Alig valamit változott reggelre a forint árfolyama, de a hónap elejéhez képest azért már nem áll olyan jól.

Nem túlzás azt állítani, hogy sok magyar a többszörösét keresi meg egy hónap alatt az országos átlagfizetésnek: egyes megyékben ugyanis nem ritka a több mint nettó 800 ezres átlag havi fizetés sem. De vajon mik is pontosan az ország legjobb állásai, és melyik megyék lakosai jártak a legjobban? A Pénzcentrum most ezeknek a kérdéseknek járt utána a teljesség igénye nélkül.
Nemrég vizsgáltuk meg megyei bontásban, hogy a statisztikai hivatal kereseti adatai alapján mely megyékben, és melyik szakmában kapták a legnagyobb, illetve legkisebb béremelést a dolgozók. A Pénzcentrum most a Fókuszban a vármegyék című kiadvány mellékelt adatsorai alapján azt vette végig megyénként, hogy melyek azok a munkák, amik a legjobban fizetnek Magyarországon.
Azonban – ahogyan akkor is, amikor a legrosszabbul fizető állásokat vizsgáltuk meg – mielőtt belevágunk a legjobban fizetett munkák áttekintésébe érdemes megnézni azt, hogy mennyi is a magyar megyékben és országosan az átlagfizetés. Ahogyan korábbi cikkünkben is kifejtettük, Budapesten kívül csak Győr-Moson-Sopronban volt nagyobb a nettó átlagfizetés, mint az országos átlag (342 984 forint). Ez pedig annak ellenére is sokkoló, hogy a területi különbségek alapvetően csökkentek valamennyire a korábbiakhoz képest.
A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 516 ezer forint volt, azaz nettó 343 ezer forint. Mindez, ha nem vesszük a közfoglalkoztatottakat, akkor bruttó 526 ezer forint volt, tehát 350 ezer forint nettó volt az országos átlagkereset. Ebből is látszik, hogy a közfoglalkoztatásban dolgozók már csak minimálisan húzzák le a magyar bérátlagot.
A többszörösét keresik meg ezek az emberek a nettó átlagbérnek
A fentiekhez viszonyítva pedig különösen érdekes látni, hogy Magyarország legjobban fizető munkája nem Budapesten van, hanem Tolna megyében. Ugyanis messze a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légondicionálás néven futó szellemi munka fizet a legtöbbet, azaz a vélhetően a Paksi Atomerőmű dolgozói jártak a legjobban: ők nettó 818 640 forintot keresnek átlagosan, aminél 61 százalékkal kevesebb a megyei nettó átlagjövedelem, és 58 százalékkal az országos.
Második helyre Baranya került, ahol a bányászattal, kőfejtéssel (szellemi munka szintén) 677 068 forintot keresnek átlagosan, aminél 58 százalékkal kevesebb a megyei átlag (286466 forint nettó) és 49 százalékkal kevesebb az országos átlagfizetés (342984 forint). A harmadik, negyedik és ötödik helyre szintén a bányászat került: Hajdú-Bihar megyében nettó 669 347 ezer forintot, Heves megyében 664 580 forintot, míg Csongrád-Csanád megyében 656 493 forintot keresnek a szektorban dolgozók.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A lista hatodik helye Pest megye, Tolnához hasonlóan szintén a villamosenergiával foglalkozó szellemi munkások jártak a legjobban: 655 007 forintot keresnek, ami kicsit több mint a duplája az megyei nettó átlegkeresetnek, illetve 48 százalékkal több, mint az országos nettó átlagjövedelem. Fejér megye lett ezzel a hetedik, ahol szintén a bányászatban tevékenykedőknek a legmagasabb a havi nettó átlagfizetése.
Ők ugyanis 634 862 forintot keresnek, őket követi nemsokkal lemaradva a budapesti villamosenergiaellátással foglalkozó szellemi munkások, akik 634 862 forintot keresnek havonta átlagosan. Ennél az összegnél a budapesti átlagfizetés (422 052 forint nettó) 34 százalékkal kevesebb.
A listánk kilencedik helyére a tolna megyei fizikai munkások kerültek (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás), akik 621 632 forintot keresnek, aminél 45 százalékkal kevesebb az országos nettó havi átlagfizetés. A tizedik helyre szintén Zolna megye került, mégpedig az építőiparban dolgozó szellemi munkások (azaz mérnökök valószínűleg), akik nettó 621 064 forintot keresnek havonta.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


