fotó: Kasza László

Milliós fizetéssel is nehezen találnak szakembereket ezekre a munkákra: hová tűnt a rengeteg dolgozó?

2023. május 5. 10:04

Szinte minden iparág megsínylette a pandémiát, ám a rendezvényipart sújtotta talán a legmélyebben, és a talpra állas is lassabban tud csak végbe menni, mivel rengetegen elhagyták a pályát, és nem is tértek vissza azóta sem. A folyamatosan keresi a megoldást a munkaerőhiányra, többek között támogatott szakmai képzési programokkal. Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnöke beszélt a Pénzcentrumnak a szakma jelenlegi helyzetéről és a részletekről.

Pénzcentrum: Hogy indulunk neki az idei szezonnak: továbbra is súlyos a munkaerőhiány a rendezvényszektorban? 

Botond Szabolcs: A munkaerőhiány továbbra is súlyos a rendezvényszektorban, és ahogy előre látható volt, a járvány alatt munkát, munkahelyet váltók nem jöttek vissza tömegesen.

Az, hogy miért volt már korábban is probléma a munkaerőhiány, azzal magyarázható, hogy a rendezvényszervezés- és szolgáltatások világa nem professzionalizálódott még szakmává sehol a világon. Ennek következtében hiányzik az a fajta társadalmi, gazdasági beágyazottsága, ami “ütésállóvá” tenné válsághelyzetekben. A “szakmává válásnak” sok összetevője van, amik közül a hazai rendezvényipar is jó párat teljesít, de ami a munkaerő megszerzése és megtartása kapcsán láthatóan hiányzik, azok a látható életpályamodellek a szakmában, amik a belépő fiatalok és a tapasztalt szakemberek számára stabil távlatot mutatnának, egyben vonzóvá tennék a szektort. Egyre több cég biztosít kiszámítható és magas keresetet, megfelelő körülményeket és egyéb céges juttatásokat.

A szakmai összefogás ezen a területen is érzékelhető, egyre több szó esik a munkaerő megtartásáról, korrekt bérezéséről és juttatásokról, a munkakörülmények átalakításáról, a tagoltabb szervezeti és munkaköri struktúrák kialakításáról, a megrendelők igényeinek ezekhez a struktúrákhoz csatornázásáról.

A szavakat pedig tettek is követik, köszönhetően annak, hogy a szektor vezető szereplői között vezetői szinten is zajlik erről párbeszéd. Ennek az MTPA havi kerekasztal-beszélgetése, a MeetUp is többször engedett teret az elmúlt fél évben. Amiről pedig szintén nem lehet megfeledkezni, az az oktatás fontossága. Az MTPA tavaly ősszel indította útjára a egy interaktív térképet, amin kereshetővé tettük az összes hazai rendezvényszektort érintő képzést, legyen az középfokú vagy felsőfokú képzés, vagy felnőttképzés. Több, mint 100 képzés került a térképre. A beáramló, friss munkaerő szektorban tartásáért pedig mindent megteszünk.

A tavalyi ReStart konferencián meghirdetett ösztöndíjprogram beváltotta a hozzá fűzött reményeket?  

A RaKéTa-ösztöndíjprogram szeptemberben indult, akkor négy felnőttoktatási szolgáltatást nyújtó partnerrel - a MOE Rendezvényakadémiával, a Werk Akadémiával, a Majdnem Híres Rocksulival és a Szent György Hang- és Fényművészeti Technikummal -, akiknél az ösztöndíjasok rendezvényszervezés, művészeti menedzsment, könnyűzenei menedzsment és hangosító tanulmányokat kezdhettek. Ez a partneri kör idén márciusban az A38 Akadémiával bővült, ahol a koncert- és televízióműsor-világosító szakképzésen tanulnak RaKéTa-ösztöndíjasok.

Véleményem szerint, igen, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, közel 50 motivált szakembert támogathatunk, akik eltökéltek abban, hogy a rendezvényszakmában dolgozzanak, nagy részükre már a szakmai gyakorlatot biztosító vállalkozás igényt is tart. Külön öröm számomra, hogy az öt partner képzőhely közül kettő kifejezetten technikusokat képez, akiknek hiányát a mindennapi munkám során a legélesebben érzem.

Hol tudtak elhelyezkedni a végzettek, milyen munkakörben? 

A támogatott képzések közé igyekeztünk olyan szakmákat választani, amiknek hiányát valóban érzi a rendezvényszektor, így reményeink beigazolódni látszanak, és a végzettek a végzettségüknek megfelelő munkakörben tudnak elhelyezkedni. Hozzá kell tennem, hogy a legtöbb ösztöndíjasunk még csak a szakmai gyakorlatát tölti, de a rendezvényszervező képzésen végzett ösztöndíjasaink közül már találkozhatunk néhányakkal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A régión belül milyen Magyarország helyzete a rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások, helyszínek és attrakciók tekintetében, kik a legnagyobb vetélytársaink Közép-Európában? 

Magyarország világszínvonalú infrastruktúrával rendelkezik, ami iparági szempontból számtalan előnyt biztosít a hazai és nemzetközi rendezvények szervezői számára. Központi fekvésünk Európában a kontinens bármely nagyvárosából könnyen megközelíthetővé tesz bennünket.  Büszkék lehetünk rá, hogy élen jár a hazai rendezvényszakma. Köszönhetően a digitális, technológiai újításainknak, folyamatosan bővülő tereinknek, köztük a minden igényt kielégítő fejlesztésű, multiplikátor hatású Hungexponak. Közelmúltbeli bővítése igazi „game changer”, amely lehetővé teszi, hogy akár a világ legjelentősebb eseményeinek adjunk otthont.  Mindez a hagyományos szolgáltatói attitűddel ötvözve nehezen túlszárnyalható kombináció. A szektorban tevékenykedők felkészültsége, problémamegoldó képessége és talpraesettsége, különleges érték, amely megkülönbözteti a magyar ajánlatokat a versenytársakétól. 

Mi is azon dolgozunk, hogy a rendezvények is egyre kiemeltebb szerephez jussanak az attrakciók palettáján, a hazai turisztikai vonzerők között elfoglalhassák a megérdemelt helyüket. Gondoljunk csak a kulturális rendezvények közül a Sziget töretlen sikerére, vagy az évről évre jelentkező világsporteseményekre.

A rendezvények képesek egyedül arra, hogy az attrakcióinkat - különleges helyszíneinket, szolgáltatásainkat - összefűzve, egy komplex egészként tudjuk a nagyközönség elé tárni. Ez az egyedülálló ökoszisztéma, a szereplők közötti csapatmunka teszi Magyarországot igazán különlegessé a versenytársak között. Minden más területen Bécs és Prága hozzánk hasonló desztináció.

Címlapkép: Kasza László - MTPA

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.10 14:28
Egy szakítás után az ember szíve darabokra hullik, fáj a múlt elengedése, az elképzelt szép jövő elt...
vezetoi-coaching  |  2025.07.09 19:10
Mike (a mindentudó Donnát kérdezi, milyen emlékezetes ajándékot vehetne Harvey-nak, hogy köszönetét...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?