Így semmizhet ki rengeteg magyart a saját párja: mire észbe kapnak, sokszor már késő

Mindenekelőtt érdemes definiálni azt, hogy mi is az az abúzus, azon belül is a pénzügyi abúzus. Ha ugyanis ez a kérdéskör felmerül a leggyakrabban az embereknek a fizikai bántalmazás jut eszébe. Azonban minden abúzusnak minősül, ami valaki, vagy valami ellen irányul és a célja a károkozás. Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint minden bántalmazásnak minősül, ami a másikban szégyenérzetet szül, vagy fájdalmat okoz, az bántalmazásnak minősül.

Azonban a hatalommal való visszaélésnek különböző formái vannak, amiket nem biztos, hogy érdemes egymástól teljesen függetlenül tárgyalni. Ugyanis olyan nem létezik, hogy egyfajta abúzus jelenik meg csak, ezek általában csoportosan érkeznek.

Alapvetően ez egy folyamat. Nem egyik napról a másikra jut el a kapcsolat erre a pontra. Egy abuzáló embert önös cél vezérli alapvetően. Így az abúzus több változatát is használja tudatosan, vagy tudat alatt. Ez azt jelenti, hogy egy abúzus csomag az, ami ilyenkor alapvetően megjelenik. A célja, hogy elhitesse a másikkal – hol szépen mondva, hol csúnyán –, hogy ő kicsi, kevés és alapvetően egy senki. A lényeg, hogy egy idő után az ember azonosul ezzel a leértékeltséggel. Olyan, mintha az bántalmazó embereknek egy egész fegyvertárja lenne: hol ezt húzza elő, hol azt

– fogalmazott dr. Makai Gábor, amit a Pénzcentrumnak Gregor Anikó, szociológus, egyetemi docens is alátámasztott.

Mindenképpen felhívnám arra a figyelmet, hogy a különféle hatami egyenlőtlenségekben a hatalommal való visszaélésnek nagyon sok formája van. Mára ezek az abúzus típusok darabjaira estek szét, azonban igazság szerint nehezen elképzelhető egy olyan szituációt, ahol van egyféle abúzus típus, ami mellett nem jelenik meg egy másik formája a kérdésnek. A valóságban sem fordul ez így elő, tehát erről a jelenségről félrevezető lenne így beszélni, teljesen elkülönítve a bántalmazás más fajtáitól

– mondta el Gregor Anikó, hozzátéve, hogy a hasonló fogalmakkal önmagukban is óvatosan kell bánni.

Ma már szinte mindenre ráhúzzuk, hogy abúzus vagy trauma. Azonban ezek mögött társadalmi okok vannak és éppen ezért nem szabadna hagynunk, hogy feloldódjanak ezek a fogalmak. Mert ha ez megtörténik, akkor a konkrét eseményeket nem fogjuk tudni megragadni, amik tényleg traumatikus élmények. Éppen ezért gondolom, hogy fontos elkülöníteni azt, hogy mi ennek a problémának a gyökere, ahelyett, hogy csak a felszínt kapargatnánk. Ebben is vannak fokozatok ugyanis

– vélekedett a szociológus.

Ha pénzügyi abúzusról beszélünk, akkor a legtöbbünknek a párkapcsolati problémák, és az ott lévő anyagi korlátozás ugrik be. Ilyen az, ha valaki egy kapcsolatban kontrolálja a másiknak a költési szokásait. Azaz megmondja, hogy mire és mennyit költhet, folyamatosan monitorozza, hogy a párja mire és mennyit adott ki – amit rendszeresen számon is kér, esetleg büntet, ha nem tetszik neki, amit lát – vagy teszem azt zsebpénzt kap a rosszabbul kereső.

Tehát például, ha valaki nőként közszolgáltatásban alacsony fizetésért dolgozik, és mellette a társa pedig a versenyszektorban háromszor-négyszer annyit keres, akkor rögtön a háztartáson belül is létrejön egy olyan egyenlőtlen szituáció, amiben a nő nagy velőszínűséggel egyedül meg se tudná közelíteni azt az életszínvonalat, amiben élnek. Sőt, lehet még egyedül a lakhatását sem tudná kifizetni, ha csak abból a jövedelemből kellene megélnie, amit ő egyénileg keres

 – magyarázta Gregor Anikó, aki szerint a probléma gyökere onnan eredeztethető, hogy sokszor hatalmas a bérkülönbség a nők és a férfiak között. Dr. Makai Gábor viszont nem menne ennyire messzire, amikor a probléma okáról beszélünk.

Ami fontos, hogy tulajdonképpen a pénzhez, és a pénzről való beszélgetés a legtöbb emberben kialakított egy szégyenérzetet. Tabusítottuk ezt a fogalmat, az erről való nyílt diskurzust. Ennek részben az az oka, hogy nem mindegy, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk a pénzhez, hiszen az is szerepet játszik alapvetően, hogy mennyi pénzünk van, és hogyan tudunk vele gazdálkodni. Sőt, az is fontos, hogy ki honnan jön, milyen mintát látott a gyerekkorában. Ezeket ugyanis hozzuk magunkkal. Azaz a gyerekkori minta, és az, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk a jelenlegi anyagi helyzetünkhöz – tehát mennyit keresek, mennyi tartalékom van, etc. – határozzák meg a jelenlegi hozzáállásunk a kérdéshez

 – kezdett bele a magyarázatba a klinikai szakpszichológus, kiemelve, hogy egy párkapcsolatban alapvetően kardinális kérdés a pénzről való kommunikáció, amit sokan a végletekig húznak egyfajta struccpolitikát folytatva. Pedig, ha nem tisztázzuk ezeket a kérdéseket időben, akkor az hatalmas sebet üthet.

A pénzügyi abúzus legismertebb formája: a párkapcsolati bántalmazás

A probléma akkor lép fel, ha van egy aszimmetria, és az egyik ezzel a helyzettel visszaél. Tehát megpróbál bűntudatot kelteni, vagy alárendeltség, kiszolgáltatottság érzését kelti a másikban. Azaz a pénz segítségével manipulálja a másik felet. Ez pedig egy abúzív magatartás, ami hosszútávan rombol: az ember önértékelését, önképét roncsolja, hogy ha valaki benne ragad egy ilyen helyzetben

– tette hozzá a pszichológus, amivel vissza is kanyarodunk az alap problémához. A bérkülönbségekhez.

Fontos kiemelni, hogy önmagában nem az az abuzáló, ha valakinek több vagy kevesebb pénze van, hanem az, ha ebből az aszimmetriából próbál a másik elnyomásával egy jobb pozíciót létrehozni. Az esetek többségében egyébként az szokott manipulálni, aki alapvetően a háttérben önértékelési gondokkal küzd, kevésbé van megelégedve önmagával. Sőt, azt is gondolom, hogy a legtöbbször az elhagyástól való félelem, vagy a szeretet megvásárlása áll a háttérben. Azaz saját magában, a szerethetőségében nem bízik és visszaél ezzel az aszimmetriával. Az érdekes az, hogy annál, aki benne marad egy ilyen kapcsolatban, szintén megfigyelhető ez az önértékelési zavar, így nem mer szakítani és benne marad egy ilyen kiszolgáltatott kapcsolatban

– magyarázta a jelenséget pszichológiai szemszögből dr. Makai Gábor. Azonban maga a probléma Gregor Anikó szerint a társadalmi és nemi különbségekből tevődik össze, hiszen a pénzügyi abúzus ezen formája mindössze a jéghegy csúcsa.

Amikor konkrétan az a helyzet fordul elő, hogy valaki nemcsak a fizikai szabadságában van korlátozva, hanem abban is, hogy hogyan költheti el a háztartásnak a pénzét, vagy be kell számolnia fillérre pontosan, hogy mire költ, az, ami a legjobban kimeríti a pénzügyi abúzus fogalmát. De nagyon ritka, hogy ez ne társuljon más erőszakos, vagy a szabadságot korlátozó lépésekhez

– emelte ki a szociológus, hozzátéve, hogy a kérdéskör gyökerei szerinte oda nyúlnak vissza, hogy a társadalomban a nők és a férfiak milyen típusú munkát töltenek be, illetve azzal mennyi pénzt tudnak hazavinni. Tehát a pénzügyi abúzus az egy hosszú folyamat végterméke, ami alatt nagyon súlyos társadalom- és nemiszerkezeti egyenlőtlenségek lapulnak.

A tapasztalat azt mutatja, hogy minél magasabb iskolai végzettséget tekintünk, annál inkább elválnak egymástól a nő-férfi jövedelmek. Ennek oka, hogy egyre jobban szóródik azoknak a foglalkozásoknak a skálája és az ott megszerezhető béreknek a skálája, amiket meg lehet szerezni egy pozícióval. Ezzel ellentétben a 8 általánost végzetteknél is van valamilyen szinten jövedelembeli különbség, ha egyáltalán el tudnak helyezkedni valahol. De nagyjából hasonló presztízsű és minőségű munkát tud betölteni, így nincs akkora nagy jövedelmi különbség kettőjük között. Míg mondjuk az általános iskolában tanító nő, és az IT szektorban dolgozó férfi fizetése között (akik elég gyakran egy pár) hatalmas különbségeket lehet észrevenni

– mondta el Gregor Anikó, hozzátéve, hogy mindeközben mind a mai napig a nők feladata a legtöbb családban a házimunka elvégzése, a betegápolás, a főzés, mosás, takarítás, miközben a gyereknevelés is az ő felelősségük. Ez pedig mind ingyenmunkának számít.

Nemcsak a magyar társadalomban, hanem globális jelenségként is leírható, hogy mindezt a mai napig a nőktől várják el. Az már más kérdés, hogy egy adott társadalomban, lokálisan különféle osztályhelyzetekben élő nők számára mennyire szűk, vagy tág a mozgástér. Egy szegényebb, rosszabb társadalmi helyzetben lévő nőnek logikusan több munkát, energiát kell beleadnia egy háztartás vezetésébe, míg a magasabb társadalmi osztályba tartozó nők, akik iskolázottabbak, több lehetőségük van, többet láttak a világból – és maga a társadalmi közeg is, amiben élnek— nagyobb mozgásteret jelent. De maga az alapdinamika, hogy a nőnek a feladatai a fentiek, az alapvetően nem változott. És ez nemcsak a párkapcsolatban élőknek a számlájára írható, hiszen az őket körülvevő intézményi struktúra olyan, hogy nincsen normális iskola és egészségügy, így neki kell belépni, amikor valaki mondjuk lerokkan, vagy megbetegszik a családból

– vélekedett a szociológus, aki szerint a férfiak iránt igy ugyanúgy vannak olyan társadalmi elvárások, amik csak mélyítik ezt a problémát.

A férfiakkal szemben is vannak olyan elvárások, amik ezt a jelenséget csak elősegítik. Ilyen az, hogy még mindig rájuk tekint a társadalom, sőt a munkáltatók is fő kenyérkeresőként, tőlük várják el, hogy eltartsák a családjukat. Ezzel szemben a nőkre a munkáltatók még mindig időzített bombaként tekintenek, hiszen bármikor kieshetnek egy bizonyos életkori szakaszban a munkaerőpiacról, miután teherbe eshetnek. Ez pedig mind-mind ráerősít erre az egyenlőtlen struktúrára és kitermeli a béregyenlőtlenséget

– fűzte hozzá Gregor Anna, kiemelve, hogy bár friss adatokat még nem tud mondani, de a 2012-es országos kutatásban a párkapcsolatban élő megkérdezettek 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nő keres többet, 17 százalékuknak volt egyenlő a fizetése, és 68 százalékban a férfi jövedelme volt magasabb. Utóbbi kategória felében kifejezetten sokkal magasabb. A 15 százalékba azonban beletartozik az is, hogy a férfiak már nyugdíjba mentek, a nőnek viszont így könnyen magasabb lehet a fizetése, mint a férfi járuléka. Az pedig, ha egy nőnek magasabb a jövedelme, az könnyen javíthat a háztartáson belüli pozícióján.

Mindezek mellett azt is érdemes megemlíteni, hogy ugyanebben a kutatásban a párkapcsolatban élők kétharmada (68%) nyilatkozott úgy, hogy közös számlán vannak, 8 százalékuknál a férfi, 17 százalékuknál a nő kezeli a pénzt. Minél alacsonyabb státuszú párokat nézünk, annál jellemzőbb a női pénzkezelés, a magasabb státuszúakra jellemzőbb, hogy a jövedelem valamekkora részét beadják a közösbe, de a maradékot megtartják maguknak.

A szociológus szerint ez jellemzően azért alakulhatott ki, mert a szociális ellátásokat jellemzően a nők kapják. Ezzel ők sokszor egy kiszámíthatóbb jövedelemhez jutnak, mint a férfiak, akik gyakran idénymunkákból, vagy közmunkából élnek. Ezzel párhuzamosan pedig a háztartás költéseit is jobban felügyelhetik. Ez Gregor Anikó szerint azért lehetséges, mert a keveset kell jól beosztaniuk és az, hogy valaki jól osztja be a pénzt egy háziasszonyi virtussá vált.

Azonban nem csak a bérkülönbségek miatt alakulhat ki pénzügyi abúzus, hiszen az ilyen probléma a munkáltatók körében is igen gyakori.

Ténylegesen vannak kizsákmányoló munkáltatók, akik tulajdonképpen ráéreznek arra, hogy kiket lehet úgymond kihasználni és a végletekig mindent kitaposni belőlük úgy, hogy még ők érezzék magukat kellemetlenül. Miközben pénzben nem honorálja azt a teljesítményt, amit elvár a munkavállalótól. Ebben az esetben az az abúzus, amikor valaki teljesít, de a munkáltató alapvetően csak kritizál és kizsákmányol. Arra bazírozva, hogy a munkavállaló úgyse mer lépni, miközben – ugyanúgy, ahogyan a párkapcsolatok esetében – elhiteti, hogy a munkavállaló labdába se rúghatna más cégeknél és az utcára kerülne

– hívta fel a figyelmet dr. Makai Gábor, aki szerint fontos tisztázni, hogy ebben az esetben is, ahogyan a párkapcsolatok esetében, itt is egy hosszú folyamat az, hogy valaki belecsússzon ebbe a spirálba és ne tudjon kilépni abból.

Ha önmagamat nem látom reálisan, akkor könnyen bele tudok csúszni egy olyan állapotba, helyzetbe, munkába vagy kapcsolatba, ahol tulajdonképpen én egy idő után én meghaltam, már csak kapaszkodom, miközben nem látom át és nem látom be, hogy amiben vagyok az már csak rombol. És itt jelenik meg az abúzus, hogy az abuzáló csak rombol és megjelenik a destrukció

– zárta a gondolatát a klinikai szakpszichológus.