Siralmas állapotban van a magyar dolgozók egészsége: sokan a nyolc órát sem tudják lehúzni

Pénzcentrum: Előző évben szinte lehetetlen volt megmondani, hogy mennyire érinti majd mélyen a magyar gazdaságot az energiaválság és az ebből gyűrűző egyéb hatások, most viszont Európaszerte egy lassú visszarendeződést látunk, ami idehaza is bizakodásra adhat okot. Hogy látja, átvészeltük azt az időszakot, amikor jelentős elbocsátási hullámoktól kell tartani?

Baja Sándor: Azt gondolom, hogy elbocsátási hullámtól nem nagyon kellett tartani, mert a covid annak idején azt tanította meg a munkáltatóknak, hogy egészen az utolsó pillanatig nem szabad elengedni a kollégákat, mert utána nagyon nehéz őket pótolni. Ráadásul sokkal többe kerül nemcsak betanítani, hanem meggyőzni őket arról, hogy jöjjenek vissza a céghez, miután egyszer már megváltak tőlük. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ahogy Európa minden országában, úgy Magyarországon is van egy demográfiai tendencia: nálunk minden évben 35-40 ezerrel többen mennek nyugdíjba, mint ahány 18 éves gyerek van. És akkor még nem beszéltünk a migrációról. A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés után a nyugat-európai visszapattanás sokkal lassabb volt. Akkor azt láttuk, hogy fokozatosan visszaáramlanak a magyarok, utána viszont a gyenge forint ismét elindította őket külföldre. Most ugyan megint erősebb a forint, de kérdés, hogy a munkaerő mit fog csinálni. Azt ugyanis látjuk, hogy tömegével tűnnek el a magyar bankokból a lakossági megtakarítások.

Tehát hiába erősödik a forint, a bizalom nem nagyon van meg benne. Ha haza is hozza a Szlovákiában megkeresett pénzét a magyar munkavállaló, egyre kevesebb forintot kap érte.

Ha már a külföldi munkavállalásnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a KSH szerint ismét 100 ezer fölött van a külföldön dolgozó magyarok száma – ezzel lényegében kezdjük megközelíteni a Covid-járvány előtti időszak számait.

Ez a hivatalos statisztika, de ennél sokkal több magyar tartózkodik külföldön. Elég megnézni, hogy csak Londonban hány magyart regisztráltak és láthatjuk, hogy sokkal nagyobb számokról van szó (a brit belügyminisztérium szerint 2022 végén csaknem 172ezer magyar nyújtott be letelepedési kérvényt – a szerk.). Ha az ember odaáll az Ipoly hídjára, ami átvisz Párkányba, megdöbbenve láthatja, hány magyar rendszámú autó kel át rajta, ahogy az is megdöbbentő, ami az osztrák határon történik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Nyugat-Európában a Covid után elhatározták, hogy ideje visszaiparosítani, mert nem szabad ennyire függeni a távoli gyártókapacitásoktól. Ha ezeken a helyeken egyszer beindul a gyártás, honnan lesz nekünk munkásunk? Megint csak keletről.

EZ IS ÉRDEKELHET

Milliós fizetéssel csábítják külföldre ezeket a magyarokat: egyre többen hagyják el az országot

Hollandiába 60 napi munkára 4000 euróért, azaz átszámítva 1,5 millió forintért toboroznak ápolókat.

Az utóbbi időszakot jellemző brutális infláció miatt nagy problémát jelentett az is, hogy nem tudtak növekedni a reálbérek. Az infláció ugyan elkezdett csökkenni, de még áprilisban is 24 százalék körül alakult. Mindez, hogy csapódott le a munkaerőpiacon és mennyire sarkalta a magyar munkavállalókat arra, hogy váltsanak?

Az év elején volt egy felmérésünk, ami a Magyarországon működő cégek jelenlegi gazdasági helyzethez történő alkalmazkodásáról, illetve az előttük álló HR-kihívásokról szólt. Az emberek többsége nyilván látja az infláció mértékét, és ehhez igazítja a fizetésemelésről alkotott képét. Ehhez képest a felmérésünk azt mutatta, hogy a cégek mindössze 1 százaléka emelt 20 százalék felett, de 15-20 százalék közötti emelést is csak elenyésző mennyiség tud felmutatni. A döntő többség egyszerűen nem tudja követni az inflációt. Megkérdeztük az árbevétel-várakozásokat is, és a cégek 90 százaléka 15 százalék alatti növekedést, sőt 9 százalék csökkenést vár. Azaz az inflációt nem tudják megközelíteni.

A dolgozói elvárást tehát nem jókedvből vagy profitmaximalizálásból nem követik le a cégek, hanem egyszerűen képtelenek erre. A dolgozó meg az elmúlt években megszokta a jelentős reálbér-növekedést, és ha most ezt nem látja, akkor elkezd körbe-körbe szaladgálni.

Összességében a magyar dolgozók 14 százaléka váltott munkát 2022 második felében, az idei első fél évben pedig 29 százalék tervezi ugyanezt. Egyébként tavaly ilyenkor még ennél is nagyobb számokat láthattunk, 2021 második felében 17 százalék váltott, és 30 százalék akart. De az is egy érdekes és tanulságos dolog, hogy míg a fehérgallérosoknak csak a 12 százaléka váltott tavaly a 2. félévben, és 24 százalék gondolkozott ezen, a fizikai dolgozók között 18 váltott, és 30 szeretne máshova menni. A megélhetési problémák őket ugyanis hamarabb falhoz kényszerítik, és a fizetés még mindig messze a legkiemelkedőbb kritérium a munkahelyválasztásban. Sokkal magasabb, mint bárhol Nyugat- Európában. Németország vagy Norvégia esetében nyilván nem ez a fő szempont, mert teljesen más szintről indulnak és nincs ekkora inflációjuk sem.

Tehát a magyar dolgozók próbálnak körbemenni, de azt látják, hogy sehol sem adnak több fizetést. Mi, munkaerő-közvetítők meg azt látjuk, hogy sokan belekezdnek a kiválasztási folyamatba, elmennek az interjúra, megkapják az ajánlatot, és végül azt mondják, hogy köszönik szépen, én ezt mégsem kérem. Visszamennek az eredeti munkahelyükhöz, ott próbálják lobogtatni az ajánlatot és kicsikarni magasabb bért. Ez azért van mert különben sokan jól érzik magukat az adott helyen, ezért inkább maradni szeretnének.

És a fizetés mellett még milyen szempontokat vesznek figyelembe a munkakeresés során a magyarok?

Azt látjuk, hogy a fizetés mellett a munka-magánélet egyensúlya válik egyre fontosabbá. Egy ismerősöm meghirdetett egy targoncavezetői állást, amire egy évvel ezelőtt még képtelen volt embert találni, most meg hirtelen kapott 80 jelentkezőt. Egyikük sem volt munkanélküli, de 3 műszakban dolgoztak, és szerették volna lecserélni a munkájukat egy olyanra, ami egyetlen műszakos munkavégzést és több szabadidőt tesz lehetővé. Szóval, amikor aktív munkakeresőkről beszélünk, akkor fontos kiemelni, hogy nincs itt új munkaerő, csak a már meglévő dolgozók szeretnének jobb feltételeket, például több időt tölteni a családjukkal. Emellett a lokáció is nagyon fontos számukra. Az ugyanis belátható, hogy amikor egy nagy gyártó cég 1,5-2 órát buszoztatja a dolgozókat, az hosszú távon nem fenntartható. 8 óra munka, meg 3-4 óra ingázás - ez egy idő után fizikailag és pszichikailag is tarthatatlan. Ezek a munkáltatók próbálták elősegíteni a letelepedést a gyár környékén, de ez nem nagyon sikerült, főleg az Alföldön, ahol olyan alacsonyak az ingatlanárak a kisvárosokban, hogy ha eladják, nem tudnak átköltözni nagyobb városokba, például Kecskemétre.

Sokszor hallani, hogy a magyar dolgozók híresen röghöz kötöttek. Ez más európai országra is jellemző?

Ez igaz. Ha megnézzük például Németországot, akkor láthatjuk, hogy nem csak Berlinre korlátozódik minden, hanem rengeteg lehetőség van Frankfurtban, Münchenben, Stuttgartban, Hamburgban és más városokban, így ott elég gyakori a váltás. Ezért nem vesznek a németek lakást, hanem inkább bérelnek. Tegnap éjjel érkeztem haza Romániából, ott is eléggé röghözkötöttek az emberek, viszont abban segítenek a munkáltatók, hogy hétfő reggel elviszik a munkásokat a gyárba Temesvárra, Bukarestbe vagy az iparvidékekre, és pénteken visszaviszik őket. Közben pedig nagyon kulturált környezetben próbálnak nekik szállást, meg meleg ételt adni és így próbálják meggyőzni őket arról, hogy nem érdemes Nyugat-Európába menni, ha ott fizetni kell a drágább albérletet meg az étkezést. Hónap végére így is-úgy is nagyjából ugyanannyi marad a zsebükben. A románok egyébként híresek arról, hogy 4-5 millióan külföldön dolgoznak, ilyen szempontból sokkal nagyobb a baj náluk, mint nálunk.

Több ízben is hallottuk már a kormány részéről, hogy ma Magyarországon csak az nem dolgozik, aki nem akar. Jelenleg van legalább 200 ezer ember az országban, aki nem dolgozik. Ők miért nem tudnak elhelyezkedni?

Valóban nagyon sokan, főleg a politikusok próbálják ezt egy mondatra leegyszerűsíteni, de ez egyszerűen nem lehetséges. Nyilván vannak földrajzi problémák: bizonyos dél-somogyi vagy alföldi településen sokszor nagyon röghöz vannak kötve az emberek, és próbálnak közmunkából meg alkalmi munkából megélni – őket például lehetne és kéne mozgósítani. A fiataloknál is lehetne sok okot keresni. Magyarországon sokkal kevesebb fiatal dolgozik, mint például Hollandiában. A fiatalok utáni munkáltatói kedvezményeket nem minden cég tudja igénybe venni, csak a diákszövetkezetek, ami szűk keresztmetszetet okoz.

Aztán említhetjük azt is, hogy sok ember egyszerűen képtelen nyolc órát végigdolgozni, amiben nyilván közrejátszik a magyar emberek egészségi állapota is.

Az 55 év feletti korosztálynál megfigyelhető, hogy jelentős részük kiesik a munkaerőpiacról, ami azt bizonyítja, hogy nem az a lényeg, hogy meddig élünk, hanem az, hogy meddig élünk egészségesen. Ilyenkor jöhetne a részmunkaidő kérdése, ami nálunk azért sajnos rettenetesen fejletlen és rugalmatlan. Persze ebben tapasztalható némi fejlődés, mert a 90-es években volt arra példa, hogy egy nagy áruházláncban 60 órákat dolgoztatták az embereket. Most már azonban nincs ilyen, helyette megkérdezik tőlük, hogy „mikor szeretnél jönni, mikor alkalmas neked”? És ez alapján próbálják a műszakokat beosztani. Nyilván a munkáltatók is rájöttek, hogy ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Persze most is van olyan, hogy valaki rengeteg munkát vár el, de azért cserébe sokkal többet fizet a dolgozónak. Amelyik munkáltató ezt nem tudja kigazdálkodni, az inkább megpróbál rugalmas lenni. Az employer brandnek meg a dolgozók motiválásának több útja is van.

Az elhangzottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy a munkaerőpiac szinten tartása az egészségügy egyidejű fejlesztése nélkül nem valósítható meg.

Nem vagyok egészségpolitikus, csak egy személyes történetet mondok el. Magyarországon egy nagyon kedvelt béren kívüli juttatás a magánegészségügyi szolgáltatás. Amikor a cseh kollégákkal tárgyaltunk arról, hogy milyen juttatásokat kéne adni a kollégáknak jövőre, felhoztam a nagy ötletet, hogy miért nem fizetünk magánegészségügyet, ők meg teljesen elcsodálkozva néztek rám… Náluk az állami egészségügy tökéletesen működik, ugyan miért kéne privátba menni? Elcsépelt mantra, hogy az oktatásra meg az egészségügyre kéne költeni, nem atlétikai stadionra. Az viszont biztos, hogy emiatt a foglalkoztatási rátában is nagy különbség van.

Azok az országok, amelyek 80 százalék feletti foglalkoztatottságat tudnak produkálni, mind nagyon erős egészségüggyel rendelkeznek.

Biztosan ott is működik szupermodern ellátás magánkézben, de egy átlagembernek abszolút nem jutna eszébe, hogy privát orvoshoz menjen, mert rendes ellátást kap az állami intézményekben is. Emiatt Csehországban sokkal magasabb a foglalkoztatási ráta, mint Magyarországon és náluk a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta is egész Európában.

Azt is sokszor hallani a munkáltatók oldaláról, hogy a magyar munkavállalók nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel. Ez mennyire jelentős probléma?

Van egy felmérés, hogy a digitális képességekben hogyan állunk az európai országokhoz képest. Magyarországon iszonyúan magas a nagyon alacsony digitális tudással rendelkezők száma, Csehországban pont ellenkezőleg. Ott az európai átlag felett van a jól képzettek meg az átlagosan képzettek száma is. És most nem a PISA tesztről beszélek, meg arról, hogy mennyivel kevesebben tesznek le ma nyelvvizsgát Magyarországon, mint 10 évvel ezelőtt, akár franciából, akár németből, de angolból is. A demográfiai helyzet pedig egyáltalán nem indokolja ezt a mértékű csökkenést. Persze az hozzájárulhat, hogy sokan nem állami, hanem valamilyen nemzetközi nyelvvizsgát tesznek le, de még így is túl magas ez az érték.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az angol már a múlté? Itt a bizonyíték, ezzel a nyelvvel szakíthatod a legnagyobbat a magyar piacon

Napjaink munkaerőpiacán egyre fontosabb képességgé válik az idegennyelv-ismeret. Míg korábban ez inkább a külföldi munkákra korlátozódott, ma már Magyarországon is elengedhetetlen.

A kormány részéről többször is elhangzott, hogy a jelenlegi és várható külföldi beruházások miatt a következő években kb. 500 ezer munkavállalóra lesz szükség. Ennek mekkora részét lehet magyar munkavállalókkal teljesíteni?

Bukarestben a szállodákban, a futárszolgálatoknál, az éttermekben is iszonyú nagy mennyiségben dolgoznak délkelet-ázsiaiak, Srí-Lankáról, Bangladehsből. Nem tudnak angolul, azért vannak itt. Ha tudnának, akkor Nyugat-Európában lennének és tárt karokkal várnák őket, mert Európa egy elöregedő kontinens. Sehol nincs 2,1-es termékenységi ráta, amivel az új generáció pótolni tudná az előzőt.

Az aktív munkavállalók hiányára megoldást jelenthet a robotizáció, amire Japán egy jó példa. Munkaerőpiaci szempontból egy nagyon zárt ország volt, egészen mostanáig nem is igazán alkalmaztak külföldi vendégmunkásokat. És tudjuk, hogy rettentően elöregedő a társadalmuk: egymillióan vannak már a 100 évesek is, így ott már régóta gondolkoznak ezen a társadalomszerkezeti problémán. Az elvégezhető állások 30 százalékát ezért már robotok csinálják. Európában az átlag mindössze 3 százalék, úgyhogy van hova fejlődni. Hiába robotok rakják össze az autót a magyarországi gyárakban, még mindig ott van mellette 5000 ember, mert olyan komplexitású a munkafolyamat. Európában egyelőre ahány munkahelyet átvesz a robotizáció, annyit kreál is.

Tehát szükség van a külföldiekre. Ami viszont nagy fájdalmam, hogy a Magyarországra, tömegével érkező külföldiek alacsony hozzáadott értékű munkások, akik gyárakban, logisztikai központokban dolgoznak.

Kivételt képeznek az SSC-k, ott ugyanis vannak olyanok, ahol 80 náció dolgozik, és ez remek, mert viszonylag kis beruházással nagy hozzáadott értéket termelnek, Budapesten laknak, itt fogyasztanak, adót fizetnek. Kérdés, hogy fel vagyunk-e készülve a fogadásukra, meg tudjuk-e tartani őket. Kérdés, hogy a magyar társadalom, amely az utóbbi években nem arra volt szocializálva, hogy befogadó legyen, hogy fogja kezelni ezeket az új kollégákat.

EZ IS ÉRDEKELHET

Zöld az út a vendégmelósok tömegei előtt: bedurvult a munkaerőhiány Magyarországon

Egyre több vendégmunkás dolgozik Magyarországon, akik már nem csak a szomszédból, hanem olyan országokból is jönnek ide boldogulást keresni, mint Vietnam vagy a Fülöp-szigetek.

Ha igaz az a szám, hogy 40 ezerrel több ember megy nyugdíjba, mint ahány belép a munkaerőpiacra, akkor 10 év alatt valóban szükség lehet félmillió emberre. És nemcsak az ipari beruházásokban van szükség rájuk, hanem a vendéglátóiparba is. Én egyébként nagyon lobbizom azért, hogy indiaiakat hozhassunk, mert ők ráadásul rettentő képzettek számos területen, a CNC hegesztőtől kezdve az egyetemet, főiskolát végzettekig.

Mekkora kihívást jelent a külföldi munkaerő bevonzása és megtartása? Ilyen téren mennyire kell versenybe szállnunk más európai, vagy akár csak régióbeli országokkal?

Rettenetesen, mert mindenütt munkaerőhiány van. A csehek azért voltak sok éven keresztül privilegizált helyzetben, mert nekik ott voltak a szlovákok, akik közül több 100 ezren dolgoznak Csehországban. Nálunk a Randstadnál is sok szlovák kolléga van Csehországban, és semmiféle erőfeszítést nem tesznek azért, hogy csehül beszéljenek, mert megértik őket. Jöttek az ukránok is, akik szintén néhány hónap alatt tudnak adaptálódni. A magyar nyelv viszont nem teszi lehetővé, hogy gyorsan integráljuk a kollégákat. Pedig a lehetőség adott. A Szerbiából hozott IT-sok például Magyarországot szívesebben választanák, mint Csehországot, holott utóbbi többet fizet, de Budapest közelebb van, akár este is haza tudnak menni Belgrádba. Viszont amióta ennyit romlott a forint a 2. félévben, ugyanezen szerb munkavállalók nagy része ki is szállt és azóta képtelenség bárkit is találni ilyen alacsony fizetésekkel. Kérdés, hogy mikor tér vissza a forintba vetett bizalom.

A képzetlen vendégmunkások beáramlása, illetve a már meglévő, alulképzett munkavállalók mellett milyenek Magyarország kilátásai arra vonatkozóan, hogy kitörjön a közepes fejlettségi csapdából?

Összességében Magyarország meg a régió esélyei jók. A covid meg a globális ellátási láncok szétesése azt hozta, hogy a termelést vagy a szolgáltatásokat is a piacokhoz közel tegyék le. Az SSC-kben már nemcsak egyszerű customer service, IT support vagy egyszerű könyvelői munkák vannak, hanem szépen szélesednek a lehetőségek. Komolyabb kontrolling, reporting, pénzügyi elemzés, beszerzés is van és rengeteg mérnöki funkciót hoznak, a budapesti SSC-kben.

Ezek jól fizetett munkák, ugyanis ahol fejlesztik a cégeket, az most már Kelet-Európa, Budapest. Itt a benchmarkot a nyugat-európai fizetések jelentik. Az Airbus meg a TGV szoftvereit a mi cégünk kiszervezett mérnökei tervezik meg Nagyszebenből. A perspektíva jó, a kérdés az, hogy tudunk-e az oktatásban olyat produkálni, aminek hatására több magas hozzáadott értékű állás jöhet létre itthon. Az Audi például jól csinálja, mert nekik van fejlesztőcentrumuk is.

Még egy dolog, ami fontos lehet. Hollandiában akkora a munkaerőhiány, hogy az online megbízásokon dolgozó indiai IT-dolgozóknak is kénytelen a holland cégek holland fizetést adni. Ez azt jelenti, hogy sokan, akik eddig 500 dollárt kaptak, azoknak hirtelen 10 ezer dollárra ugrik a fizetésük. Magyarországon is vannak már olyanok, akik kölcsönzött munkavállalóként dolgoznak papíron, de valójában amerikai cégek fizetik őket és amerikai fizetést kapnak. Ha ez egyre inkább általánossá válik, akkor mindez jelentősen felforgatja majd a munkaerőpiacot. Az eddiginél is sokkal nehezebb lesz megtartani a magasan képzett szakembereket.

Fotó: Stiller Ákos