25 °C Budapest
Senior man using laptop computer and smartphone at home

Nagy veszélyben százezernyi magyar dolgozó: kiderült, miért nem jön ki a bérmatek

2023. április 27. 16:03

Csaknem húsz százalékkal csökkent a bérek reálértéke idén februárban, ha a szokásos módon az egy évvel korábbival vetjük össze. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint azonban még így sincs ok az aggodalomra, mert bár a reálbér csökkenésének vannak a gazdaságba továbbgyűrűző hatásai, az infláció hamarosan várható mérséklődésével egyre több pénzt érezhetünk majd a zsebünkben.

2023. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531 200 forint volt, ez 0,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - erről mi is beszámoltunk tegnap. Az átlagkereset változását jelentősen befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az ún. fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset növekedése 14,8 százalékponttal lenne magasabb.

A KSH friss statisztikáiból az is kiderült, hogy a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 353 200 forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 366 400 forintot ért el, 0,8, illetve 1,2%-kal többet, mint egy évvel korábban. Az ún. fegyverpénz hatását kiszűrve a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése 15,2 százalékponttal lenne magasabb.

A reálkereset 19,6%-kal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,4%-os kiemelkedő növekedése mellett. A reálkereset csökkenéséből 11,8 százalékpontot magyaráz az ún. fegyverpénz.

Ötödével ér kevesebbet a pénzünk?

A lapunk által megkérdezett szakértő szerint nincs ok aggodalomra, a fegyverpénz valóban sokat tett hozzá az előző évi adathoz. Persze ettől még vannak a csökkenő reálbérnek jelentős gazdasági hatásai – mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.

Fontos megjegyezni, hogy mivel a februári adatokról beszélünk, azt sokan kifelejtették, hogy tavaly februárban, akit érintett, éppen megkapta a hathavi fegyverpénzt, vagyis az jelentősen megdobta a statisztikát. Ehhez képest teljesen érthető a statisztikában a 20 százalékos visszaesés az év/adatokat figyelve, ugyanakkor felhívnám arra is a figyelmet, hogy önmagában egy-egy hónapot nézni a reálbéreknél nem érdemes

- fogalmazott a Pénzcentrumnak Trippon Mariann. Hozzátette azt is, hogy szerinte valóban érezhető, hogy az emberek kevesebb pénzt költenek, de ez már nem sokáig lesz így.

Az való igaz, hogy kevesebb pénzük van az embereknek, de ez nem bércsökkenésből ered, sokkal inkább az a durva infláció okozza, amit immár több mint egy éve tapasztalhatunk. Leginkább a kereskedelemben és a szolgáltatásokban látjuk azt, hogy jelentős csökkenés van, ami visszavezethető arra, hogy egyre kevesebbet ér a munkabér. Ez várhatóan az év első felében így is marad, azonban ahogy a második félévtől majd kicsit nagyobb ütemben csökken az infláció, és folytatódik a kereskedelemben kapható termékek olcsósodása, ez a hatás is fokozatosan eltűnik majd

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta az elemző lapunknak.

Mindenki marad, ahol munka van

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy maguk a dolgozók hogy érzik: valóban ötödével lett volna kevesebb a reálbér, ahogy a statisztikában szerepel az egy évvel korábbihoz képest? Dénes Rajmund Roland, a Munkaerő-Kölcsönzők Országos Szövetségének elnöke lapunknak azt mondta: tavaly sokkal komolyabb „zúgolódást” lehetett tapasztalni, ez azonban mostanra kicsit alább hagyott.

Amikor tavaly viszonylag hirtelen megemelkedtek a nyersanyagok árai, ez pedig továbbgyűrűzött az élelmiszerek árába gyors drágulást generálva, akkor sokkal inkább éreztem-éreztük azt, hogy a dolgozók viszonylag gyorsan és hathatósan emelést kezdtek követelni, akár azon az áron is, hogy ha nem kapják meg, akkor másik munkahelyet keresnek. Ez a „vándorlási kedv” az én észrevételeim szerint mostanra alábbhagyott, az emberek már inkább kitartanak a biztosnál. Bár a tavaly februári helyzethez képest azóta ugye még keményebb a drágulás, én komoly zúgolódást egyelőre nem tapasztalok

- mondta lapunknak a szakértő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 28. 11:26