gyerekeknek erre esélyük sincs és ez egyértelműen az oktatás hiányosságát jelzi. Néhány ellenpéldát látunk csak a Szövetség másik programjának, az EJMSZ Iskola Díj Pályázatnak köszönhetően, ahol a STEM oktatás és népszerűsítés jó gyakorlatait keressük a középiskolákban, valamint ezeknek a jó gyakorlatoknak a terjesztését igyekszünk elősegíteni a pedagógusoknak szervezett tudásmegosztó rendezvényeinken.

Említette, hogy óvodában a lányok is elég érdeklődőek a műszaki tartalom iránt. Hogy látja, milyen arányban vannak jelen a nők a mérnöki területen?

A hölgyek aránya mindössze néhány százalék, pedig, ha több nő választaná a gépészmérnöki, mechatronikai és villamosmérnöki pályát, akkor már nem kellene mérnökhiányról beszélni. Az EJMSZ szakmai együttműködőként vesz részt egy PhD kutatásban, ahol egy több mint ezer fős panelkutatás első körös eredményei is azt támasztják alá, hogy a lányok mindenképp potenciális célcsoportot jelentenek. Az ő esetükben a kiemelkedőbb iskolai eredmények adottak, már „csak” a STEM iránti érdeklődésüket kell felébreszteni, a nemi sztereotípiákat ledönteni és bemutatni, hogy számukra ugyanolyan lehetséges karrierutat jelent a mérnöki pálya, mint a fiúknak. Debrecenben pl. beindult egy ún. WATCH (Women at Tech- nők a technológiában) program, aminek a célja, hogy élményszerűen tegye vonzóvá a lányok számára a STEM (a tudományos-technológiai tudományágak megjelölésére szolgáló mozaikszó – a szerk.) területeket. Ennek keretében évente néhány 10 lánnyal foglalkozunk, több céggel, illetve a helyi Agora Tudományos Élményközponttal együttműködve. Az érdekes, ahogy a fiatalok felismerik magukban ezt a lehetőséget, hogy ők ezt értik, tudják, és nagyon kreatívak. A lányokat is minél fiatalabb korban kéne ilyen irányba terelgetni, megmutatni nekik ezeket a lehetőségeket. Sőt, az EJMSZ-ben folyamatosan készítünk olyan rövid imagefilmeket, ahol bemutatkoznak a tagszervezeteinknél dolgozó mérnök hölgyek, hogy a női mivoltuk mellett is milyen jó mérnökök tudnak lenni, ill. hogyan lehet ezt összeegyeztetni ezt a fajta munkát a családdal, az egyéb kihívásokkal. Ez nagyon inspiráló lehet a lányoknak.

Tehát a nemi sztereotípiákat azzal lehet felszámolni, ha minél korábbi életkorban elkezdjük az ilyen tájékoztató jellegű oktatást?

Úgy gondolom, hogy ez egy társadalmi sztereotípia, hogy egy lány válasszon valamilyen női szakmát: legyen jogász, közgazdász, esetleg orvos. De érdekes módon az építőmérnöki területen rengeteg hölgy van, hiszen ott az ízlést is bele kell vinni, és néha a lányok ebben ügyesebbek. A korai bevonásban látom tehát a lehetőségeket. Érdemes lenne például a gyerekeket elvinni gyárlátogatásra még általános iskolás korukban. Megmutatni nekik, mi hogyan működik, és hogy egy gyárnak nem csak kéménye van, ami füstöl, hanem vannak ott érdekes munkahelyek, ahol bizony hölgyek is dolgoznak a sorok között.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára arról beszélt év elején, hogy azt szeretnék elérni, hogy 2030-ra minden második hallgató természettudományi és informatikai képzést válasszon. A jelenlegi körülményeket szemügyre véve ezt a célkitűzést mennyire tartja reálisnak?

Ez egy nagyon ambiciózus célkitűzés és nagyon örülnék neki, ha megvalósulna, viszont nem láttam egyik minisztérium részéről sem azt az intézkedési tervet, ami ezt a törekvést alátámasztaná. Ha ezt el akarjuk érni, akkor legalább olyan kiemelt módon kéne kezelni és oktatni a STEM tárgyakat, mint, ahogy az a futballképzéssel történik.

A felsőoktatás gyökeres változásokon megy keresztül. A központi, előzetes ponthatárok megszüntetése vagy a nyelvvizsga követelmények eltörlése a korábbinál több diák felvételét teszi lehetővé. Hogy látja, ez mérsékelheti a szakemberhiányt vagy inkább nagyobb lemorzsolódást idézhet elő?

Egészen biztos vagyok abban, hogy ez sajnos híguláshoz fog vezetni. Ma egy jó mérnök nem tud megélni, ha nem beszél nyelvet. Csak B kategóriás lehet, hiszen a tudományt nem magyarul írják, hanem általában angolul. Ha valaki bekerül egyetemre, és nem tud angolul, hátrányosan tud csak tanulni, hiszen nem fér hozzá azokhoz a friss, modern információkhoz, amikre szükség van. A ponthatár levitelénél is már látunk ilyen problémákat, hogy az első félévben tulajdonképpen egy felzárkóztatási programot kell végezni, megtanítani a szögfüggvényeket meg bizonyos matematikai ismereteket, amiket a középiskola nem tudott vagy nem is akart a gyerek fejébe ültetni. Ez nagyon nagy baj, mert az egyetemnek már nem ezzel kellene foglalkozni. A cél az lenne, hogy oda olyanok kerüljenek be, akik már készen állnak az egyetemi oktatásra. Az egyetem viszont abban érdekelt, hogy minél több hallgatója legyen. Nem az a lényeg, hogy a hallgatónak tudása legyen, vagy végezzen. Beindulnak a hatalmas évfolyamok, és általában borzasztó nagy a lemorzsolódás. Ezzel a döntéssel szerintem még nagyobb lesz, mert az első 1-1,5 évben nagyon sokan ki fognak potyogni.

Nagyon jó lenne átgondolni a nemzeti alaptantervet. Nem abból kellene kiindulni a hagyományok alapján, hogy 300 évvel ezelőtt mit tanítottunk. Inkább azt kellene megnézni, hogy a végzős gyerekeknek ma mire van szükségük. Nyelvtudásra, kommunikációra, csapatmunkára, kreativitásra, kritikus gondolkodásra és némi tárgyi tudásra. A tárgyi tudást az interneten pillanatok alatt fel lehet szedni, csak meg kell tanítani nekik, hogy hogyan kell az internetet használni. A cél az lenne, hogy Európában használható, értelmes, új értéket előállító kollégákat tudjunk kihozni az iskolából. A mai egyetemi képzések azonban sajnos nem ilyenek.

Ha a felvételi rendszert félretesszük, akkor az egyetemi oktatás egyébként jól funkcionál, vagy esetleg ott is módosításokat kellene eszközölni?

A középiskolákat kellene fejleszteni, felhozni egy magasabb szintre, és nem az egyetemi szintet lejjebb vinni. Ki akar egy olyan liftben, pláne repülőben utazni, amit egy félművelt mérnök tervezett? Természetesen az egyetemnek is meg kell tanulnia bizonyos dolgokat, jobban az életre kellene nevelnie. Nem az a lényeg, hogy lineáris algebrát tanítsunk a gyerekeknek. Persze annak az alapjait is meg kell adni, de nem szabad túlzásba vinni. Ez egy nagyon érdekes kompromisszum, hogy mennyi elméleti és mennyi gyakorlati tudást vigyünk be, és ne csak arra hajtson az egyetem, hogy minél több hallgatója – azaz árbevétele – legyen. Nekem nem nagyon tetszik, hogy számos egyetem külföldi hallgatókkal tölti fel a sorait, mert az magas árbevételt biztosít. Az egyetemeknek az a történelmi küldetésük, hogy a honfitársaink tudásszintjét emeljék. Ha emellett oktat külföldieket is, az nem baj, de nem ennek kellene lenni a prioritásnak. Az EJMSZ tagszervezetei egyetértenek abban, hogy elengedhetetlen az egyes felek (közoktatás, felsőoktatás, ipari szereplők) közötti párbeszéd elindítésa. Erre a Szövetség több kísérletet is tett már, konferenciáin rendszeres – az ilyen szempontból – heterogén közönség, a témákat is rendszeresen így választjuk meg, ezzel is hidat képezve a szereplők között. Minden esetben nyitottságot tapasztaltunk minden oldalról, ami miatt országos szintű konzultáció elindítását és egy erre specializált platform kialakítását tervezzük.

A gyakorlati tudás átadását hogyan lehetne jobban fókuszba helyezni?

Az egyetemi laborokat is jobban fel kellene szerelni, és a kooperatív képzés lenne a jó megoldás. Amikor a végzés előtti utolsó félévben kihelyeznék a fiatalokat a cégekhez, akkor annak ne az legyen a dolga, hogy elméleti tárgyat oktasson a gyereknek, hanem azoknak gyakorlati alkalmazását. Természetesen ez is nehéz, mert egy kkv nem biztos, hogy ilyet tud fogadni, és nem biztos, hogy tudja produkálni azt a szintet. Ez elsősorban a nagyobb vállalatok lehetősége. Azt kéne csinálni, amit az orvosi képzések esetében is láhatunk. Azok összeépültek a gyakorlati oktatással, a klinikákkal, kórházakkal, ami tulajdonképpen a legjobb módszer. Az iparban sajnos egyelőre nem sikerült ennek a kiépítése.

Egy korábbi interjúban említette, hogy újra vissza kéne állítani a mérnöki hivatás rangját, mert ezzel is vonzóbbá válna a pálya. A kedvező fizetések mellett mivel lehetne leginkább elérni ezt a törekvést?

A mérnöki hivatás rangja ott kezdődik, hogy anyagilag megbecsülik a szakembereket. Ez ma már nagyjából rendben van. Több 100 ezer forintos kezdőfizetéssel indulnak a mérnökök, a nagyon jók akár milliós nagyságrendben is kereshetnek még beosztott mérnökként is. A probléma akkor mutatkozik, amikor egy-egy projekt tervezésekor takarékossági, finanszírozásbeli megfontolások miatt egyszerűen lehúznak néhány olyan funkciót, amikre egyébként hatalmas szükség lenne. Közlekedés terén rengeteg ilyen példát lehet látni, amikor mondjuk egy út tervezésekor megspórolják a balra vagy jobbra kanyarodó sávot. Ilyenkor az út kapacitása lényegesen kisebb lesz, mert a visszakanyarodók torlasztják a forgalmat. Ez azt jelzi, hogy a mérnöki szaktudást nem ismerik el eléggé, helyette leegyszerűsített megoldásokat választanak az ésszerű, jó megoldással szemben.

Ön szerint ez egy kizárólag mérnököket érintő probléma, vagy általánosabb jelenség?

Gondolom más szakmákat is érint. Ott van az egészségügy, az oktatás, ott sem biztos, hogy azok a megoldások születnek, amik a leghasznosabbak, hanem azok, amiket a döntéshozók jónak gondolnak. Nézzük meg, hogy a parlamentben hány mérnök csücsül. Nemzetközi összehasonlításban mi a legkevesebb mérnököt tudjuk felmutatni, szemben mondjuk a skandináv országokkal vagy Németországgal.

Ha már a megbecsültségről beszéltünk, akkor térjünk ki a fizetésekre. A magas infláció hogyan alakította a reálbéreket a mérnököknél?

Ez cégenként nagyon változik. Az a vállalat, ahol én dolgozom, szinte 100 százalékban kompenzálta ezt, de vannak cégek, ahol csak a töredékét. Illetve több cég alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy nem nagyon emeltek, viszont aki el akar menni, és már van egy írásos ajánlata a konkurenciától, annak megadják azt az összeget. Úgy gondolom, hogy humánpolitikai szempontból ez nem egy gyümölcsöző megoldás. Lehet, hogy rövid távon olcsó, de hosszú távon így nem lehet megtartani a mérnököket. És főleg nem lehet őket motiválni.

A magyar fizetések hogyan alakulnak a régiós országokhoz képest?

Egyértelműen alatta vagyunk, német és svájci viszonylatban 2-3-szoros lehet a különbség. Külföldön munkát vállalni azért nem annyira egyszerű, ehhez kell megfelelő nyelvtudás, olyan beállítottság, hogy az ember ezt felvállalja, valamint olyan családi állapot, hogy nem kell a szülőket, nagyszülőket gondozni. Nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel. IT területen sokkal nagyobb az elszívás, mert azt home office-ban is lehet csinálni. Teljesen mindegy, hogy Budapesten, a Hawaii-szigeteken vagy egy new york-i irodában ül valaki. Nagyjából ugyanazt tudja produkálni. A mérnöknek viszont ott kell lenni a helyszínen, csak néhány dolgot lehet otthonról csinálni.

A mérnökhiány kapcsán beszéltünk az oktatás szerepéről, a nők elhelyezkedésének lehetőségéről és a fizetésekről is. Tud olyan európai példát említeni, ahol ezekre a kérdésekre sikerült működőképes választ adni és ezáltal növelni ennek a szakmának a népszerűségét?

Az egyik ilyen példa Finnország, ahol nagyon bölcs módon a kormánypárti és az ellenzéki felek megegyeztek abban, hogy mi a stratégia és összerakták a rendszert úgy, hogy nem számít, ki van kormányon. Ez egy nagyon nagy előny, mert nem kell állandóan átalakítani meg leporolni a rendszert attól függően, hogy mi a következő választási eredmény. Ők nagyon nagy hangsúlyt fektettek a STEM-re. Nem véletlen, hogy a NOKIA a gumicsizmagyártástól eljutott a mobiltelefonig. Vagy ott vannak az ázsiai kistigrisek, akik szintén az oktatással hozták fel magukat. Mert azt mondták, hogy nincs annyi nyersanyaguk, annyi egyéb forrásuk, egyedül a tudásra lehet építeni, ezért arra fektettek nagy hangsúlyt, és ma ott van Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, megkerülhetetlen szereplői a mai világnak. Az egyenjogúság náluk még nehezebb, mert a lányok általában egy kicsit dolgoznak, aztán férjhez mennek, és otthon maradnak a gyerekekkel. Ennek ellenére nagyon sok ázsiai mérnök hölggyel lehet találkozni.

Számos kelet-ázsiai nagyberuházás jön Magyarországra, ami tovább növeli a munkaerő iránti igényt. Mit gondol ez milyen lehetőségeket teremt az itthoni mérnökök számára. Illetve ilyen nagy projektek esetében mekkora az esélye, hogy külföldről ide tudunk csalogatni még több mérnököt?

Úgy gondolom, hogy a távol-keleti gyárak a saját mérnökeiket hozzák magukkal, ők pedig nagyon vigyáznak arra, hogy a tudásukat ne nagyon osszák meg mással. Amit ezekben a gyárakban kell csinálni, az nettó összeszerelés. Betartjuk a környezet- és munkavédelmi előírásokat, és eladjuk a készterméket. Nem hiszem, hogy túl sok magyar mérnököt fognak felvenni, legalábbis kezdetben semmiképp. Malajzia csinált olyat, hogy akkor adott adókedvezményt bármelyik külföldi beruházáshoz, ha az a cég K+F központot is létrehozott. Ez így már teljesen más, mert lehet, hogy pillanatnyilag nincs meg a tudás, de az ottani, helyi emberekkel feltöltött K+F intézet a technológiai transzferhez hozzájárul. Lehet, hogy holnapután lesz egy olyan maláj cég, amelyik az ott tanult információkból egy saját gyárat fog létrehozni. Nálunk a kormány ilyen jellegű kikötéseket soha nem tett.

Összességében hogyan teljesít Magyarország az ilyen K+F központok létrehozásában?

Tagadhatatlan, hogy van néhány, főleg Budapesten és környékén. Ők időben felismerték ezt, és akár több ezres mérnöki gárdával dolgoznak. De a többiektől, ahol kicsi a hozzáadott érték, ezt már nem követelték meg. Nem azt mondom, hogy ezért nincs mérnök. Nem, ez egy demográfiai probléma, egyre kevesebben születünk. Inkább örüljünk, hogy ők itt vannak, mert az a tudás, amit megszereznek, és esetleg céget váltanak, azt vihetik tovább. Az átlag magyar műszaki intelligencia ettől emelkedik, és ha benne vannak az igazi csúcstechnológiában, élvonalbeli fejlesztéseket végeznek, az mindenkinek jó. Rájuk kell ügyelni, hogy itt is maradjanak.

Fotó: Kerekes Sándor